sHarris blogja

2009: a kemény zenék évvégi összefoglalója

sHarris | 2009.12.30. 14:59 | kategória: zene

Itt az év vége, és idén sem maradtak éhesen a metálzene kedvelői. Az általam hallott idei keményzenei lemezekről szeretnék pár sort írni, az értékelés pedig saját véleményemet tükrözi, azt, hogy nekem mennyire tetszett, úgyhogy nem kell profi kritikára számítani, vagy lehurrogni, ha egy, az általános tudatban egy tökéletes lemezt esetleg gyengébbre értékelek mint mások. Ízlések és pofonok. ;-) Sorrend nincs, csak egy értékelés az album mögött. Bevezetőnek ennyit, lássuk a felhozatalt! (És nem akarok nagyravágyó vagy telhetetlen vagy nagyképű vagy akármi lenni, de elég sok melóm van ebben az írásban, még ha nem is látszik, úgyhogy egy-két kommentet szívesen fogadnék.:-D)

Aggression - MoshPirit
Old school thrash metal Spanyolországból. Az énekes hangja egy az egyben a '80-as évek hangzását idézi fel a hallgatóban, amit a zene sem tesz másképp. Nagyszerűen sikerült ez az album, s bár nem minden szám tökéletes (van olyan album amin igen?), az olyanok, mint a MoshPirit vagy az I Hate You, kárpótolnak érte, kielégítő thrash-adagot biztosítva a műfaj kedvelőinek. Ajánlott dalok: MoshPirit, I Hate You. 8/10

Alastor - Spaaazm
Három "a" betűvel mutogatja magát a lemez, ha ennyire figyelemfelkeltő a cím, valószínűleg a tartalma is az. Nos, ez nem egészen van így: amit kapunk, az egy groove metal lemez, ami ugyan kicsit jobb mint az átlag, de még így sem igazán élvezhető. Még az énekes által használt, szép lengyel nyelvet sem lehet túlzottan értékelni, olyannira elnyomja a lemez monotonitása. Ajánlott dal: Głowš w mur. 5/10

Alestorm - Black Sails at Midnight
Folk/power metal egyvelegét képezi ez a kiadvány, számomra elég felejthető nótákkal, azonban egy olyan dal is rajta van, ami a valaha írt legmegfogósabb, legemlékezetesebb dallamú zenék egyike: ez nem más mint a Keelhauled. Igazából csak ideig-óráig szórakoztató ez a lemez, sőt, az egész banda, de addig igen sok kellemes percet tudnak okozni. Ajánlott dal: Keelhauled. 5/10

Anaal Nathrakh - In the Constellation of the Black Widow
Az alacsony pontszámot ez a lemez nem azért kapja, mert olyan rossz volna, csak nekem nem lett a kedvencem. A mindenütt olvasható pozitív kritikák miatt vetettem magam arra hogy tegyek vele egy próbát, mindazok ellenére, hogy mennyire nem való nekem a black metal. Az eredmény: mások véleménye szerint ez egy csodálatos keveréke a grindcore-nak, illetve a black- és a death metalnak; az én véleményem szerint egy kaotikus, megjegyezhetetlen, össze-vissza zene pár kellemes momentummal. Ajánlott dal: I Am the Wrath of Gods and the Desolation of the Earth. 3.5/10

Artillery - When Death Comes
A veterán dán thrasherek, az Artillery idén tért vissza egy hosszabb szünet után, és egy igencsak ütős kis anyaggal kápráztatták el a rajongókat. Az új lemezen minden megvan ami kell az Artilleryhez: erős, de dallamos nóták, emlékezetes számok, és... nem, mégsem. Az énekest sajnos egy új dalnok, Søren Adamsen váltotta fel, aki meg sem közelíti elődje, Flemming Rönsdorf énekeit. Mindettől függetlenül, hibátlan munkát végez ő is, és egy egészen élvezhető kis lemezt kapunk. Ajánlott dalok: 10,000 Devils, Uniform. 7.5/10

Dalriada - Arany-Album
Nagyszerű album kishazánk legismertebb folk metal bandájától, akik nem kisebb fába vágták a zenészek a fejszéjüket, minthogy megzenésítsék Arany János legszebb költeményeit. Az eredmény önmagáért beszél: kemény, de dallamos és fülbemászó zene, csodás női ének erőteljes férfihanggal kisegítve néhol, összességében fantasztikus hallgatnivaló. Pluszpont, hogy a zenekar nem követi a nagy divatot, miszerint bárhonnan is jön az együttes, angolul kell énekelnie: anyanyelvünkön szól a hallgatóhoz a banda. Ajánlott dalok: A walesi bárdok (1. rész), Ágnes asszony (2. rész). 7.5/10

