28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Két új videón a Company of Heroes 3

Az első a körökre osztott nagy térkép játékmenetét, a második a valósidejű összecsapások játékmenetét mutatja be.

Írta: GeryG 4 hozzászólás

A Relic Entertainment néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy trilógiává bővítik népszerű stratégiai játékukat, készül a Company of Heroes 3. A játék ezúttal is a második világháborút dolgozza fel, ám ezúttal az olasz hadszíntér lesz a játszóterünk.

A veterán Company of Heroes 2 játékosoknak talán kevesebb lesz az igazi újdonság a játékban, ám azoknak, akiknek a CoH2 kiegészítői már kimaradtak, annál több. A játékban ugyanis két szinten folyik majd a háború. Egyrészt időnk nagy részét az Olaszország bizonyos régióit lefedő stratégiai térképen fogjuk tölteni. Itt körökre osztva zajlanak majd az események, századokat tologathatunk stratégiailag fontos területekre, városokba, frontvonalakra. Másrészt pedig részt vehetünk magukban az ütközetekben is, ilyenkor a klasszikus CoH-formulára vált a játék: valós időben, némi bázisépítéssel és egységgyártással, valamint a térkép kulcspontjainak elfoglalásával harcolhatunk.

A fejlesztők a minap két új trailert is készítettek. Az első a fent említett stratégiai térképet mutatja be közelebbről, míg a második a valósidejű csatákra fókuszál. A videókban adott tanácsokat ki is lehet próbálni, ugyanis a játék alfa változata már elérhető mindenki számára.

A Company of Heroes 3 kizárólag PC-re készül, megjelenésére leghamarabb 2022 vége felé lehet majd számítani.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Company of Heroes 3

Platform:

Fejlesztő: Relic Entertainment

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2023. február 23. PC
2023. május 30. PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Én mindig a lőszerfogyást hiányoltam mikor az első részt gyűrtük 100+ órákat multiban.

De Baracklekvár kérdéséből kiindulva valóban szerencsésebb lenne valami kisebb léptékű térkép, ahol a század szintű erők valóban értelmesebbek lennének mint döntő elemek egy csatában.
GeryG
GeryG [2372]
Ennyi erővel bármely játéktól számonkérhetnénk a hitelességet. FPS-ek 10 méteres ugrásai helyből, a kötszerrel azonnal gyógyuló sebek stb.

A Panzer General/Panzer Corpsban is csak 5-10 egységből álló tankokat vagy gyalogosokat tologatunk a térképen, mégis úgy jó az egész, ahogy van.

Ez csak egy játék.
Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Ugyanarról a játékszériáról beszélünk amiben fél perc alatt javítanak meg egy hegesztő pisztoly segítségével sz*rrá lőtt és leszakadt lánctalpas Tigris tankokat? Vagy ahol az ernyősök kezébe teleportál a bazooka ha rájuk nyomsz egy fejlesztést?

Szerintem a számonkérésed ebben a játékban értelmetlen...
Baracklekvár
Baracklekvár [1793]
Egyáltalán nem ismerem a játékszériát, ezért komolyan kérdem:

Miközben csak Monte Cassino-nál szövetséges oldalról 2 hadsereg negyedmillió embere vett részt a csatában - a Tengely 150ezer emberével szemben - és szövetséges oldalról 50ezer katona esett el csak azért, hogy bevegyenek egy apátságot; addig e játékban egy olaszországnyi térképen elszórt néhány(tucat) századot kell tologatni fel-alá, hogy eldöntsük a háború menetét?
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (4 db)