28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

E3 2019

Friss infók a márciusban érkező Atari VCS-ről

Nem egy egyszerű retro-konzol lesz ez a masina.

Írta: Dino

Friss infók a márciusban érkező Atari VCS-ről

Az Atari nagy visszatérést tervez már egy ideje. A 2017 nyarán még Ataribox néven bejelentett vadonatúj konzol végül Atari VCS néven fog a boltokba kerülni, méghozzá a jövő év márciusában. Amerikában pedig már az előrendelés is megkezdődött, a gyártó saját honlapján, valamint két kiskereskedelmi láncon keresztül.

Az Atari VCS kétféle változatban lesz kapható: az Atari VCS 400-ban 4, míg az Atari VCS 800-ban 8 GB RAM található, de mindkét típust bővíthetjük, mind memória, mind háttértároló terén. Az egész rendszer amúgy sem más, mint egy AMD Ryzen alapú PC, így egy USB-s külső meghajtót rácsatlakoztatva akár Windows vagy Linux operációs rendszert is futtathatunk vele - és az azokra meglévő játékainkat is megjeleníthetjük így a tévénk képernyőjén. A 800-as modell alapból alkalmas 4K-s videostreamelésre (pl. YouTube-ról, Netflixről vagy Huluról), a kisebb változatban ehhez memóriát kell bővíteni.

Kétféle kontroller lesz elérhető a masinához: az Atari régi vezérlőjére hasonlító VCS Classic Joystick, valamint a VCS Modern Controller. Ezek 49,99, ill. 59,99 dollárba kerülnek, de akár a géppel egy csomagban is megvásárolhatjuk. De ráköthetünk tetszőleges Bluetooth vagy USB kontrollert is, a sandbox módban (amikor más operndszert futtatunk) pedig USB-s egerünket és billentyűzetünket is használhatjuk. A 400-as alapgép 249,99 dollárba kerül, a 800-as változat pedig 279,99-be. Háromféle exkluzív "All In" változat is készül, ezek a három kezdeti forgalmazó oldalán exkluzívan rendelhetőek elő: az AtariVCS.com oldalon a Black Walnut, a két kereskedelmi láncnál pedig az Onyx és Kevlar Gold változatok rendelhetőek meg, 389,99 dolláros áron (ezekben a csomagokban benne van egy Classic Joystick és egy Modern Controller is).

A nemzetközi előrendelési lehetőségről és árazásról később árulnak majd el információkat.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Friss infók a márciusban érkező Atari VCS-ről
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!