Decadence - Chargepoint
Ezek a svéd thrasherek le sem tagadhatnák származásukat: nagyon nagy mértékben hatott rájuk a területen népszerű "Gothenburg" stílus, vagyis a kifejezetten svédes melodeath. A vokalista legtöbbször ezt a stílust használja, a zene pedig thrash, az említett stílusra jellemző elemekkel jócskán ellátva. Nem rossz, de nem is egy életre szóló, feledhetetlen dalgyűjtemény. Ajánlott dal: Out of Ashes. 5/10

Ensiferum - From Afar
Nem az az Ensiferum ez már, mint amelyiket megismertünk. Ez a banda már inkább a folkosított power metal felé húz, némi melodeath énekkel. Ez a két dolog az, amik miatt nem tudom igazán szívesen hallgatni új albumukat, és kell adnom önkéntelenül is alacsony pontszámot. Ajánlott dal: Smoking Ruins. 5/10

Evile - Infected Nations
Az elsöprő erejű, 2006-os Enter the Grave után egy sokkal groove-központúbb, de még midnig élvezetes lemezzel rukkolt elő a brit banda. Érezni lehet a dalokon, hogy nem az igazi, nagyon komoly zúzás a céljuk, inkább egy megfontoltabb, kimért tempójú, hosszabb nótákkal ellátott, ritmus-orientált groove/thrash-album összedobása. Az előző kiadványuktól tehát mindenképpen elmarad, de ha az összes groove metal hasonló minőségű és élvezhetőségű volna, talán több rajongóval büszkélkedhetne. Ajánlott dalok: Infected Nation, Plague to End All Plagues. 7.5/10

Havok - Burn
Főként középtempós thrashelést tartalmaz a amerikából érkező banda első lemeze. Mint egy későbbi albumnál is megemlítem majd, itt sem mehetek el a borzalmas intrók mellett szó nélkül: túlhosszított, a daltól eléggé eltérő, így a sorból kilógó másodpercek jelentik a bevezetőt a nótákhoz. Kár, pedig a maradék igencsak zúzós muzsika, bár érzésem szerint a breakdownokat (általában csak pár másodpercesek, igaz) kicsit túlzásba viszik, és ahol nem is hosszúak, ott is megtörik a zene folyását, így rontva az élvezhetőségen. Mindenezek ellenére, egyáltalán nem rossz a kiadvány. Bónuszpont jár a helyenként kimagasló thrash-es sikoltozós/üvöltözős énekért. Ajánlott dalok: Morbid Symmetry, Identity Theft. 7/10

Heaven & Hell - The Devil You Know
Tony Iommy ismét kitett magáért, és a Black Sabbath utódegyüttesével összerakott egy igen jó albumot a jó öreg heavy metal szellemében. Ha ez nem volna elég, három szót mondok: Ronnie James Dio. Szerintem ez elég ahhoz, hogy már látatlanban is jónak nyilvánítsuk a lemezt, de meghallgatása után sem fog csalódást okozni. Egyedüli panaszra talán a modern hangzás adhat okot (szerintem az old school sokkal jobban illik az ilyen zenéhez), de jobb ez a korong annál, hogy ilyeneken fennakadjunk. Ezek ellenére, nem egy tökéletes kiadvány, de bebizonyították a stílus nagyöregjei, hogy Ozzy nélkül is megállják a helyüket, és ennyi év után is képesek igényes zenét összerakni. Ajánlott dal: Eating the Cannibals. 7/10

Hospital of Death - Surge Kill Steal
Az ingyenes thrash királyai, a H.O.D. ismét egy teljes mértékben élvezhető dalcsokorral örvendeztették meg a dallamos thrash kedvelőit. Ők sem a véresen komoly zúzás és a gonosz témák hívei: inkább a funfaktort tekintik elsőszámú céljuknak, szövegeikben és zenéjükben is hallhatjuk ezt. A lemez telis-tele van nagyszerű számokkal, azonban a Stormbringers ezek közül is kiemelkedik, feltétlen a check it out kategóriába esik azok számára akik kedvelik a stílust. Ajánlott dal: Stormbringers. 7/10

Iron Maiden - Flight 666: The Original Soundtrack
Újabb veterán banda következik, a zombis együttes ugyanis újabb koncertalbumot adott ki. Meg lehet kérdőjelezni hogy minek ennyi élő felvételt piacra dobniuk, de ez némileg más mint az eddigiek: csak a nagy klasszikusaikat adták elő egy turné során, és ebből a világkörüli útból, több koncertből tevődik össze eme album anyaga. A számlista nem nagy meglepetés, azok a dalok vannak rajta jórészt, amikre bármelyik Maiden-kedvelő tippelne. Azonban jó hallani hogy Bruce végre rendesen énekli az Aces High refrénjét! :-D Ajánlott dal: Aces High. 8/10

