A Camel 101 stúdió egyelőre nem váltotta meg a világot játékaival, bár az látszik rajtuk, hogy jó ötletekben nincs hiány. A legutóbbi Those Who Remainnek is voltak jó gondolatai, csak a kivitelezés volt gyenge. Most a stúdió újra próbálkozik, ezúttal egy tengermélyi horror kalanddal.
A Beneath főhőse Noah Quinn, egy veterán mélytengeri búvár, aki az óceán közepén ereszkedik le a mélybe. Egy tenger fenekén létesített állomáson reked, amit mindenféle földöntúli rémség árasztott el. Hogy ő maga miért ment oda, az állomás mi célt szolgált és főleg, miért van most tele szörnyekkel, azt egyelőre nem tudni. De az első előzetes és képek alapján egy klasszikusokat idéző klausztofób horror akció-kalandjátékra készülhetünk.
A hangsúly ezúttal az akción lesz, amit a rendelkezésünkre álló méretes arzenál is mutat. Ráadásul a fegyverek módosíthatók is lesznek. A szörnyek nem csak fizikailag okozhatnak nekünk károkat, de apránként az őrületbe is kergethetik Noah-t, így nekünk kell majd a mentális állapotára is figyelnünk. Bár fegyverből sok lesz, lőszerből annál kevesebb, így nem minden esetben a lövöldözés jeleni majd a megoldást. Ráadásul a fejlesztők azt ígérik, hogy az MI tanulni fog tőlünk és alkalmazkodik a játékstílusunkhoz, valamint kapunk rombolható környezetet is, így lesz mivel taktikázni.
A stúdió eddig nem nagyon készített ilyen jellegű FPS-t, így erősen kérdéses, hogy miként boldogulnak majd ezzel az igen népszerű, de annál nehezebb műfajjal. A látvány a képek és video alapján egész korrektnek tűnik, így a játékmeneten és történeten múlik, hogy sikersztori lesz-e a Beneath. Erre a kérdésre majd a megjelenés után kapunk választ, de erre csak 2024-ben kerülhet sor. A játék PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re készül.