Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Bár a rajt és a folytatás sem volt túl fényes a For Honor esetében, a Ubisoft nem fordított hátat a fiktív középkori háborúsdinak. A premier óta eltelt közel két évet szezonokra bontották, amely tulajdonképpen frissítési és bővítési ciklusokat takar. A harmadik évben is folytatják e hagyományt, összesen négy szezonra bontva 2019-et, a franciák pedig a minap fel is vázolták, hogy milyen újdonságokra lehet majd számítani a következő évben.
Először is kapunk négy új harcost, egyet-egyet mindegyik harcoló nép oldalán. Mindegyik új hős egy új szezon kezdetét jelzi, az első – Vortiger – január 31-én érkezik meg. Ebben a szezonban az új lovag mellé egy vadonatúj pályát is kapni fogunk. A harmadik év második szezonja áprilisban rajtol egy új szamurájjal, míg a harmadik augusztusban egy új viking harcossal. A sort végül novemberben a wu lin hős zárja majd.
A szezonok során természetesen folyamatosan lehet számítani javításokra és finomításokra is. Emellett a különleges események, kihívások és tornák sem maradnak majd el. Ahogy az első két évre, úgy a harmadikra is elő lehet fizetni a Year 3 Pass formájában. Aki ezt választja, az minden új hőst egy héttel a többiek előtt kap meg, de jutalmuk még öt kincsesláda, valamint 30 nap bajnoki státusz is.
A Ubisoft végül bejelentette a For Honor Complete Editiont, amely a maga csekély 110 dolláros árával az eddigi legteljesebb élményt kínálja. Az alapjáték mellett megkapjuk benne az éves előfizetések tartalmait, beleértve a Marching Fire kiegészítőt is.
