25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Késik a Frostpunk 2

Nyár helyett csak ősszel köszönt be a fagy újra.

Írta: GeryG

Biztos jól esett volna egy kis lehűlés július vége felé, amikorra a 11 bit studios a Frostpunk 2 premierjét ígérte. Csakhogy a minap kiderült, hogy a fagyos túlélő-stratégia mégsem fog akkor megjelenni. Helyette egy picit később, ősszel érkezik.

Az első rész szép sikert aratott, ennek nyomdokain haladtak tovább a készítők. A második részben immár az olaj a legfontosabb nyersanyagunk, e köré épül majd a várossá nőtt kolóniánk minden tevékenysége. Nekünk, mint a közösség vezetőjének számtalan nehéz döntést kell meghoznunk, amelyek garantáltan nem fogják mindenkinek elnyerni a tetszését. Így kell okosan lavíroznunk a különböző érdekcsoportok között, miközben az elsődleges cél a kolónia puszta életben maradása.

A játék tehát eredetileg július 25-én jelent volna meg, ám a 11 bit studios egy közleményben bejelentette, hogy két hónappal elhalasztják a premiert. Így arra csak szeptember 20-án kerül majd sor. A játék vezető fejlesztői a béta teszt során szerzett visszajelzések miatt döntöttek úgy, hogy adnak maguknak még néhány hét extra fejlesztési időt. Bár a játék általánosságban remekül teljesített a teszten, akadnak még csiszolásra váró részek, ezekre fognak koncentrálni a plusz időben.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2
  • Frostpunk 2

Frostpunk 2

Platform:

Fejlesztő: 11 bit studios

Kiadó: 11 bit studios

Megjelenés:
2024. szeptember 20. PC
n/a: PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!