Izgalmas ez a hétvége azok számára, akik a Halo szérián, esetleg a Destiny két epizódján szocializálódtak. E két játékot a Bungie stúdiója készítette, akik az elmúlt években egy vadonatúj IP-n dolgoztak. A Marathont még 2023-ban jelentették be, de az azóta eltelt időben mélyen hallgattak a projektről. Egészen mostanáig.
A Marathon egy sci-fi multiplayer FPS lesz, amely valahol a prémium és az ingyenes játékok határmezsgyéjén fog mozogni. Ez nagyjából annyit jelent, hogy bár fizetni kell majd érte, de nem az AAA-játékoknál manapság szokásos 50-60-70 dolláros vagy még magasabb árat. Bár a készítők egyelőre nem pontosították az összeget, de azt elárulták, hogy meg sem fogja közelíteni ezt az árkategóriát. Mivel egy MMO-alapokra épülő játékról van szó, a sztori is perzisztens lesz, illetve folyamatosan szezonokkal és battle passokkal fogják bővíteni, frissen tartani, ami persze további kiadásokat is jelenthet majd a játékosoknak.
De miről is van szó? A Marathon egy extraction shooter lesz, ami máris sokaknál redflag lehet. Rengetegen vannak ugyanis úgy vele, hogy nem szeretik, ha akár több órányi játékidőt, haladást és összecsipegetett lootot egy a semmiből feltűnő vérpistike öt másodperc alatt tönkretesz és elvesz. Márpedig az extraction shooterek pont erről szólnak. Ezért a Bungie a Marathont szigorúan csapatalapúra tervezi (kizárólag háromfős csapatok lesznek, legalábbis egyelőre), ahol megmarad ugyan ez a rizikó, de lesz mód rá, hogy elkerüljük. Szinte minden pályát (a rajtnál három lesz belőlük, de később jön több is) úgy építenek fel, hogy el lehessen kerülni a többi játékost, még ha nem is mindig sikerül. Egy pályán egyszerre összesen tizennyolcan lehetnek, vagyis hat csapat kerül egy partyba. A csapattagokat fel lehet majd éleszteni.
A játékosok hat karakterosztály közül választhatnak majd, de ezek száma később nőni fog. Őket hívják runnernek, amolyan cyborgzsoldosok, akik egykor emberek voltak, de testüket teljesen kibernetikusra cserélték. A játékban kezdésnél hat osztály lesz, de ebből egyelőre csak az alábbi négyet leplezték le:
- Locus: a klasszikus soldier class, általános támadó feladatokra
- Blackbird: amolyan felderítő, aki ki tudja deríteni, hol vannak a játékosok és így jobb stratégiai döntéseket lehet hozni
- Glitch: kissé zavaros a szerepe, hiszen célja az ellenség megzavarása, de egyelőre nem tisztázták, hogy ez mit jelent
- Void: a lopakodó osztály, aki aktív álcával rendelkezik, de füstgránátokat is használ
A fenti osztályok közül látható, hogy hiányzik két klasszikus szerep: a healer és a tank. Nem lennénk meglepve, ha a maradék két osztály ezt fedné le.
A Marathon a tervek szerint szeptember 23-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. A platformok között lesz opció crossplay játékra is. De azoknak sem kell csüggedni, akik szerint még nagyon messze a premier. Április 23-án ugyanis rajtol a zárt alfateszt, amelyre a játék Discord-csatornáján lehet jelentkezni egy kérdőív kitöltésével a kiválasztás reményében. Ez semmire sem garancia. Pláne, hogy a PlayStation-kulcsok csak a tengerentúli régióban működnek. Aki viszont elég szerencsés, hogy meghívót kapjon, az mindjárt három kulcsot is kap, hogy barátaival közösen vehessen részt a teszten.