Míg 2009-ben a Bayonetta még minden akkor fontosnak számító platformra megjelent, addig a 2014-es folytatása már csak Wii U-ra és Nintendo Switchre készült el, utóbbira ráadásul csak évekkel később. A fejlesztést végző Platinum Games nagyjából ekkor jelentette be, hogy trilógiává bővítik a franchise-t, de a Bayonetta 3-ról 2021-ig lényegében semmit sem lehetett tudni.
De igazából máig alig-alig csepegtették az információkat a játékról, de ez vélhetően a következő hónapokban eléggé meg fog változni. A minap ugyanis érkezett egy vadonatúj előzetes, amely nem csak azért érdekes, mert végre újra megnézhetjük, milyen is lesz a címszereplő harmadik kalandja. Hanem azért is, mert a trailerből kiderült, hogy pontosan mikor is fog megjelenni a játék.
Bár igazán sok részlet továbbra sem ismert, azt már megerősítették a készítők, hogy az előző kalandokkal ellentétben, ahol kifejezetten démonokat kellett irtani, itt félig emberek lesznek az ellenfeleink. A játékban több karaktert is irányíthatunk majd, közéjük tartozik Viola is, aki egy hatalmas karddal és egy démoni macskával jár még a budira is.
A Bayonetta 3 kizárólag Nintendo Switchre készül és egyelőre nincs is hír olyasmiről, hogy más platformokra is megjelenhet-e később. A premierre mindenesetre október 28-án kerül majd sor.