26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Több nagy címmel tervezi az új pénzügyi évet a Ubisoft

A Far Cry 6, a Rainbow Six Parasite és a The Division Heartland is 2022 áprilisa előtt várható.

Írta: GeryG

Több nagy címmel tervezi az új pénzügyi évet a Ubisoft

A Ubisoft érezhetően visszavett a tempóból az utóbbi években. Míg a 2010-es évekre az volt jellemző, hogy évente több AAA-kategóriás játékkal is előrukkoltak, addig az utóbbi időszakban ezek száma jelentősen visszaesett. Persze ebben egyfelől szerepet játszik a talán végre mögöttünk hagyott koronavírusos időszak is, másfelől az egyre gyakoribb komoly gondok egy-egy játékuk minőségét illetően.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a legnagyobb francia kiadó teljesen leállt volna, sőt. Az előttünk álló egy esztendőben, vagyis egészen 2022 áprilisáig számíthatunk több AAA-kategóriába szánt játékuk megjelenésére is. Erről a 2020-21-es pénzügyi jelentésük prezentációja során beszéltek.

A beszámolókból kiderül, hogy 2022. március 31-ig bezárólag számolhatunk a Far Cry 6, a Rainbow Six: Parasite, a The Division Heartland, valamint a Riders Republic, a Roller Champions és a Prince of Persia: The Sands of Time megjelenésére is. A pontos dátumokról most nem esett szó, de várhatóan e játékok egy része még 2021-ben, egy másik részük viszont csak 2022 tavaszán debütálhat.

A listáról ezúttal is hiányzik egy játék, ami évek óta készül, de a rajongók ezidáig hiába várták nem csak a megjelenését, de bárminemű érdemi információt is róla. Ez a Skull and Bones, amely az új pénzügyi év tervei közt sem szerepel. Ez azt jelenti, hogy 2022 áprilisa előtt biztosan nem fog megjelenni, ha valaha egyáltalán megjelenhet.

Fontos információ a Ubisoft kapcsán, hogy a kiadó jelentősen átstrukturálja az üzleti modelljét a következő évekre. Ez azt jelenti, hogy egyre csökkenő mértékben terveznek az AAA-kategóriás játékokra támaszkodni, helyüket pedig fokozatosan a magas minőséget képviselő ingyenes játékok vehetik át, amiket egyfajta szolgáltatásként üzemeltetnének.

Mielőtt bárki azon kezdene spekulálni, hogy a jövőben a Ubisoft leáll az olyan szériákkal, mint a Tom Clancy játékok vagy az Assassin’s Creed, a kiadó senior elemzője, Sean Lama tiszta vizet öntött a pohárba. Az új terv nem azt jelenti, hogy az ingyenes játékok átveszik a fizetős AAA-kategóriás játékok helyét a kiadó palettáján, hanem azt, hogy azok mellé egyre több ilyen játékkal is készülnek majd, vagyis a termékpaletta fog tovább bővülni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!