28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Paranoid címmel készül a Madmind Studio új játéka

Az Agony fejlesztői ismét meg akarják mutatni, hogyan kell gyomorforgató játékot készíteni.

Írta: GeryG 1 hozzászólás

Az idén tavasszal megjelent Agony tipikus példája volt annak, hogy nem mindig azt kapjuk, amire előzetesen számítunk. A játék, bár az alapötlet elég egyedi volt, alig érte el minőségben a közepes szintet. A fejlesztő Madmind Studio ugyanakkor továbbra is ebben a műfajban lát fantáziát, ezért a napokban bejelentették, hogy készül legújabb játékuk.

A Paranoid már kevésbé lesz misztikus, mint az Agony, hiszen ezúttal a pokol helyett a való világban játszódik majd a történet valamikor a ’80-as években. A főhős Patrick Calman lesz, aki tragikus körülmények között veszítette el szinte a teljes családját, de sok-sok év után egyszer csak feltűnik a húga. Mivel Patrick szinte az egész életét függőségek között, a külvilágtól elszigetelve élte le, most komoly kihívás elé néz, ha talpra akar állni.

Hogy mindezt minként ültetik rá a fejlesztők által ígért gyomorforgatóan brutális játékmenetre, azt egyelőre nem tudni. A Paranoid egyik legfontosabb eleme a közelharc lesz, de a drogok is hatással lesznek hősünk élményeire.

A Paranoid egyelőre megjelenési dátummal nem rendelkezik, de az biztos, hogy PC-re a Steamen lesz elérhető.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid
  • Paranoid

Paranoid

Platform:

Fejlesztő: Madmind Studio

Kiadó: Madmind Studio

Megjelenés: 2023. december 15.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Noggle
Noggle [224]
Ha már Agony, akkor említsük meg, hogy a stúdió nem adta fel, és kiadták az Agony Unrated-et Steam-re, ami már jóval barátságosabb, 76%-os tetszési indexel fut.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)