Lassan, de biztosan araszolunk a Redfall májusi premierje felé. Ennek lépései közé tartozott az is, hogy a fejlesztő Arkane Studios egy négyrészes trailer-sorozatban mutatta be a játék hőseit. Ebből érkezett meg az utolsó is, mi pedig ebből az alkalomból inkább egy helyre összegyűjtöttük mind a négyet. Ők a Redfall hősei!
A sort Layla Ellison nyitja, aki egykori biomérnök hallgatóként került kapcsolatba az Aevum Intézettel. Itt egy balul elsült kísérlet után telekinetikus képességeket szerzett, képes fegyverként is használható pajzsot vonni maga elé, illetve saját magát vagy az ellenséget az égbe repíteni.
A következő Jacob Boyer, aki régen a seregben szolgált mesterlövészként, majd bérgyilkossá vált. Egyszer összetűzésbe keveredett egy vámpíristennel, akitől megszerezte annak látását, illetve egy túlvilági holló is a társául szegődött. A fegyverét pedig démoni erő szállta meg, így képtelen vele hibázni.
A harmadik hős Remy De La Rosa, egy igazi technikai zseni, aki a hadseregben fejlesztette ki hű robottársát, Bribont. A kutyára emlékeztető robottal képes gyógyítani a társait, de a csatákban is aktívan részt vesz.
A sort végül Devinder 'Dev' Crousley zárja, aki Remyhez hasonlóan szeret kütyükkel bíbelődni, egyébként a kriptozoológia tudora. A fegyvereit saját maga tákolta össze és elsődleges célja, hogy bizonyítson – leginkább a szakmáján belül. Erre a vámpírok tökéletes alanyok.
A Redfall PC-re és Xbox Series X/S-re készül, a megjelenésére már csak bő egy hetet kell várni, május 2-án lesz esedékes.
