A God of War tipikusan az a sorozat, amely a mindenkori PlayStationök egyik legerősebb húzócímének számít. Az összes epizódja valamely generáció exkluzív csodája volt, amelyre joggal irigykedtek a többi platform játékosai. Viszont a Sony az utóbbi években rendre elkészíti PC-re is a legtöbb ilyen exkluzív játékát és most végül a God of War: Ragnarökre is sor került.
A játékban Kratos és fia, Atreus ezúttal az örök tél kellős közepén találja magát, amit nem mellesleg ők maguk idéztek el, mint a nagy Ragnarök, avagy világvége előfutárát. Természetesen nem is lehetne más a céljuk, mint ennek a megakadályozása, amit az tesz még nehezebbé, hogy nem fél, de kb. az egész világ a nyomukban lohol.
A PC-s változatot sok más hasonló projekttel ellentétben nem szervezték ki külsős stúdiónak, hanem a Sony Santa Monica csapata dolgozott rajta. Munkájuk mára be is ért, mert a játék már elérhető a Steamen. Csakhogy ott az első bő félezer szavazatnak alig 67%-a pozitív. De mit nehezményeznek a játékosok? Nos, a jelek szerint nem kell attól tartani, hogy rosszul sikerült volna a portolás (bár többen panaszkodnak, hogy bizonyos videokártyákat egyszerűen nem hajlandó elfogadni a játék).
A legtöbb negatív értékelés ugyanis nem konkrétan a játékot kritizálja, hanem azt, hogy annak elindítását élő PSN profilhoz kötik. Vagyis hiába vásárolják meg a Steamen a játékot, az csak akkor indul el, ha készítenek hozzá PSN-fiókot is. Ami annak fényében, hogy ez egy kizárólag egyszemélyes sztorimóddal rendelkező játék valóban nem igazán indokolt lépés.