Beatkészítés, és animációzás!
C0m1n65un | 2020.05.28. 03:01 | kategória: Animációzás újratöltve
Sziasztok!
Eltelt újabb két hét, és hosszú idő óta először sikerült betartanom, a heti egy videó szabályomat. Kaptam is magamtól egy slow clap-et.
Pedig a hosszú évek után újra lángra lobbanó Painkiller szenvedélyem (a játékról beszélek, nem vagyok drogos), és az ablak cserék okozta kupi erősen próbált megakadályozni a videó gyártásba, de végül csak összehoztam. Nem is pazarlom a szót, nézzük miken ügyködtem mostanság.
Én és a zenekészítés:
Néhány éve eléggé rávoltam kattanva a Mixcraft nevű zeneszerkesztő szoftverre.
Szinte minden nap próbáltam rajta alkotni valamit. A hangsúly a próbálkozáson volt. Szerintem egy csodálatos program, amely kezdőknek, és középhaladóknak is tökéletes.
Mostanság ritkábban, hetente, kéthetente veszem csak elő, amikor időm és kedvem engedi. Innen jött az ötlet, hogy készítek egy videót a zenekészítés folyamatáról. Természetesen fogalmam sem volt arról, hogyan kéne ebből videót készíteni, és ez a végeredményen azért meg is látszik. Végül inkább egy figyelemfelkeltő montázs lett, mint hasznos tutorial videó, de azért szerintem jól visszaadja, hogy mennyi munka van egy alap beat elkészítésével is.
A másik projektemmel visszatértem az animációzáshoz. Próbáltam tovább csiszolni a meglévő tudásomat, de mégse akartam túlvállalni magamat. A végeredmény egy rövid videó lett. Számottevő újításként a közelítéseket, kamerakezelést tudnám kiemelni, valamint, hogy rajzoltam és a videóban felhasználtam többféle kéztípust is, az eddig unalomig használt nyitott kéz mellé.
A fejmozgásokat, bólintásokat is tovább gyakoroltam, és már sokkal könnyebben megy a kivitelezésük.
Összességében a videó bár rövid lett, de rengeteget tanultam belőle. Talán most már a hang se olyan borzalmas, mint régebben (technikai oldalról legalábbis), de azért azon téren meg bőven van hova fejlődnöm.
A nyárra az a tervem, hogy nem tanulok új dolgokat, csak a meglévő tudásomat igyekszem a legkreatívabban felhasználni, gyakorolni, valamit az előadókészségemen szeretnék fejleszteni egy kicsikét, ami szerintem nem lesz egyszerű feladat!
Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, aki megnézte valamelyik videómat, és hozzászólásával segített abba, hogy tovább fejlődjek!
Nemsokára újra jelentkezem!
Animációzás újratöltve: Legyek vagy ne legyek!
C0m1n65un | 2020.05.10. 02:20 | kategória: Animációzás újratöltve
Sziasztok!
Ezúttal sikerült viszonylag gyorsan végezni a kitalált projektemmel, bár a heti egy videót újfent nem sikerült betartanom.
Mostani projektem egy rövidebb animációs vlog volt, melynek fő célja az lett, hogy a fejmozgásokat, és a kisebb testmozgásokat gyakoroljam, mert, hogy őszinte legyek már nagyon zavart a karakterem majdnem teljes statikussága!
Örömmel jelentem be, hogy bár először csináltam ilyet, és csak halvány elképzeléseim voltak az elkészítés menetéről, az eredmény egész jól sikerült! Persze rengeteget kell ezt még gyakorolnom, de ezzel az animációzás új szintjére léptem!
Mivel azért nem vagyok telhetetlen, és szeretném tökéletesíteni a tanultakat, így a végeredmény után arra a következtetésre jutottam, hogy az elkövetkező időkbe a már megszerzett tudás tökéletesítésén lesz a hangsúly. Fontosnak tartom ezt, mert, mint tudjuk, ha a ház alapja rossz, arra nem lehet építkezni.
Most pedig szeretnék kitérni egy kicsit, hogy honnan is jött az animációzás ötlete!
Furcsa mód számomra nem a South Park, Family Guy, Simpson család és társaik nyújtják a szórakozást, ha rajzfilmről, animációs filmről van szó! A Disney és Pixar által elkészített egészestés mozikból se nyernék kvíz versenyt.
Viszont a régi Hanna-Barbera által készített rajzfilmsorozatokért (Foxi Maxi, Frédi és Béni, Scooby-Doo, Turpi úrfi, Magilla Gorilla) mai napig oda vagyok! Szerintem utánozhatatlan humorral, hangulattal és egyedi látványvilággal rendelkeztek.
Persze már gyerekként is észrevettem, hogy a készítők előszeretettel hasznosítanak újra. Elölről, oldalról és fél oldalról megrajzolt karakterek, más háttér előtt ismétlődő jelenetek, ahol csak a szöveg és a szájmozgás más! Ezeknek a jelenségeknek az oka nagyon is egyszerű volt, mégpedig az, hogy ténylegesen kézzel rajzolták őket, és az elkészítési határidő mindig szűkös volt. Inkább a cselekményre, párbeszédekre összpontosítottak, és ez adta ezeknek a rajzfilmsorozatoknak a báját, és ez hozta meg a sikert is.
Sokáig azt hittem, hogy ilyet csak csapatba lehet alkotni, de aztán jött a Youtube!
Magyarországon először DumaRagu mutatta meg, hogy ez nem teljesen így van. Persze ezt akkor még egy megismételhetetlen dolognak tartottam, ami idővel véget is ért.
