Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

The Last of Us: Part II

Ellie akcióban – megérkezett az új The Last of Us: Part II előzetes!

Ahogy a Naughty Dog tegnap megígérte, ma megkaptuk a játék legújabb trailerét.

2020.05.06. 16:12 | GeryG | kategória: Játék

Nem járnak mostanában jó idők a Naughty Dog háza tájára, mivel néhány napja nagyon fontos részletek szivárogtak ki a The Last of Us: Part II-ról. És a dolgon az sem javít sokat, hogy újra felröppentek azok a híresztelések, amelyek szerint a stúdióban finoman szólva sem emberségesek a munkakörülmények.

Hogy a szivárgás miatt lőtték be a premiert vagy eleve ebben a dátumban gondolkoztak, azt nem tudni, mindenesetre remélhetjük, hogy a sok-sok éves fejlesztést végül nem egy problémás megjelenéssel fognak zárni (ahogy azt megannyi nagy projektnél láthattuk az elmúlt években, de a Naughty Dogra sosem volt jellemző).

A stúdió tegnap bejelentette, hogy a The Last of Us: Part II aranylemezre került, vagyis a fejlesztés véget ért. És mellé azt is, hogy ma kapunk egy vadonatúj előzetest is. Nos, ez ezekben a percekben meg is érkezett, fent nézzétek is meg gyorsan, mert bizony nagyon érdemes. A játék továbbra is elképesztően fest, és a jelek szerint Ellie keményebb lesz mint valaha.

A The Last of Us: Part II június 19-én fog megjelenni kizárólag PlayStation 4-re. ■

Az olvasás mellett szívesen írnál is híreket?
» Jelentkezz hozzánk hírszerkesztőnek! «

The Last of Us: Part II
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
The Last of Us: Part II

hozzászólások (43)

szbszig
szbszig 2020.05.08. 10:10
Akkor már én is hozzászólok a topikhoz. Tekintve, hogy PS-exkluzív sorozat, és konzolom továbbra sincs, ezért nyilván nem játszottam vele. De akkora hype volt már az első rész megjelenésekor is körülötte, hogy gameplay-videót többet is néztem, illetve egy külön sok órás olyat is, amiben filmszerűen összefoglalták a sztorit és az összes cutscene-t. Megmondom őszintén, nekem a videók alapján nem jött át igazán, mit esznek ezen annyira az emberek. Nem azt mondom, hogy rossz játéknak tűnt, de hogy ez valami történelmi jelentőségű, kihagyhatatlan alkotás lenne, arról nem győzött meg. A sztori is érdekes volt, voltak benne igen jó meg drámai fordulatok, de nekem a befejezés például marhára nem tetszett. Szerintem minimum kellett volna választási lehetőséget hagyni a játékosnak azon a bizonyos ponton. Igaz, akkor persze most nem lehetne második részről beszélni, legalábbis a jelenlegi formájában biztosan nem...
Peace
Peace 2020.05.08. 10:41
Ha nem érezted azt a bejelentéskor, hogy "Úristen ez nekem azonnal kell, mert mocskos jó lehet!", akkor szerintem nem is igen fog átjönni a hype. Én is fa** voltam, hogy inkább sírtam 7-8 évig, ahelyett, hogy megvettem volna a konzolt. De legalább 2 éve átélhettem első kézből, hogy mekkora elképesztő jóság az egész játék és megérte rá ennyit várni. Mindenkinek más a preferenciája. A fél világ meg a GoW-tól csöppen el. Nekem pedig az az, ami egynek jó volt, de többet nem fogom elővenni és az egekig sem tudom magasztalni. Sokat tehet hozzá, hogy nem a GoW játékokon nőttem fel, nem játszottam az elődökkel.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2020.05.08. 10:44
Bár már számtalanszor kifejtettem, hogy imádom, ha a játék minimális beleszólási lehetőséget ad a karakterem árnyalásába (a RDR2 pedig ügyesen oldotta meg ezt úgy, hogy közben nem vált teljesen dialógus-rendszerű szerepjátékká), az ND-játékok stílusához ez abszolút nem passzolna. Még tavalyi, általad és általam is imádott, az egy-két pont őrt életbe hagyhatsz vonulaton kívül a Plague Tale: Innocent-hez sem passzolna, sőt ez a játék majdnem olyan volt, mintha ND játékkal játszottál volna. Hatalmas nagy élmény néha csak egy "lineáris", történet orientált játékot végigvinni (ez ritka is manapság, olyan minőségben, mint pl. a The Sands of Time-trilógia is volt).

A The Last of Us ereje pedig pont a végében rejlik szerintem. Az előbb könyvben, majd a megfilmesített The Girl with All the Gifts szerintem a végét tekintve sokat merítet ebből. Noha a történetben is vannak zombis-klisék felhasználva (szerintem okosan), a karakterdráma és a karaktervezetés egyik csúcsa volt a játék, és bátor volt a készítőktől a befejezés.

