
Tovább folytatódik az Embracer Group vesszőfutása, amely ezúttal szerencsére nem újabb stúdióbezárásokat vagy munkahelymegszűnéseket jelent. Hanem azt, hogy amiről már néhány hete lehetett hallani, mostanra hivatalossá vált: eladták a Gearboxot. A vevő pedig nem más, mint a Take Two, akik 460 millió dollárt fizetnek több stúdióért.
Az Embracer a megállapodás értelmében stúdiókat és videojátékos jogokat értékesített. A szerződés szerint eladják a Geabox Software-t, a Gearbox Montréalt, a Gearbox Studio Quebecet, illetve az olyan IP-k jogait, mint a Borderlands, a Homeworld, a Risk of Rain, a Brothers in Arms vagy a Duke Nukem.
A Take Two a 460 millió dolláros összeg teljes egészét újonnan kibocsátott részvények formájában fizeti ki. Az Embracer az így szerzett forrásokat az adósságállománya csökkentésére fogja fordítani. A cégcsoport még 2021-ben 1,3 milliárd dollárt fizetett a Gearboxért, amelyből első körben „csak” 363 millió dollárt fizettek ki. A tovább egymilliárd dolláros összeget előre meghatározott eredmények eléréséhez kötötték, de azt nem tudni, hogy ebből mennyit abszolvált a Gearbox.
Az Embracer megtartja a Gearbox Publishinget, amelyet az üzlet nyélbeütése után át is fognak nevezni. Emellett megtartják a Cryptic Studiost, a Lost Boys Interactive-ot és a Captured Dimensionst.