Ez valóban nem egy Stray – kellett megállapítanom a Gori: Cuddle Carnage-ről, miután kipróbálhattam a gamescom során. Az idei nyár igencsak felkapott játéka nem véletlenül jutott az eszembe, ugyanis a kiadó sajtóközleményét kísérő levélben is tettek némi célzást a cyberpunk cicás programra, azonban azon kívül, hogy itt is egy macska a főszereplő, és a körítés is futurisztikus, más kapcsolódás nem igazán van.
Gori ugyanis egy deszkás cicus, aki hoverboardjával száguldozik, miközben szétcsap fő ellenségei, az egyszarvúak között. Így a játék alapvetően a gördeszkás játékokat ötvözi a hack-and-slash műfajjal. Az elborultan humoros körítés miatt pedig nekem leginkább a Lollipop Chainsaw jutott róla eszembe, és mint kiderült, nem voltam ezzel egyedül, a fejlesztő mondta, más is említette a Grasshopper Manufacture játékát (majd hozzátette, hogy ideje lenne most már kipróbálnia azt... :-) ).
És hogy miért írtam, hogy elborult a humora? Nos, például mert cicánk űrhajóját egy depis MI vezérli, a hoverboard (amely egyben fegyverként is funkcionál) káromkodik, ellenségeink között pedig például találunk ugly-cornt, ami nem más, mint a vérfarkas unikornisos változata...
A rövid próbalehetőség után igen kíváncsian várom, mit hoznak ki a fejlesztők Gori kalandjaiból. A játékmenet szórakoztató volt (de én a nyalókás-láncfűrészes elmebetegséget is szerettem), az irányítás elsajátítása után pedig látványos kombókkal lehet szétcsapni az egyszarvúak között. Meglátjuk, hosszabb távon – azaz a történet teljes hossza mentén – is tudnak újabb dolgokat mutatni, amikkel nem laposodik el egy idő után az egész.
A Gori: Cuddly Carnage fejlesztése egyelőre kizárólag PC-re folyik, a megjelenést pedig jövő évre tervezik a fejlesztők.