A napokban felkerült a legnagyobb videomegosztó platformra egy játékelőzetes. Az Alkahest a Push On stúdiónál készül, akikről eddig nem nagyon hallhattunk. Már csak azért sem, mert ez a stúdió legelső játéka, amelynek még kiadója sincs egyelőre. De miért is érdekes az Alkahest trailere?
Nos, az alábbi videón olyan játékmenetet láthatunk, amely finoman szólva is erősen kétséges, hogy valódi lenne. A készítők a Discord-csatornájukon úgy fogalmaztak, hogy a videóban látottak a játékból származnak, de bizonyos kameraszögeket és animációkat direkt a videóhoz terveztek meg, a céljuk pedig az alapvető játékmechanikák bemutatása. De miről is van szó?
Az Alkahest nem titkoltan a 2006-os Dark Messiah of Might & Magic szellemi örököse, a készítők maguk is nyíltan vállalják, hogy ez a játék inspirálta őket a leginkább. És ez a video első másodperceitől fogva egyértelműen át is jön. Egy középkori fantasy akció-szerepjátékról van szó, amelyben FPS nézetben irányíthatjuk hősünk.
A harcok nagyon dinamikusak és nem csak a kard és pajzshasználatra épülnek, hanem a környezet bevonására is. Az egyik ellenségre hordót hajítunk, a másikat belerúgjuk egy szöges kerítésbe. Pont úgy, ahogy annak idején a Dark Messiah-ban is tehettük.
Minden, amit a fenti videóban láthatunk, elképesztően részletes. Éppen ezért sokan már most kétkednek azok valódiságában, sőt, még a The Day Before esetét is felhozzák példaként. Az Alkahestre jelen pillanatban valóban rásüthető a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” közhely, de ha csak fele ennyire lesz részletes és dinamikus mint a videón, még akkor is egy remek játék kerekedhet belőle.
Az Alkahesten jelenleg egy kis létszámú stúdió dolgozik, alig több mint 40 fővel. A munkát 2023-ban kezdték, vagyis még nagyon a projekt elején járnak. Így még korai lenne a megjelenésről beszélni, ahogy célplatformokat sem jelöltek meg. Mivel a Steamen már most kívánságlistára lehet tenni a játékot, így PC-re garantáltan elkészül.