Sherlock Holmes
Gobiakos | 2010.01.10. 21:33 | kategória: film
Spoilermentes kritika!
Ki ne ismerné London első számú mesterdetektívjének nevét. És ha Sherlock, akkor egyértelmű velejáró Dr. Watson is.
A páros időtlen idők óta nyomoz bűntettek, gazemberek és egyéb turpisságok után. A Baker Street-en lakó nyomozó és hű társa kalandjait nem egy regényben és novellában izgulhatták már végig a rajongók. Töredelmesen megvallom, én úgy voltam velük ezeddig, mint a Star Trek című 2009-es filmmel: a ST sorozatot nem láttam (Sherlock esetében a könyveket), de az új film magával sodort, mint egy lavina. Nos, azt kell mondjam, hogy Sherlock Holmes jött, látott és csak két hajszállal csúszott csak le a maximális pontszámról.
2009. lett az év (Magyarországon 2010. január 7-e óta vetítik a mozik a filmet), mikor is Holmes és Dr. Watson új értelmezést nyert egy általam igen nagyra tartott rendező kezei között, aki nem más, mint Guy Ritchie. A 42 éves, angliai születésű rendező nevével fémjelzett produkciók többek között a Blöff, a Revolver és a Spíler.
Sherlock Holmes megformálója sok előd után ezúttal a mostanában igen közkedvelt Robert Downey Jr. lett, míg Dr. John Watson szerepét Jude Law tudhatja magáénak. A szereposztásra úgy gondolom egy szavunk sem lehet, hiszen a két fő karaktert játszó színész mellett olyan nevek tűnnek fel, mint Rachel McAdams vagy akár Mark Strong.
A film első pár percétől kezdve ott bujkált bennem egy csipetnyi Columbo utánérzés. A néző már a film legelején tudja, hogy ki a rosszfiú (Lord Blackwood) és hőseink őt próbálják meg minden áron megfékezni, mielőtt tervét véghezvihetné és azzal egész Angliát képletesen romba dönthetné. A különbség csak annyi, hogy Columbo mindig az adott epizód végén jött rá a dolgokra, míg Holmes-ék ez esetben nem.
A beszédes nevek nagyon találóak, legalább is Blackwood-nál és Sherlock-nál mindenképpen.
Vegyük sorra a színészeket! Downey Jr. brillírozik a detektív szerepében. Olyannyira megragadta a lényegét a figurának, hogy azt már tanítani kéne. Ugyan regények alapján viszonyítási alapom nincsen, de amit egyéb helyeken olvastam és hallottam a karakterről, nos az egy az egyben a vásznon felbukkanó Sherlock volt. Telitalálat! Az éles elméjű nyomozó mindenhez ért. Amihez nem az talán nem is létezik. :-) A kémia, a zene (gondolkodás közben mindig egy hegedű a társa) és a különböző művészetek, a fizika, a harcművészetek mind-mind Holmes karakterét gazdagítják. A filmben hál Istennek nem ment a nyomozás és a töprengés az akció és robbanás-tömkeleg rovására. Sőt, a kettőt még ötvözték is azáltal, hogy mielőtt Sherlock egy bizonyos mozdulatsort véghezvitt volna egy verekedés közben, azt végiggondolta és mindezt a néző megtekinthette lassítva, majd normál tempóban is. Tetszetősek voltak ezen jelenetek.
Ami kicsit hiányzott nekem az a sapka nagyító pipa hármas volt, amitől számomra Sherlock Sherlock. Bár a pipa ott volt, de
talán mindegy is.
Dr. Watson figurája is remek volt. Jude Law olyan performanszot nyújtott, hogy az ember tátott szájjal nézett a moziszékből.
Rachel McAdams figurája is kellemes volt, a korhű ruha pedig még egy pár fokkal feljebb tüzeli a férfi nézők vérének hőmérsékletét.
A fekete mágia mesterét, Blackwood-ot alakító Mark Strong nem produkált kiugróan nagyot, de ez talán nem is olyan eget verő probléma, hiszen a film főként a detektívre és a doktorra összpontosított.
