27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Galaktikus méretű botrány a The Callisto Protocol körül?

Mondjuk úgy, a PC-s változat szörnyűbb állapotban van, mint a Black Iron börtön rabjai…

Írta: GeryG 18 hozzászólás

Hurrá, megjelent végre a The Callisto Protocol. A Striking Distance stúdió sci-fi túlélő-horror játéka konzolokra és PC-re is megérkezett ma. De több ezer rajongó most úgy érzi, inkább bár ne tette volna…

A The Callisto Protocol már a premiert megelőző hetekben is kissé megosztotta a játékostársadalmat, hiszen az egyik fele tűkön ülve várta a megjelenést az új Dead Space-t vizionálva a játékba, mások viszont erősen szkeptikusok voltak vele kapcsolatban. Nos, a premier napján elég ritka és bátor dolog máris pálcát törni bármely játék felett, de a The Callisto Protocol a jelek szerint még fel sem szállt, de máris zuhanórepülésben van. Legalábbis a PC-s változat.

Mert míg konzolokon nagyjából rendben van a játék, addig PC-n mást sem hallani mint a pocsék teljesítményről. Érdekesség, hogy a néhány napja érkezett hivatalos gépigény semmi kirívót nem követelt meg, legfeljebb a CPU-ból kért elvileg egy izmosabbat. Ehhez képest most mindenki arról számol be, hogy bár a konfigurációjuk maximálisan megfelel az elvárásoknak, a játék mégis diavetítésre kárhoztatja őket. A beszámolók szerint az általános teljesítmény is pocsék, de a játék emellé hajlamos teljesen véletlenszerű helyzetekben még jobban belassulni.

Galaktikus méretű botrány a The Callisto Protocol körül?

Az is kiderült mostanra, hogy a dolog hátterében szinte mindig a CPU áll, amely folyamatosan maximumon pörög a játék alatt. Egyes források szerint az okot a játék által használt és a játékosok által szívből gyűlölt DenuvoDRM másolásvédelemnél kell keresni. Ez már más játékok esetében is produkált hasonló hibajelenségeket.

Rengeteg olyan beszámolót lehet olvasni, amely szerint még egy nem épp gyenge GeForce RTX 3080-as kártyával is 20 fps körül ingadozik a játék teljesítménye úgy, hogy a ray tracing be sincs kapcsolva. Erre néhányan azt javasolják, hogy kapcsoljuk ki a motion blurt és a v-syncet, akkor stabilabbá válik a teljesítmény.

Akárhogy is, sem a rajongók, sem a Striking Distance gárdája valószínűleg nem ilyen rajtról álmodott. Előbbieknek egyelőre marad a türelem vagy esetleg valamely konzolos kiadás. Utóbbiaknak meg a túlóra, hogy mielőbb megoldást találjanak a helyzetre. Mert a Steamen az első bő négyezer szavazat alapján kapott 32%-os tetszési index, hát…

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Peace
Peace [28640]
Teljes árat semmiképp! Én 20-ba vettem szombaton és elvileg ma este viszik el tőlem szintén ennyiért. :-)

Dead Space: First 18 Minutes of Gameplay
subject17
subject17 [6920]
Hát... Én azt mondanám, hogy viszonylag könnyen megszokható.

Rühellem a jumpscare-t, moziban is én vagyok az az ember, aki minden szaron megugrik. :D (Ugyebár divat mindenbe belepakolni a jumpscare-t manapság, hiába nem horrorra ültél be... :D ) Szerintem nincs is másik horrorjáték, amit végigjátszottam volna, de DS trilógiát többször is. Kiismered egy idő után, hogy mivel akarna ijesztgetni, és onnantól inkább csak az atmoszféra marad, az ijesztéseket nem veszed fel túlzottan*. Hamar gyanússá válnak a "halott" nekromorfok olyan helyen, ahol addig nem is jártál, meg rutinosabban pásztázod a környezetet, hogy vannak-e szellőzők, amikből esetlegesen kiugranak a dögök.

