Néhány nappal ezelőtt jelentette be a Feardemic stúdió, hogy készül új játékuk, a 2084. A cyberpunk stílusú FPS főhőse Laura Lofi, a Chiron vállalat kutató-munkatársa, akit a felső vezetés szemrebbenés nélkül belök egy poszt-apokaliptikus, csapdákkal és más veszedelmekkel teli labirintusba. Laura egyetlen esélye, ha túléli a labirintust, majd levadássza azokat, akik erre a sorsa kárhoztatták. Ehhez tűzpárbajokon és számítógépek feltörésén át vezet az út. A veszedelmet egyébként maguk az emberek jelentik, ugyanis a világot egy vírus tarolta le, amely megvadult, kontrollálhatatlan embereket hagyott maga után. Ráadásul az emberiség 85%-a ekkor már különféle protézisekkel és augmentációkkal turbózta fel a testét, így még veszélyesebbekké váltak.
A fejlesztők (akik egyébként mindössze 72 óra alatt rakták össze a játék első prototípusát) már a bejelentéskor jelezték, hogy nem kell sokat várni a premierre, bár egyelőre csak korai változatban érkezik meg a játék a Steamre. Erre ma a terveknek megfelelően sor is került, ebből az alkalomból egy új előzetest is kaptunk. A teljes kiadás viszont csak valamikor 2020-ban várható.
Cyberpunk FPS lesz a 2084
A játék korai változata napokon belül meg is érkezik a Steamre.
