Most akkor free to play, vagy nem free to play?
rootshaper | 2012.07.23. 12:49 | kategória: gondolatébresztő
Azt gondolom mindenki észrevette már, aki nem szatyorban éli életét, hogy a játékvilág egy része lekanyarodott a kínálkozó kijáraton az eddig megszokott kereskedelmi modellek autópályáján. Ez a kijárat pedig a free to play modellhez vezet, mely rendkívül hangzatos és nyilván sokan rá is kapnak pillanatok alatt, csak az egésszel az a gond, hogy ezek a játékok közel sem ingyenesek.
Már megszoktuk azt, hogy egy játékhoz demó csak szökőévenként egyszer lát napvilágot, és az is olyan keveset mutat, hogy nagyjából arra jó, hogy megnézzük, fut-e a gépünkön a dolog. Most persze a PC vonalat értem ez alatt, hiszen a konzolokra továbbra is viszonylag nagy mennyiségű demó érkezik, annak ellenére, hogy ott vajmi kevés értelme van például megnézni azt, hogyan fut az adott program.
Hogy miért hoztam fel a demókat a free to play modell mellett? Mert személy szerint nagyon kevés különbséget látok a kettő között. Vegyünk egy hétköznapi free to play modellre építő játékot. Elkezded játszani, vagy rákapsz, vagy nem, de előbb utóbb egy falba fogsz ütközni, mely a teljesen ingyenesen játszók és a mikrotranzakciós üzletben vásárlók között épül fel. Tehát két lehetőséged van: vagy abbahagyod a játékot, mert nem képes már szórakoztatni a hatalmas szakadék miatt, mely az ingyenes és a fizetős közönsége között húzódik, vagy beállsz a sorba és veszel magadnak olyan fegyverzetet/páncélt/akármit, mely képessé tesz arra, hogy érvényesülj a fizetős játékosok között. Ergó, megveszed a játékot... havonta egyszer, vagy akár többször is. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért is hívják az adott játékot free to play-nek?
Nyilván akad egy rakás üdítő kivétel, ahol tényleg a skill számít és nem a bankkártya tartalma. Ezek azonban meglehetősen ritkák, a legtöbb magát ingyenesen játszhatónak valló játék sokkal mélyebben nyúl bele a zsebünkbe, mint egy boltban megvásárolt játék, melyért egy egyszeri összeget kifizetve, azt addig játsszuk, ameddig akarjuk és nem kell attól tartanunk, hogy jön Vér István a 42 csövű lézerágyújával és felken a falra a másodperc törtrésze alatt.
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Életjelet adott magáról a Creative Assembly milliók által várt új sci-fi horrorja, az Alien: Isolation 2
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 09:13
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1519]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
