A Relic Entertainment azon stúdiók közé tartozik, akik nagyjából még sosem nyúltak mellé nagyon. A csapat a legnagyobb sikereit a Warhammer 40,000 franchise-on belül, valamint a Company of Heroes trilógiával érte el. Utóbbi első epizódja épp idén ősszel ünnepelheti majd a huszadik évfordulóját.
A stúdió talán éppen ebből az alkalomból időzítette mostanra, hogy bejelentse: készül a Company of Heroes Definitive Edition. A bejelentésre a PC Gaming Show-n került sor, ahol egy új előzetesben mindjárt meg is mutatják, hogy mekkora grafikai megújulásra kerül sor.
Nos, nem remake-ről van szó, hanem egy remasterről, így gyökeres vizuális megfiatalodásra nem kell számítani. Ám elnézve a fenti előzetest, azért így is tisztességes munkát végeznek a készítők, akik új bevilágítást, víz és időjárási effekteket pakoltak a játékba, de közben végig hűek maradtok az eredeti stílushoz.
Ami a tartalmat illeti, az alapjáték és a hozzá készült két kiegészítő – a Tales of Valor és az Opposing Fronts – is az új kiadás részét képezi, ahogy annak lennie kell. Így négy ország egyedi hadseregével, három nagyszabású kampánnyal, valamint ötvennél is több multiplayer és skirmish-pályával érkezik majd az új kiadás.
A Company of Heroes Definitive Edition egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de óriási ziccert hagyna ki a Relic Entertainment, ha nem tudnák kiadni a játékukat az eredeti Company of Heroes megjelenésének huszadik évfordulóján.




