26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Mozgásban a The Thing Remastered

A legendás horrorfilm alapján készült legendás játék vajon legendás remastert kap-e?

Írta: GeryG

A ’80-as évek egyik nagy horrorikonja volt a The Thing, amely számos későbbi horrorfilmet is megihletett. Bár a film 1982-ben jelent meg, csak húsz évvel később, 2002-ben készült videojáték belőle, amely így mára már maga is átlépte a húsz évet. A régi klasszikusok remasterelésére szakosodott Nightdive Studios még a nyáron jelentette be, hogy úgy döntöttek, leporolják ezt a játékot is, vagyis készül a The Thing Remastered.

A csapat nemrégiben az első játékmenet-bemutatót is közzétette, amelyben végre megnézhetjük, milyen izgalmak várnak majd ránk. Az a video alapján egyértelműen látszik, hogy nem viszik majd túlzásba a felújítást, tényleg csak a szokásos újraélesztésről van szó.

Az ígéretek szerint kapunk 4K-s felbontást és 120 fps-támogatást is, köszönhetően a stúdió saját KEX Engine-jének, amelyre a játékot átültetik. Elvileg újítanak a karaktermodelleken és a textúrákon, illetve az animációk is megújulnak.

A The Thing Remastered PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre is elkészül. Pontos premierdátum még nincs, de elvileg még idén meg fog jelenni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!