26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Két perc Dragonkin: The Banished gameplay

Az új előzetesben megismerkedhetünk a szerepjáték hőseivel.

Írta: GeryG

Az Eko Software stúdió idén megpróbál betörni a fantasy szerepjátékok piacára, ami nem könnyű feladat. Nem csak sok konkurencia van, de számos közülük piszok erős, így valami egyedit, érdekeset kell villantani, ha valaki ki akar tűnni a tömegből. A stúdió új játéka, a Dragonkin: The Banished a sárkányokban látja ehhez a kulcsot.

A minap érkezett egy vadonatúj előzetes a játékhoz, amelyben a történet hősei a főszereplők. A sztori szerint a világot sárkányvér fertőzte meg és hatalmas sárkányok uralják azt. De van négy hős – mindegyik négy elem egyikét uralja –, akik szembeszállnak velük. A trailerben velük ismerkedhetünk meg, egészen pontosan közülük hárommal, ugyanis az early access rajtjánál még csak három hős lesz elérhető a négyből.

Közülük a videóban Rurik Haraldson, a barbár az első, aki a jeget uralja. A második Lothair de Montradgon, a lovag, aki a tűz ura. A harmadik pedig Electrane, az orákulum, akinek a neve elég beszédes – az elektromosságot képes uralni. Hogy ki lesz a negyedik hős, az még egyelőre a fejlesztők titka.

A Dragonkin: The Banished jelen állás szerint kizárólag PC-re készül és először early accessben válik elérhetővé. Ennek premierje pedig március 6-án jön el.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dragonkin: The Banished

Platform:

Fejlesztő: Eko Software

Kiadó: NACON

Megjelenés: 2025. március 6. (korai hozzáférés)

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!