Ha van olyan széria, amit a lehető legjobb formában újítanak fel, akkor az a Resident Evil, jól mutatja ezt a második rész idén februári sikere. És a Capcom nem áll meg itt. Amit eddig is már szinte biztosra lehetett venni, az ma délután hivatalossá vált: készül a Resident Evil 3 remake.
A bejelentésre a Sony State of Play közvetítésén került sor, ahol egy igen látványos és hangulatos előzetesben leplezték le a játékot. Illetve, hogy egészen pontosak legyünk, mindjárt két játékot is. A Resident Evil 3 mellett jön ugyebár a Resident Evil Resistance is. E két játékot érdekes módon egy trailerbe gyúrták, az első jelenetek még az utóbbi kampányát mutatták be, majd szépen összekötötték azt a RE3 eseményeivel.
A Resident Evil Resistance egy aszimmetrikus multiplayer játék lesz, amelyben négyen egyszerű civileket, míg egyvalaki a Tyrant egységet fogja irányítani. Ami pedig a Resident Evil 3 remake-t illeti, itt mindenki szerepel már a trailerben is, aki számít: Jill, Carlos és persze a Nemesis is.
A Resident Evil 3 remake – és ennek részeként a Residen Evil Resistance is 2020. április 3-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.