28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Valós események alapján készült a Terror: Endless Night

Mentőakciót vezetünk majd a stratégiai túlélőjátékban.

Írta: Jaxx

Az Unseen Silence fejlesztésében és a Feardemic gondozásában 2023 első negyedévében érkezik meg a Terror: Endless Night, mely egy körökre osztott túlélő stratégiai játék lesz. A története a XIX. században játszódik, amikor is a Royal Navy két hajója, az HMS Erebus és az HMS Terror az Északi-sarkvidék felé vették az irányt, hogy később elérjék Kelet-Ázsiát. Küldetésük teljesítése közben azonban mindkét hajó eltűnt, így expedíció indul a felkutatásukra.

A játék teaser trailerében máris érezni a nyomasztó hangulatot, a vérfagyasztóan hideg környezet elképzelhetetlen megpróbáltatásait.

A Terror: Endless Nightban a kapitány szerepét öltjük majd magunkra. Eredetileg őt bízták meg a kelet-ázsiai küldetéssel, ám rábízta fiára, hogy ő is hírnevet szerezhessen magának. Az ő eltűnése lesz tehát a sztori személyes vonala. Hogy még nehezebb legyen a dolgunk, hajónk befagyva vesztegel a Jeges-tengeren, ellátmányunk pedig szűkös és véges.

A játékban így a hajó javítása és karbantartása mellett a legénység túlélését is nekünk kell biztosítanunk, szabályokat kell hoznunk, műszakokat kell meghatároznunk a munkákra és okosan beosztani a készleteinket. Nehéz döntéseket kell meghoznunk, miközben emészt a bűntudat. Ez és a kíméletlen hideg már önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy valaki megtörjön. Ha ehhez még hozzáadjuk az éhséget, a fájdalmat és a fogyatkozó legénységet, a valóság majdhogynem elviselhetetlenné válik. Mindezekkel együtt kérdéses, hogy ha túléljük is a küldetést, épelméjűek maradunk-e.

A Terror: Endless Night jövőre, az első negyedévben érkezik meg PC-re, ezt követik később a konzolos megjelenések.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night
  • Terror: Endless Night

Terror: Endless Night

Platform:

Fejlesztő: Unseen Silence

Kiadó: Feardemic

Megjelenés: 2023. I. negyedév

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!