A Sudden Strike nem tartozik a valósidejű stratégiák leghíresebb szériái közé, de azért az elmúlt huszonöt évben csak eljutott a franchise négy epizódig. Az első még 2000-ben látott napvilágot, majd 2002-ben jött a második rész, trilógiává pedig 2007-ben bővült. Mindhárom epizódot a Fireglow Games stúdió készítette, ám itt megszakadt a sorozat.
Aztán a Kalypso Media kiadó kaparintotta meg a jogokat, akik a magyar Kite Games stúdióját bízták meg a Sudden Strike 4 elkészítésével. A nagy visszatérésre 2017-ben került sor, de sajnos hagyott kívánnivalót maga után a játék. Ennek is már nyolc éve, így tényleg itt volt már az ideje, hogy újra halljunk a franchise-ról.
A Kalypso Media tegnap be is jelentette, hogy készül a Sudden Strike 5, amelyen ismét a Kite Games csapata dolgozik. A játék a második világháború európai és észak-afrikai hadszíntereire fogja kalauzolni a fotelstratégákat, akik 25 küldetésből álló kampányt teljesíthetnek majd. Az irányítható egységek száma 300 fölött lesz, ebből 190 gépesített, 110 pedig különféle gyalogsági egység.
A történelmileg hiteles harci járművek között igazi legendák is lesznek, mint a Sherman, a Messerschmidt Bf 109 vagy a T-34. A parancsnokok képességeit magunk alakíthatjuk, így formálva a támadó vagy védekező taktikákat. Minden képesség a megfelelő helyen és formában használva akár a csata állását is megfordíthatja. A győzelemhez fontos lesz az olyan stratégiai pontokat uralni, mint a bázisok, utánpótlásraktárak vagy a pályaudvarok, az ellenséget pedig szabotázsakciókkal, kémkedéssel lehet gyengíteni.
A Sudden Strike 5-nek fel kell kötni azt a bizonyost, ha a negyedik rész után bizonyítani szeretne. A játék leghamarabb is csak valamikor 2026-ban jelenhet meg PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. A premier előtt még biztosan tartani fognak valamikor egy zárt bétatesztet is, erre viszont már most is lehet regisztrálni a hivatalos oldalon.








