A Microsoft E3-as prezentációja során várható volt egy Forza Horizonhoz kapcsolódó bejelentés, ám nem túlzás, hogy sokan percekig csak értetlenül bámultak, amikor felbukkant egy LEGO-kockákból épített verda, majd a leadott előzetesben a világ legtermészetesebb jelenségeként egy csapatnyi versenyzőt láttunk a LEGO Speed Champions szériából. Felbukkanásukat követően pedig a pálya többi eleme is szépen átvette a dán játékgyár jellegzetes stílusát.
A héten megjelenő kiegészítő az új LEGO-völgyet teszi elérhetővé választható helyszínként, a szokásos célok mellett pedig kockákat is gyűjtögethetünk, melyekből megépíthetjük házunkat és műhelyünket.
Zoo_Lee 4-5 évesen találkozott először a videojátékok világával a Putt-Putt (ill. a Doom és a Heretic) formájában, azóta pedig nincs számára megállás. 2010-ben, 18 évesen csatlakozott a PlayDome csapatához. A videojátékok, azok kultúrája, történelme mellett rendszeresen ír még különböző platformokon horror- és trash filmekről, képregényekről. 2017 óta műfordítóként is garázdálkodik. Civilben szoftverfejlesztő.