Két éve jelent meg a Rogueside barátságos kis keresgélős játéka, a Hidden Through Time, amelyben különböző korok kézzel rajzolt helyszínein kellett megtalálni a megadott tárgyakat/élőlényeket. Tehát egyfajta Where's Wally? (Hová tűnt Vili?) típusú játékról van szó, amelyben sokszor tű a szénakazalban érzéssel keresgélhettünk az animált, kézzel rajzolt pályákon.
A játékhoz öt DLC is megjelent azóta, különböző tematikájú pályákkal bővítve az alapjátékot - és annak pályatervezőjét. A bő másfél hónap múlva PlayStation 4-re és Nintendo Switchre érkező Definite Edition egy teljes csomag lesz, amely az alapjátékot és az összes megjelent kiegészítőt tartalmazni fogja.
Az alapjáték a kőkorszakban indult, ahonnan az ősi egyiptomba, a középkorba majd pedig a vadnyugatra jutottunk tovább. A The Viking Tales DLC a skandináv mitológiára alapoz, a Legends of Japan a szigetországba vezet, a Roads to Rome-ban arénákkal és a híres hadsereggel találkozhatunk, az Aztec Rituals mezoamerikai helyszínekre kalauzol, végül a Pirate Treasures címének megfelelően kalózos tematikát hoz a játékba.
A DLC-k mindegyike 10 pályát tartalmaz, rengeteg új grafikai elemmel, amelyeket mind használhatunk a pályaszerkesztőben is. Az elkészített pályákat pedig meg is oszthatjuk a többi játékossal, mások alkotásait pedig értékelhetjük.
A Hidden Through Time: Definite Edition november 11-én jelenik meg PlayStation 4-re és Nintendo Switchre.