Első levél helyett
BigHairMan | 2008.05.17. 21:30 | kategória: Éltem-s láttom
Nem mutatkozok be! Az még odébb van, és különben is, szépen mindent a maga idejében. Ne rántsuk már le a leplet a műalkotásról azonnal.
A levél megírásának kezdetén éppen az abszolút közöny vett rajtam erőt, és mivel nem akarom elmondani senkinek, elmondom, hát mindenkinek, hogy egy jófajta közhellyel indítsak. Adtunk az eredetiségnek...
Eddig - ez kb. az elmúlt 3-4 órát jelenti - úgy éreztem, nincsen semmi célja az életemnek, és értelme sem akad olyan sok. Ezért billentyűzetet ragadtam és leírtam, eképpen derítve magamat jobb kedvre. Ugyan értelmet még mindig nem látok a létemben, de legalább nem vagyok elkenődve.
A már most tomboló, és soraimat akaró közönséget megnyugtatandó, nem az önsajnálatomról fog szólni egyre gyakoribb megnyilvánulásaim hosszú sora. Esik majd szó erről is, arról, durván, szépen, szelíden, ordibálva, és még máshogy is. Ez majd mindig attól függ, hogy éppen a békés hippi kedvemben vagyok, vagy éppen szétvet az ideg, az emberek butaságát látván. Mert én ilyen egyszerű kis emberke vagyok. A két véglet, meg ami közte van.
Jut is eszembe, ahelyet, hogy itt teszem, a nemlétező eszem, akár a szigorlataimra is tanulhatnék. De nem. Nem érdekel, és úgy is puskázni fogok...
Elkezdődött hát. Vége, vállamat hatalmas felelősség nyomja. Már csak dacból is megbírkózok vele.
Türelem emberek, türelem és kölcsönös megérteni, elfogadni akarás...
Utolsó módosítás: 2008.05.17. 22:15
Hozzászólások
Hm, a képet meglátva azonnal rávágtam, de hát ez a DJ!, a nevednél bizonytalanodtam, a lakhelyednél már totális off :-D Tuti hogy nem öttevényi vagy?:-D
Amúgy érdekes a fogalmazási stílusod, így a blog is érdekesnek készül, van rá egy tippem hogy végre vki nem csak játékhírezni fog.
hmm...emo style? Hát majdnem írtam erre valamit, de szerintem inkább mégsem. Sok szerencsét a blogodhoz.
Méghogy emo style! Ezt kikérem maganak. Nem vagdalkózok (hoppá, ez de kapóra jött most), többek között őket se kedvelem, de mivel most éppen a békés hippi kedvemben vagyok, nem fogok durván reagálni :D
Én csak magamat sajnáltam, mert időnként ilyen töketlen hülyegyerek vagyok...
A sok szerencsét köszönöm, remélem így is lesz :D
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]