A Cloud Imperium Games csapata korábban ráállt a negyedéves ciklusokra, már amit a Star Citizen alfa változatának frissítéseit illeti. Legutóbb tavaly decemberben jelentkeztek a játék 3.0-s csomagjával, most pedig megérkezett a 3.1-es frissítés is.
Ennek egyik legfontosabb újdonsága a karakterszerkesztő, amely egyetlen szerepjáték-jellegű alkotásból sem hiányozhat. Szintén új játékelem a jeladó-rendszer megjelenése. A játékosok szorult helyzetben vészjeladót lőhetnek ki, amit a többi játékos észlel és reagálhat rá. Az új űrhajók és földi járművek sem maradhatnak ki a frissítésből. Szám szerint öt ilyet köszönthetnek a játékosok.
Természetesen a frissítés a már korábban megjelent játékelemek továbbcsiszolásáról is gondoskodik. A fejlesztők javítottak bolygók megjelenítésén, a repülésirányításon, a mesterséges intelligencián, a mobiGlas menedzsereszközön, az űrhajók fegyverein és sérüléseik fizikáján, valamint általánosságban igyekeztek stabilabbá és optimalizáltabbá tenni a játékot.
A Star Citizen Alpha 3.1 frissítésről részletesen a hivatalos oldalon olvashattok, alább pedig megnézhettek néhány képet az új járművekről.