A második részről, és most a flamewartól függetlenül, kiderül majd, megérte-e folytatni.

Az első rész végről írok, de mivel pl. McCl@ne még pótolja, így megy spoiler tagbe, lentebb is így jártam el.

SPOILER
Mindez azonban nem teszi semmissé azt a pillanatot, hogy Joel a húsz évnyi gyászát még mindig fel nem dolgozva, egy másik emberhez ismét képessé vált a kötődésre és az emberiség illékony megmentése helyett nem hagyja, hogy megöljék Elliet. Igen, gyilkosság, mert lánynak nem adtak választási lehetőséget. Ha tudott volna arról, hogy soha nem kel fel a műtőasztalról, már a kocsiban az altatásból ébredve tisztában lett volna Joel tettével.

Soha, semmi garancia nem volt, hogy ez a műtéti kísérlet sikerrel jár és meglesz az ellenszer. Szerintem egy ilyen helyzetben pontosan úgy döntöttem volna, ahogy Joel.

A vége ezért egy érzelmi csúcs. Ellie sejti mit tett Joel, és megkéri lényegében (nem így hangzott el, de ez rejlik mögötte):

– Esküdj meg, hogy nem hazudtál!
– Esküszöm, de tudod, hogy hazudok valójában.
– Tudom, de elfogadom.

És akkor függöny, vége, stáblista. Ez annyira rohadtul emberi, számomra, szerintem, hogy az egyik legtökéletesebb történet befejezés, amit valaha volt lehetőségem látni. Ebben a pillanatban benne van a két karakter összes jellemzője, átélt fájdalma, nemcsak az együtt eltöltött időé, hanem az azt megelőzőé. A magányuk.

Ott van benne az élet, az élni akarás, miközben a világ körülöttük olykor kegyetlen, torz (a havas, kannibálos rész szerintem minden idők egyik legjobb szekvenciája, nemcsak a játékon belül, hogy kontrasztot képezzen ezzel), de ahogy a Joel testvére felépített egy teljes, megújuló, bővülő közösséget, és ide térnek vissza, az igenis élet-igenlő. Joel szerintem pont ezáltal választotta az emberiséget, az emberséget, hogy még egy életet sem érdemes feláldozni egy illékony, nem biztosított célért, mert van bennünk annyi erő, hogy folyassuk.

Mindezt úgy, hogy hazugságon alapul, és ennek tudata és elfogadása kurva jól le van animálva a szereplők tekintetében is.