Plusz sokat segít, hogy nem vagy védtelen, egyetlen kivétellel minden kinyírható (ami pedig nem, az is csonkítható és lassítható). Az ammo kevés, és a mozgás nehézkes, de amíg ezt megszokod, addigra nagy eséllyel már picit fejlesztgeted a plazmavágódat is, és innentől azért magabiztosan el tudod lőni egy-két lövésből a lábát az ellenfeleknek.

Ilyen "no fight, only flight" rejtőzős, elfutós játékokkal én sem játszanék soha, fuck that shit. :D

*A második részből a mai napig emlékszem a legnagyobb ijedésre, a játék legelejéről... Köze nem volt nekromorfokhoz, csak bekapcsolt egy faulty tévé egy sötét szobában, és lejátszott valami elcseszett kis dallamot. Ott leizzadtam konkrétan. :D
jawsika
jawsika [4088]
Az mennyire volt fosatós? Én nagyon vágyok rá, de félek tőle :D
subject17
subject17 [6920]
Hmm, értem, köszi. Igazából megerősítettél, hogy érdemes várni még ezzel, hogy vagy akcióban, vagy jobb esetben game passban essen inkább neki az ember. (Semmiképp nem PC-re szerezném be én se amúgy sem.)

Lehet, hogy inkább a Dead Space remake-re nevezek majd be, ha jók lesznek róla a vélemények. Elég gyengének tűnik ránézésre, de igazából csak simán újrázni szeretném DS-t, akkor meg már nyilván az új verziót nézném meg. :D
Peace
Peace [28640]
Nem bírom a horror játékokat, mert gyengék az idegeim és totálisan kitudok készülni rövid időn belül. Resident Evil VII és Alien: Isolation is betett és már az elején sikítva léptem ki és töröltem őket. Viszont a Dead Space-eket sikerült végigvinni annó. Igaz, hogy legkönnyebb fokozaton és sokszor majdnem berottyantottam, de valamiért nagyon beszippantott és imádtam! A kiadott képregény és filmek is sokat tettek hozzá, hogy annyira a szívemhez nőjön. Amikor elkezdtek szállingózni a videók erről a játékról, akkor már tudtam, hogy akármennyire is para, nekem ez mindenképpen kelleni fog! És szerencsémre nem lett annyira bődületesen idegtépő. Mármint az atmoszféra, a látvány, a hanghatások (5.1-en nekem jobban adta, hogy a controllerből szólt a rádió, ugyanez fejhallgatón szerintem ritka rosszul hangzik) nagyon durván elősegítik, hogy azért egy kellemesen borzongató érzés szinte végig átjárja a játékost és azért sok esetben fegyvert előre szegezve lapos kúszásban közlekedtem, miközben a visítások, sikolyok, fémcsörömpölések és puffogások dolgoztatták az idegvégződéseimet rendesen. Azért klisékből kijut rendesen játékmenet tekintetében és sajnos a történet sem olyan eget rengetően csúcs, mint reméltem, de a hangulat az végig nagyon ott van és a felszerelés fejlesztés/nyomtatás is hatalmas fun! Számomra bő 9,5 óra volt az egész játék, de elvileg gyorsabban is teljesíthető. Én sokat bóklásztam oda-vissza a szűkös tárhely miatt.
Számomra egy nagyon kellemes meglepetés volt. Inkább akció, mint horror. Talán ezért is vette be a gyomrom és függtem rá ennyire. Dead Space rajongóknak én nyugodt szívvel tudom ajánlani. PC-n állítólag förtelmesen futott pénteken, nem tudom mennyit sikerült rajta javítani. PS5-ön performance módban stabil 60 FPS és gyönyörű látvány! Külön kiemelném az arcmimikákat és lipsync-et, azok tényleg fenomenálisra sikerültek.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (18 db)