28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Sok késéssel idén jöhet a Spells & Secrets

Ha már egy másik játék úgyis az egekig korbácsolta a varázslás iránti érdeklődést…

Írta: GeryG

Kipörgetted már a Hogwarts Legacyt? Nem? Sebaj, még van egy kis időd, hogy befejezd, mielőtt egy újabb varázslós kalandba fognál. Bár az eredeti tervek még 2022 tavaszát jelölték meg, de a Spells & Secrets máig nem jelent meg. De a jelenlegi tervek szerint valamikor most tavasszal rajtolhat el a korai változat.

A címből és a felvezetésből már sejthető, hogy egy varázsló játékról van szó, méghozzá egy kooperatív módban is játszható szerepjátékról. Ráadásul olyanról, amely iránt már a megjelenése előtt is elég nagy az érdeklődés, legalábbis a Kickstarteren elért ötszörös túlteljesítés erre utal. Ott a fejlesztő Alchemist Interactive 20 ezer eurót kért a rajongóktól, de végül 103 ezer gyűlt össze. A Spells & Secretsben a játékosok megalkothatják saját elsőéves varázslótanoncukat, akivel aztán nekivághatnak a Greifenstein Akadémia kihívásainak. Ám már rögtön a legelső tanítási napon kiderül, hogy nem lesz sétagalopp teljesíteni az iskolát, hiszen egy titokzatos esemény miatt szörnyek és más lények szabadulnak el szerte az iskolában.

A játékosoknak kell ezekkel felvennie a harcot úgy, hogy folyamatosan fejlesztik varázslójuk képességeit, fejtörőket oldanak meg, nagy erejű ereklyéket kutatnak fel. A varázslatok kombinálhatók lesznek, ezzel pedig egészen pusztító átkok is összehozhatók, ami jó szolgálatot tehet a harcok során. Ha mindent jól csinálunk, még az akadémiát is megmenthetjük.

A Spells & Secrets PC mellett PlayStation 5-re és Nintendo Switchre készül, konzolokra dobozos formában is megvásárolható lesz.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!