Szerintem ezért zseniális az első rész, és ezért is imádják olyan sokan, és ezért is több egy egyszerű zombi-világvége sztorinál. Számomra nehéz lesz valaha is megingatni, hogy olyan történetet tárjanak elénk, ami megüti ezt a szintet, hogy ilyen ügyesen használja a zombis alzsáner elemeit. Pont az az út, amit a játékos átél az út során velük, teszi ezt kiemelkedő darabbá, ami abban csúcsosodik ki véleményem szerint, amit a spoiler-dobozban taglaltam.
Pras
Pras 2020.05.08. 12:13
Érdekes, el szoktam tűnődni azon (bár csak ritkán hangosan :D ), hogy miért gondolkodom hasonlóan nagyjából a TLoU, GoW, RDR2 köréről. Kíváncsi volnék, hogy például a játékosok között mekkora az aránya azoknak, akik a filmművészetben is vastagon benne vannak, mert van egy gyanúm, hogy pont az a szegmens rezonál bennük a TLoU-val kapcsolatban, ami egy filmben is a technikai megoldásokon túl át kéne, hogy jöjjön. Engem pedig valamiért - hiányzik hozzá a humán műveltségem, az érzelmi intelligenciám, az intelligenciám en bloc, egy sérült szocipata vagyok, vagy csak simán mások a preferenciáim :D - sem ez, sem a filmek nem szoktak lekötni. Ugyanígy érdekes viszont belenéznem a "milyen könyvet olvasol most?" topikba, mivel ha a nagyképernyő ki is marad, falakon belül jellemzően vagy olvasok, vagy játszok. Ennek ellenére a könyvcímeim a közelében sem járnak azoknak, amikről ott értekeznek, tehát lehetséges, hogy nem csupán a médium az érdekes, hanem az (is), hogy általában véve a narratíva és az érzelmi azonosulás nem a legfőbb húzóerő a számomra. Így a fejemben, ha lehántom a TLoU-ról a rendben lévő, de semmi különöset nem mutató játékmechanikát, nagyjából egy jó filmet látok előttem, ahol az irányítás átadása a játékosnak* egy hasznos és trükkös eszköz a narratíva internalizálására, de nem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy ez lényegében az a jelenet a bűvésztrükk előtt, amikor a bűvész átadja a közönségnek az eszközt vizsgálatra, hogy "teljesen átlagos, nézzék" - így amikor hirtelen mégsem tűnik annak, jóval személyesebb katarzis lesz.
Jópofa módon az, hogy kerülgetem a gondolataimat, de úgy érzem, nem tudom rendesen körülírni, egyszerre mutathatja, hogy miért tartom kevéssé érdekesnek ezeket a címeket, és talán miért tennének mégis jót. :D
...mégis, azzal együtt, hogy nagyon fontos és értékes kulturális termékként ismerem el őket/ezt, van bennem egy - jobb híján írom így: - "Na jó, de így könnyű". Ami nyilván baromság, ha szó szerint veszi valaki, egyáltalán nem volt könnyű eljutni egy ilyen nívóhoz, de "Értsd jól!". Még * -ezt sem szemrehányásként írom, hiszen a dolog nagyon jól működő szinergia és ettől lesz az egész több, mint a részek összessége, és gondolom, aki erre ráérzett, erre érzett rá rohadtul.
Bennem viszont valahol ott kattog az, hogy erre a sémára még rengeteg, rengeteg ilyen, egyébként kiváló (és kevésbé kiváló, pl. én ideboronálnám közfelháborodásra akár az Until Dawn-t is, :D csak amíg az egyik ponyva, addig a másik ballada) művet fel lehetne húzni - a zsáner rajongói kedvéért remélem, ez így is lesz -, de valahol közös lenne bennük az, hogy ha a lényeget kiemelem és a kontrollert lerakva kirakom az egészet mondjuk YT-n nagyképernyőre, mennyivel kapok kevesebb élményt? Én (ezt aláhúznám, mielőtt átharapnák a torkomat :D ) - én nem látok ordító különbséget.
És most folytatom a felháborítást: mekkora a különbség, ha pl. egy Minecraft-tel teszed meg ugyanezt? Mielőtt folytatom, ez gyanúsan olyan kérdésfeltevésnek tűnik, hogy "Minek van joga játéknak nevezni magát?", de mocskosul nem az, hanem szigorúan csak a személyes érdeklődésem leképeződése. Egy MC-ben egy hatéves összerakja a saját kis házikóját, egy húszéves multiplexereket állíthat elő, működő számológépet hétszegmenses kijelzővel, a világodba meghívhatod aktív résztvevőként a családodat, satöbbi. Ott a Factorio, ott a From the Depths, ott a Rule the Waves, utóbbi alig néz ki többnek egy Excel-táblázatnál - félreértés ne essék, eszembe nem jutna az a baromság, hogy mondjuk ez utóbbi akár a TLoU talpát megnyalhatná, a kérdés szimplán az, miért ez, és miért nem az.
Nagyjából azért, azt hiszem, mert ott az interakció nem egy "bűvésztrükk", hanem maga a cél, és a játékos használja az agyát, nem pedig hatnak rá. Ez pedig azért fontos a számomra, mert erre ilyen megközelítésben nem nagyon létezik más mód, más médium. Teljesen jogos, hogy a TLoU esetében is áll ez valamelyest, de megkockáztatom, hogy ha egy spektrumon gondolkodunk igen/nem helyett, érthető, honnan érkezem.
Ez egyúttal talán belevezet abba is, hogy én pl. miért vagyok sokkal-sokkal inkább PC párti a konzolokkal szemben. Nagyon igényes a TLoU, igen, ahol a jó történetet és rendezést tehetségesen sikerült felerősíteni a játékok eszközkészletével, de nem emelnék neki szobrot.

Mondjuk azzal nem értek egyet, hogy választási lehetőséget kellett volna biztosítani a végén a játékosnak, megtörte volna a történet természetes ívét és nem érzem, hogy hozzáadott volna.
Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin 2020.05.08. 12:36
Ebben a gondolatmenetben rengeteg ráció van. Természetesen én is élvezem a játékmenetet a játékok esetében, de elsősorban a történet és a karakterek számítanak, ahogy írod és magamra szabva, "az érzelmi azonosulás a legfőbb húzóerő a számomra", és ha még nem is tudok érzelmileg feltétlen azonosulni, megtudjam érteni a karakter motivációját.

S ha szerepjátékok révén, mivel imádom ezt a műfajt, még bele is helyezhetem magamat döntési helyzetekbe, tesztelve magam, hogy bizonyos morális helyzetekben miként döntenék, akkor az már az élmény non plus ultrája. :)

Felfogható ez egyfajta Csíkszentmihályi-féle flow élményként is, amikor részévé válsz az egésznek. Ha már TLoU és RDR2, elképesztő, tényleg milyen hatással tud lenni az emberre Joel, Arthur történetének lezárása ebből a szempontból. Vagy mondhatnám példának azt is, amikor Olgierd von Everec és feleségének múltját éled újra a házuknál és a Hearts of Stone utolsó társalgását - a Witcher 3-ban ezzel a karakterrel tudtam leginkább azonosulni, még "hasonlóságot" is éreztem magamhoz.
ajánlott olvasnivaló