A Colossal Order lassan egy évtizede uralja a városépítő-menedzser játékok nem túl tágas piacát. A 2015-ben megjelent Cities: Skylines olyan jól sikerült, hogy még most is piszok nagy és aktív játékostáborral rendelkezik. A sikere nagyrészt a modtámogatásnak és a sokáig futó hivatalos támogatásnak, bővítéseknek volt köszönhető.
De az idő azért így is eljárt a játék felett, így a stúdió pár éve nekilátott egy teljesértékű folytatás elkészítésének. A Cities: Skylines II megjelenése pedig már tényleg csak hetekre van tőlünk. Legalábbis PC-n. A játékot ugyanis PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is elkészítik, csakhogy utóbbi két platformon egy picit többet kell majd várni rá.
A napokban érkezett legfrissebb hírek szerint ugyanis a konzolos premiert 2024 tavaszára halasztották. Szerencsére azonban az egyértelműen elsődlegesnek mondható platformot, a PC-t ez nem érinti. Erre továbbra is október 24-e van kitűzve premierdátumnak. A konzolos halasztás a hivatalos indoklás szerint a maguk elé kitűzött minőségi elvárások elérése miatt vált szükségessé.
Hogy jó hírrel is szolgáljanak, a készítők idő közben a hivatalos gépigényt is felvázolták.
Minimum gépigény:
- Processzor: Intel Core i7-6700K vagy AMD Ryzen 5 2600X
- Memória: 8 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 970 vagy ennek megfelelő AMD GPU
- Operációs rendszer: Microsoft Windows 10 64bit
Ajánlott gépigény:
- Processzor: Intel Core i5-12600K vagy AMD Ryzen 7 5800X
- Memória: 16 GB
- Videokártya: Nvidida GeForce RTX 3080 vagy ennek megfelelő AMD GPU
- Operációs rendszer: Microsoft Windows 10 64bit vagy Windows 11
A fentiek meglehetősen erős elvárásoknak tűnnek, amit a hatalmas és az előzetesek alapján igen részletes városok megjelenítése tehet indokolttá.