A Turn10 nagy elvárásokat támaszt következő játékával szemben, ugyanis azzal nem kevesebbet akarnak, mint újraindítani az egész franchise-t. Márpedig a Forza Motorsport tizennyolc éves múltra tekint vissza, hiszen 2005-ben jelent meg a legelső rész.
Talán éppen ezért alakult úgy, hogy a játék vadonatúj előzetese, avagy játékmenet-bemutatója épp tizennyolc percesre sikerült. A játék legelejébe pillanthatunk bele, amint egy játékos a Maple Valley pályán próbál ki egy Corvette-et. Ez lesz a játék oktató része, ahol végig vezetnek minket az irányításon, az ideális ív követésén és hasonlókon.
A video további részében a japán Hakone pályára költözünk át, ahol az utolsó szakaszra veheti át a játékos az irányítást egy utolsó kerékcsere után. Itt aztán egy huszáros hajrával a tizenötödik helyről egészen az első helyig kapaszkodik fel, ami azért egy picit megkérdőjelezi az MI vezetési kompetenciáit, de az is lehet, hogy egyszerűen csak a legalacsonyabb nehézségi fokozatot látjuk. Később aztán kapunk egy pillanatnyit a karakterszerkesztőből, majd bele is vágunk a Builders Cup versenyeibe, amihez már saját gyártót és autót lehet választani.
A látottak alapján a látványvilágra aligha lehet majd panasz, de a hangok is megújulnak az elődhöz képest. Az viszont, hogy mennyire nyújt majd kihívást a játék, mennyire adja vissza a sebesség érzetét, egyelőre nem nagyon jött át a videóból. A Forza Motorsport PC-re és Xbox Series X/S-re készül és elvileg október 10-én áll majd rajthoz.