26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Harminc év után nevet válthat a Vicarious Visions

Az 1991-ben alapított stúdió egész pályafutását portolással töltötte.

Írta: GeryG

Harminc év után nevet válthat a Vicarious Visions

A Vicarious Visions stúdió neve nem biztos, hogy sokaknak ismerősen cseng, pedig egy immár harminc éve létező játékfejlesztőről van szó. Épp csak az amerikai stúdió arra specializálódott, hogy mások által készített játékokat portolt ide-oda. Sokáig Gameboy Advance-re, majd PlayStationra, Xboxra és Wii-re, később Nintendo DS-re, iOS-re és Androidra, az utóbbi években pedig már PlayStation 3-ra, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre, sőt, legutóbb már PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is dolgoztak. Olyan játékokat portoltak, mint a Diablo II: Resurrected, a Tony Hawk Pro Skater széria megannyi epizódja, a Skylanders játékok, a Guitar Hero vagy épp több Spider-Man játék.

A stúdiót 2005-ben vásárolta fel az Activision, azóta a kiadó berkeiben tevékenykedtek. Most pedig a harmadik x-t egy névváltoztatással ünneplik meg. Ennek oka, hogy az Activision beolvasztja őket a Blizzardba, de maga a stúdió nem szűnik meg, csupán új néven ténykedik tovább. Ha hinni lehet a híreknek, a jövőben a Blizzard Albany név alatt kell majd keresni a munkáikat. A dolog egyelőre nem hivatalos.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!