Az utóbbi évtized egyik legerősebb Nintendo-exkluzív játéka a Splatoon-széria, amely eddig három epizódot ért meg. A Splatoon még 2015-ben Wii U-ra készült el, majd 2017-ben már Nintendo Switchre jött a Splatoon 2, ahogy a Splatoon 3 is 2022-ben. Az óta már megjelent a Nintendo Switch 2 is, így a tavaly nyáron bejelentett új epizód (vagy spin-off), a Splatoon Raiders már erre a konzolra készül.
A játék az elődökkel ellentétben ezúttal a single player módot helyezi a középpontba. Miután megalkottuk saját karakterünket és elláttuk a megfelelő fegyverzettel, célba vehetjük a megannyi sziget egyikét, ahol legyőzve az ott kóborló salmonidokat begyűjthetjük a sziget kincseit. Természetesen felszerelésünk különféle mechanikus kütyükből és tintaágyúkból áll, ahogy azt a franchise-tól már megszokhattuk.
Bár a játék alapvetően single player lesz, küldetéseinkre sosem egyedül fogunk elindulni. A Deep Cut nevű zenekar tagjai - Frye, Shiver és Big Man - közül az egyik botként mindig velünk tart. Aki viszont nagyon nem tud elszakadni a haverokkal való közös játéktól, annak azért lesz lehetősége online vagy helyben is multiplayerben játszani. A három társunk egyébként amiibo-figuraként is elérhető lesz a játék megjelenésétől kezdve.
A premier július 23-án várható kizárólag digitális formában Nintendo Switch 2-re.