A mozi nem mellőzi a humort sem, sőt: kis túlzással az egyik alappillérnek is nevezhetnénk ezt a filmes elemet. Sok apró és jól elhelyezett vicces megnyilvánulást lehet látni a két órás alkotásban. A képi megvalósítás nagyon jól sikerült: a XIX. századi London látképe valami csodálatos, de éppen ebből adódóan kissé gyomorforgató is. A sok furcsa mutatványos, a szakadt hajléktalanok minden utca sarkán, a ragyás képű dokkmunkások és az egymás hegyén-hátán tobzódó árusok mind-mind a korabeli viszonyokat tükrözik, teszem hozzá nagyon hitelesen.
Mindehhez társult a Hans Zimmer által komponált mesteri filmzene, ami ugyancsak nagy elismerést érdemel.
A folytatás természetesen a mozik pénztárainál való szereplés függvénye, de az írók nem bízták a dolgot a véletlenre. Behozták a képbe Holmes egyik legnevesebb nemezisét, James Moriarty professzort, aki az esetleges második felvonás központi figurája lehet majd. Egyébiránt számomra olyan érzést váltott ki ő szerepeltetése, mint anno a Batman: Begins-ben a záró jelenet, ahol James Gordon egy Joker kártyalapot nyújt át Batman-nek. Érdekes. :-)
Nagyon kellemes két órát töltöttem el a moziszékemben, a mozijegy pedig maradéktalanul megérte az árát. Várjuk a folytatást!
Sherlock Holmes újraértelmezése tőlem egy nagyon erős 8/10-et érdemel.
Utolsó módosítás: 2010.05.19. 20:29
Hozzászólások
"A különbség csak annyi, hogy Columbo mindig az adott epizód végén jött rá a dolgokra, míg Holmes-ék ez esetben nem. "
Nono, Columbo is végig tudta, ki a gyilkos, nem véletlenül nem hagyta békén őt egy percre sem ("csak még vmi eszembe jutott"). :-P Annyi, hogy hivatalosan bizonyítani az epizódok legvégére tudta. :-)
Örülök, amikor valaki meg tudja ragadni egy írásban az érdemi részt! ;-)
A filmet még nem láttam, szal csak ehhez tudtam hozzászólni, nah meg ismerhetsz már, hogy milyen kis szőrszálhasogató vagyok. :-P >:]
Trailer megtekintése után egyből tudtam, hogy nekem ezt moziban kell megnéznem, és így is tettem végül. A szereplőválasztás, a karakterek, és az alakítások hibátlanok. A lassított jelenetek nagyon tetszettek, jó húzás volt Richie-től. ;) A story is teljesen rendben volt, egyedül a végével nem voltam nagyon megelégedve, de ez csak vajnyi keveset von le a film értékéből. Tessék elmenni moziba!
komment
Szerintem ez a bejegyzés annyira nem sikerült jól. Illetve én már mindent tudtam, amit leírtál, ami ekkora hype mellett mondjuk nem nagy dolog, de hiányzott az a plusz, amiért azt mondom, hogy igen, elmegyek, és megnézem a filmet! Nem akarlak megsérteni, legtöbbször tényleg nagyon jókat írsz, de ez most NEKEM nem jött be.
powerhouse: Erre szokták mondani, hogy ízlések és pofonok. ;-)
Hali!
Úgy látom, a Sherlock Holmes nem nagyon osztja meg eddig az embereket. Az a benyomásom, hogy még ha nem is ugyanúgy, de kisebb nagyobb eltérésekkel, te is, én is, Dealer is hasonlóan vélekedik a film egyes elemeiről.
Említetted a humort. Milyen igaz is, tényleg az egyik alappillére a filmnek én meg talán el is felejtettem megemlíteni.
A Batman párhuzam pedig nagyon is igaz! Detto ugyanez rémlett fel bennem is, amikor lement a zárójelenet. Hát nem tudom, még ha itt-ott kissé vissza is vesz a film a tempóból, én már most tűkön ülök az esetleges folytatástól. Rég volt már részem ilyen nagyszerűen stílusos megvalósításban!
Az íráshoz pedig gratula! Tömör és lényegretörő, mint mindig, jól rgadja meg a dolgok lényegi részét az okoskodás helyett, pont olyan Gobiakosos. :)
Gobi: persze, de lehet tényleg csak arról van szó, hogy sokat olvastam már róla, meg talán az is, hogy egyszerűen nem voltam olyan kedvemben, amikor először néztem át a bejegyzést, hogy befogadjam.
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
