Az IO Interactive igen magasra tette a lécet a 2016-os Hitman reboottal, de minden jel arra mutat, hogy a hamarosan megjelenő folytatásban meg is fogják ugrani azt. Hogy mennyire biztosra mennek a Hitman 2-vel, azt jól mutatja, hogy a játék az újdonságok mellett lényegében a teljes első részt (annak minden epizódját) is tartalmazni fogja. Így, ha azokról valamiért lemaradtál, hát most felturbózott formában pótolhatod majd őket.
De ezeken túl lesznek érdekes új ötletek is, valamint igazi újdonságként a kooperatív mód is bekerül a játékba. A legújabb előzetes mégsem ezzel, hanem az egyik pályával foglalkozik. A 47-es ügynök ugyanis a Hitman 2-ben többek közt Kolumbiába is ellátogat, amelynek nagy részét áthatolhatatlan esőerdők fedik. Ez merőben új terep lesz bérgyilkosunk számára, de egy olyan arc, aki képes egy nyers tőkehallal is halált osztani, itt is feltalálhatja magát. A fejlesztők ígérete szerint az új környezet számos új lehetőséggel kecsegtet majd, ráadásul az egész dzsungel élni és lélegezni is fog, ahogy illik.
A Hitman 2 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül, és november 13-án fog megjelenni.
