25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Kiszivárgott, hogy készül a Two Point Campus?

A mókás kórházmenedzselés után legközelebb már egy egyetemi kampusz lesz a gondjainkra bízva.

Írta: GeryG

A Two Point Studios a jelek szerint vadonatúj játékon dolgozik. A stúdiót néhány éve épp azért alapították, hogy feltámassza az egyik legjobb klasszikus tycoont, a Theme Hospitalt. Az újdonság végül Two Point Hospital címmel jelent meg 2018-ban és remekül sikerült.

A csapat az elmúlt közel három évet a játék bővítésével és konzolos változatának elkészítésével töltötte, de a legfrissebb hírek szerint immár egy másik projekten kezdtek el dolgozni. Hivatalos bejelentés még nem érkezett, viszont a Microsoft Store (sokadik alkalommal) idő előtt kotyogta el, hogy készül a Two Point Campus.

Az azóta már eltávolított online áruházi oldalról persze több részlet is kiderült. Ezek alapján egy egyetem menedzselését bízzák a gondjainkra. Nekünk kell megterveznünk és felhúznunk a kampusz épületeit, mi fogadhatjuk fel az előadókat és tanárokat, de a kurzusok menedzselése is a mi feladatunk lesz. És persze a legfontosabb, hogy a hallgatók és diákok jól érezzék magukat az egyetemen.

A Two Point Campus egyelőre tehát hivatalos bejelentéssel sem rendelkezik, így azt sem tudni, hogy mikor jelenhet meg. Viszont a kiszivárgott hírek szerint PC mellet Xbox One-ra és Xbox Series X-re is készül (és valószínűleg PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is, de ezt a Microsoft Store-on aligha fogják feltűntetni).

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus
  • Two Point Campus

Two Point Campus

Platform:

Fejlesztő: Two Point Studios

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. augusztus 9.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!