Több mint tíz év kihagyás után jelentkezik idén ősszel vadonatúj epizóddal a Crash Bandicoot széria. A Crash Bandicoot 4: It’s About Time a két évvel ezelőtt az N. Sane Trilogy újrakiadásban lévő részek után - azaz közvetlenül a Warped epizódot követően - játszódik.
A játékot fejlesztő Toys for Bob csapatnak számos platformert köszönhettünk már, legutóbbi munkájuk a 2018-as Spyro Reignited Trilogy volt, előtte pedig számos Skylanders epizódon dolgoztak.
A frissen bemutatott gameplay trailerből az is kiderült, hogy Crash és Coco mellett Dingodile is irányítható lesz a játékban. A játékban fontos szerepet kapnak a kvantum maszkok, ezekkel például megfordíthatjuk a gravitációt vagy lelassíthatjuk az időt.
A Crash Bandicoot 4: It’s About Time 2020. október 2-án először PlayStation 4-re fog megjelenni, majd Xbox One-ra is megvásárolható lesz. Az Activision emellett más platformokon is gondolkodik, így akár PC-re és Nintendo Switchre is megkaphatjuk talán.