28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Nem csak sima port lesz PC-n a Marvel’s Spider-Man

A játék legújabb előzetesében szedték össze a készítők, milyen fejlesztésekre számíthatunk.

Írta: GeryG

Az idei nyár egyik legnagyobb durranása PC-n egyértelműen a Marvel’s Spider-Man lehet, amely most még csak PlayStation 5-re és PlayStation 4-re érhető el. PS5-re a konzol megjelenésekor érkezett meg a felújított és ray tracinggel megtámogatott kiadás, míg a PC-s átiratot néhány héttel ezelőtt erősítették meg.

A ma érkezett új előzetes a PC-s verziót mutatja be, és azon túl, hogy kedvcsinálónak is tökéletes, azt is összegzi, hogy milyen fejlesztésekre készülhetnek a játékosok. Tovább finomítják például az árnyékokat, amelyek így még részletesebbek és élethűbbek lesznek. Természetesen nem marad ki (megfelelő konfiguráció esetén) a ray tracing sem, illetve kapunk támogatást az ultraszéles monitorokhoz is.

Nem lesz limitálva a framerate, ami tényleg elég komoly előrelépés lehet a konzolos változatokhoz képest. Ami szintén örömteli, hogy a játék PC-n is támogatni fogja a DualSense kontrollert, így annak képességeit itt is kihasználhatjuk majd. Persze aki szeretné, egérrel és billentyűzettel is hálóhintázhat. Végül, de nem utolsósorban azt is érdemes tudni, hogy a PC-s kiadásban már a DLC-tartalmak is benne lesznek.

Cikkajánló
Elég lesz a géped a PC-s Spider-Manhez?

Elég lesz a géped a PC-s Spider-Manhez?

Itt az augusztusban érkező port rendszerigénye.

A Marvel’s Spider-Man augusztus 12-én fog megjelenni PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Marvel's Spider-Man (2018)

Platform:

Fejlesztő: Insomniac Games

Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe

Megjelenés:
2018. szeptember 7. PS4
2020. november 12. PS5
2022. augusztus 12. PC

Minimális rendszerigény: Intel Core i3-4160 vagy hasonló AMD processzor, NVIDIA GeForce GTX 950 vagy hasonló AMD Radeon videovezérlő, 8 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB HDD

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-4670 vagy AMD Ryzen 5 1600, GeForce GTX 1060 6 GB vagy Radeon RX580, 16 GB RAM, 64-bites Windows 10, 75 GB SSD

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!