A szimulátorjátékok egyre népesebb táborát bővíti majd a hamarosan megjelenő Hairdresser Simulator, amelyben a címnek megfelelően egy – majd idővel több – fodrászszalon kialakítása, valamint az ottani munkák elvégzése vár ránk.
A játék PC-s változata két és fél hét múlva, március 6-án érkezik, valamivel később pedig egy ingyenes DLC-t is kiadnak hozzá a fejlesztők. A Beards and Mustaches érkezésével már nem csak hajat vághatunk majd, hanem szakállak és bajuszok formázása is vár ránk.
Szalonunkat 9 helyszín közül választhatjuk ki, majd ott alakíthatjuk ki a tökéletes munkakörnyezetet. Kétféle ügyfél eshet be hozzánk: az egyik konkrét elképzeléssel jön, hogy mit szeretne a fején látni, míg a másik teljesen ránk bízza hajának formázását. Ollót, hajvasalót, hajsütővasat és fésűt is használhatunk, miközben olyan technikákat alkalmazunk, mint a ritkítás, festés és göndörítés.
A később megjelenő ingyenes DLC-vel pedig újabb ügyfelek, valamint új eszközök (borotva, gyöngyök, kefe) érkeznek majd a játékba.
A Hairdresser Simulator 2024. március 6-án jelenik meg PC-re, később – a fejlesztők tervei szerint legfeljebb két hónappal később – pedig PlayStation 5 és Xbox Series X/S verzió is lesz belőle.