Viszont ezen felbuzdulva jöttek a többiek, és mindenki hozta a saját stílusát! Nekem RenowComedy lett a hazai kedvencem, pedig az Ő videói nem nekem szólnak! Ami a külföldieket illeti, számomra How It Should Have Ended és TheOdd1sOut a plafon.
Végül én is belevágtam! Persze az én tehetségem nem mérhető az imént felsoroltakhoz, de kitartással igyekszem azért pótolni!
Remélem, hogy nem sokára újra jelentkezem, és némi fejlődést is tudok mutatni nektek.
Itt a végeredmény:
Lusta vagyok, de végül csak elkészült!
C0m1n65un | 2020.04.27. 02:53 | kategória: Game Parody
Sziasztok!
Hosszú idő telt el mióta legutoljára jelentkeztem! Valahogy ez a heti egy videó csak nem akart összejönni! Igazából majdnem három hónap kellett, hogy rendezzem a soraimat! Magyarázhatnám a bizonyítványom, de ezt inkább mégsem teszem. Mondjuk azt, hogy lusta vagyok, és nem is nagyon állunk távol az igazságtól!
Most viszont újult erővel tértem vissza, és ehhez egy felettébb idegőrlő játékot választottam. A Getting Over It with Bennett Foddy-nak ugyanis már a neve se egyszerű, a játék aztán végképp nem, viszont felettébb fárasztó!
Tulajdonképpen háromnapi gyakorlás kellett ahhoz is, hogy egyáltalán eljussak addig a játékba, hogy legyen értelme rögzíteni a képi anyagot. Ezután jött a rögzítési folyamat, ami messze nem úgy ment, mint ahogy az a nagykönyvekben lenni szokott. Bár a gépemnek játszi könnyedséggel kellett volna elbánni ezzel a feladattal, valamiért csak ötödszörre tudtam úgy rögzíteni a felvételt, hogy ne legyenek benne akadások! Éljenek az optimalizálatlan indie játékok!
Elképzelhetitek, hogy a procedúra végére az élettől is elment a kedvem, pedig még csak ezután jött a számomra „legkedvesebb feladat”, a hangfelvétel, és az ezzel történő utómunka. Maradjunk annyiba, hogy az ezt megelőző tortúra miatt, nem éreztem annyira kínosnak a végeredményt! Most az egyszer legalább van egy jó indokom a narráció tökéletlenségére!
A videó vágását sikerült viszonylag gyorsan letudnom, bár erősen kellett kényszerítenem rá szerény személyemet! A lényeg, hogy nagy nehezen, de elkészült, és a folyamat macerásságát illetően szerintem nem is lett rossz! Viszont, ha belegondolok, hogy az első gondolatom az volt a Getting Over It with Bennett Foddy kapcsán, hogy ebből milyen egyszerű lesz videót csinálni, akkor enyhe sírhatnékom támad.
Volt egy másik projektem is még a Köcsögbe zárva előtt, de azt végül elengedtem. Egyszerűen túlnőtt rajtam, és az alapötlet se volt annyira jó, hogy megérje vele vesződni!
Azt hiszem, hogy lassan zárom soraimat! Igyekezni fogok, hogy ilyen hosszú kihagyások ne legyenek a csatorna történetében, és rendszeresen tudjak tartalmat gyártani. A következő projektemről még elképzelésem sincs, hogy mi lesz, de valószínűleg valami kisebb dolog lesz, hogy visszazökkenjek ebbe az egészbe.
Itt a végeredmény és az előző projektem is:
Utolsó módosítás: 2020.04.27. 02:57
Dzsekit Chen: Egy pálcikaember bosszúja + infók
C0m1n65un | 2020.01.07. 02:35 | kategória: Dzsekit Chen
Sziasztok!
Megint eltelt egy hónap, új évtizedbe kezdtünk, így engedjétek meg, hogy először is boldog újévet kívánjak mindenkinek.
Az animációzás területén folytatom a harcot, de csak nem áll össze az első „minőségibb projekt”. Szerintem a sokat akar a szarka elve kezd erre a projektre kiteljesedni, de én csak nem adom fel. Viszont egy lépést hátrálok, és egy kisebb projektet szeretnék inkább összehozni.
Én nem szoktam újévkor megfogadni semmit, de most úgy érzem, hogy kell egy rendszert vinnem az életembe, mivel a munkám és a magánéletem is az elmúlt háromnegyedévben eléggé kaotikussá vált. Azt találtam ki, hogy ennek a rendszernek az első része az lesz, hogy minden héten feltöltök valamit a Youtube-ra, ha már úgyis van egy csatornám.
Lesz, amikor csak egy speedpaint videót, lesz, amikor egy animációt, és lesz, amikor egy videojáték paródiát vagy egy általam írt fantasy, horror novellát hangos könyvként. A lényeg az, hogy rendszeres legyen, mert csak így tudok az életem többi részébe is egy minimális rendszert csempészni, amire nekem mindig is nagy szükségem volt. Minden héten a szabadidőmhöz mérten fogok projektet választani.
Az első hétre nem mást választottam, mint, hogy folytatom és lezárom az elmúlt hónapba készített Dzsekit Chen történetet. Most a One Finger Death Punch 2-ből rögzítettem dolgokat, és ehhez írtam egy humorosnak szánt, szürreális történetet.
Mivel a hangzással még mindig nem vagyok elégedett, gondoltam egyet, és a nemrég vásárolt okostelefonom beépített mikrofonját használtam ezúttal.
Az eredmény szerintem vegyes, mivel bár szerintem az előadásmódom egy kicsit jobban sikerült (ha így haladok 2080-ban elérem az amatőr szintet), viszont a mikrofon szerintem rosszabb minőségű.
Ugyanakkor a videó elkészült, és szerintem elég „pihent” lett.
Nektek mi a véleményetek?
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
Hasznos tartalmak