A Warthog bejelentette készülő játékát a Fallen Kingdoms-t, mely egy sötét világba visz el bennünket. Századok óta béke honol Aegion földjén, de egy jóslat már régen kijelentette, hogy az egyik király el fog bukni és felemelkedik majd Undrath a Wraith Lord. A prófécia végül igaznak bizonyult, de a királyságokat teljesen készületlenül érte a gonosz feltámadása, mely azonnal nekiállta a világ sötét erőit összegyűjteni. Csak egy lehetőség van a túlélésre, ha egy király összefogja az összes országot. Mindez egy gyönyörű 3D-s világban játszódó akció-RPG formájában kerül a játékosok elé, realisztikus árnyékok és bump-map-elt felületek teszik majd teljesen élethűvé a grafikát. A harcok is részletesen kidolgozottak lesznek, a karakterek kitérnek, elugranak vagy épp védekeznek az ellenfél mozdulataival szinkronban. A tereptárgyak is hasznosak lesznek, a székeket akár az ellenfélhez is vághatjuk benne. Más szempontból is érvényes lesz a realizmus, a meggyújtott tüzek tovább terjednek, a pusztító mágiák megváltoztathatják a terepet. Rengeteg mellékküldetés kap helyet a programban, melyekről mi dönthetjük el, hogy érdekelnek-e bennünket. A viselkedésünk is kihatással lesz a játék végkifejletére, így akár többször is végigjátszható lesz a játék. A pályák között nem lesz töltési idő, így a hangulat se veszik majd el. Az egyetlen hibája a játéknak, hogy a mostani tervek szerint csak 2006 novemberében jelenik meg.
Jön a Fallen Kingdoms
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 20:52
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2553]
- 18:06
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [5]
- 11:47
- OPUS: Prism Peak teszt – Kamera által élesen [hozzászólások] [1]
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
