A Rebellion stúdiójában sem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt a vezetőség előzetesen szeretné. Történt ugyanis, hogy a napokban egy picit túl korán csaptak az Enter billentyűre a marketingosztályon, ennek köszönhetően pedig idő előtt élesítették be a Sniper Elite V2 Remastered előzetesét. Bár a videót olyan gyorsan le is szedték, hogy még Karl Fairburne se tudta volna becélozni, egy nappal később azért csak megérkezett a hivatalos bejelentés is: a világháborús mesterlövész-sorozat második része felújított kiadást kap.
A történet a második világháború utolsó heteiben játszódik, állandó főhősünk pedig azt a feladatot kapja, hogy hatoljon be Berlinbe, ott pedig vadássza le a V-2 rakéta tervező mérnökeit. A címadás is innen ered, hiszen a sorozat második része volt, amely a V-2 rakétáról szólt, így jöhetett a címben a V2…
A felújított kiadásban természetesen kicsinosítják a grafikát, kapunk 4K és HDR-támogatást is. Emellett az összes DLC is a csomag része lesz, így új játszható karakterekkel is találkozhatunk, illetve lesz különleges effektekkel felvértezett fotókészítő mód is. A multiplayer mókáról sem feledkeznek meg, ez is visszatér 16 fős kompetitív opcióval. Arról viszont egyelőre nincs hír, hogy pontosan mikor jelenik meg a játék, de a tervek szerint PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre is még idén számíthatunk rá.
És, ha már szóba került a Nintendo Switch, erre a konzolra a Sniper Elite 3 Ultimate Edition is várható idén. Ehhez is minden eddig megjelent extra tartalmat megkapunk, illetve a (helyi) multiplayer mód sem marad ki. Ráadásul a hírek szerint a Switch egyedi kontrollerét is kihasználja majd a játék. A premierről itt sincs pontos információ.
De a Rebellion – ha már így belelendült a bejelentésekbe, nem is állt meg ennyinél. Egyfelől kiderült, hogy a Just Add Water csapatával közösen dolgoznak egy mellékágon is, amely egy teljes értékű Sniper Elite VR-játék lesz. Illetve azt is elhintették, hogy emellett már javában kalapálják a sorozat következő, szám szerint ötödik epizódját is. De ezekről csak később fognak további részletekkel szolgálni.