Калевала - Кукушкины Дети Kalevala - Kukuškiny Deti
Ez a banda aztán komolyan veszi a FOLK metal fogalmát, és a népi hangszereken/dallamokon kívül egy igen folkos hangzású női énekest is bevet. Az orosz nyelv sokat dob a hangulaton, és ez a nótafüzér is inkább a vidám folk kategóriájába tehető. Az első és harmadik trackeken érezhető mindez a leginkább, de a további számok során sem kell attól tartanunk, hogy unni fogjuk magunkat, az oroszok szépen megoldják a dolgot! Ajánlott dal: Горсти талого снега/Gorsti talogo snega. 8/10

Korpiklaani - Karkelo
A finn "fun-folk" Korpiklaani kicsit hasonlít az Alestormhoz: vannak jó dalaik, amik bizonyos ideig a hangszóróhoz/fejhallgatóhoz szegezik a hallgatót, de igazából nem eget rengetően nagyok a zenéik. Ez mondható el legújabb lemezükről is: jók a dalok, esetleg némelyik kedvenccé is válhat egy kis időre, de hosszabb távra már nem alkalmasak. Egyetlen dalt leszámtva, a csodálatos Mettänpeiton valtiaalle című nótát (meg se próbáljuk megtanulni ezt a címet, finn testvéreink vagy jól elintézték a ragozást, vagy alapból ilyen fantasztikus szavakat ötöltek ki), amely hosszabb idő után is emlékezetes maradhat. Ajánlott dal: Mettänpeiton valtiaalle. 6/10

Kreator - Hordes of Chaos
A német gyilkos thrasht játszó Kreator ismét egy pusztító erejű, igen kemény nótákkal felfegyverkezett lemezt adott ki. A brutalitás leginkább a... Várjunk csak... ez nem is Kreator... de, bizony az, zenéjük alapján viszont az egyik legutolsó banda volna akikre asszociálnánk. Nem az igazi Kreator ez már nagyon rég óta, a melodikusabb thrash kedvelőinek újabb csemegével szolgálván. Akiknek a régi, sátáni-gyilkos-pusztító-kinyírokmindenkit stílusú Teremtő kell, szemrebbenés nélkül ítélik el a lemezt, a dallamos thrash kedvelői viszont örömmel játsszák le a nótákat és élvezik minden pillanatát a nem túl hosszú albumnak. Ajánlott dalok: Amok Run, Hordes of Chaos, Destroy What Destroys You. 7/10

Lazarus A.D. - The Onslaught
Kisebb csalódást okozott nekem ez az album. Mindenütt pozitív kritikákat olvastam róla, és elképesztő erejű thrashnek állította be a metálos társadalom. Ennek ellenére, amit hallottam, az egy, a melodeath által erősen befolyásolt thrash lemez volt, egymástól megkülönböztethetetlen, gyors, de nem emlékezetes nótákkal, a dallamos death metalból ismerős énekstílussal. Ajánlott dal: Revolution. 5.5/10

Mastodon - Crack the Skye
Ismét egy olyan lemez, aminek értékelésében nagyon sokan nem fognak egyet érteni velem. Ismételten ott hibáztam, amikor a progresszív (és doom) metáltól való idegenségem ellenére úgy döntöttem, egy hallgatást megér az album, ha már a stílusban az év lemezének értékeltek a Rate Your Music oldalán. Nos, azt kaptam amit vártam: számomra semmi izgalmat nem tartogató, személyemre altaltódalokként ható trackeket, melyek egy hallgatás után távoztak is a gépemről. 1/10

Megadeth - Endgame
Újabb thrash-visszatérés (bár nem is voltak igzán eltűnve), újabb nagy név, újabb klasszikusok, újabb nagy elvárások a nótákkal szemben. Ezeknek az elvárásoknak fityiszt mutatván és messze felülmúlva őket, jelentette meg a sikeres Endgame-et a Nagy Négyes egyik tagja, miután MegaDave kilábalt a hullámvölgyből, és végre egészséges thrash-sel állt elő. A számok összességében jók, vannak igazán szórakoztató dalok is, de sajnos csak eddigi próbálkozásaikhoz mérten zseniális a kiadvány, sok új banda messze jobb anyaggal jelentkezett már az utóbbi időkben. Azonban semmiképpen sem mondható rossznak a cuccos, legalább egyszeri hallgatásnak mindenképpen kellemes. (Még jó hogy a borítót nem számítom az értékelésbe...) Ajánlott dalok: The Hardest Part of Letting Go... Sealed With a Kiss, 1,320'. 7.5/10

Municipal Waste - Massive Aggressive
Fun-orientált crossover thrash, egyszerű, imádnivalóan szórakoztató és rövid dalokkal. Az egész album nincs fél órás, úgyhogy ha elsőre nem is tetszik, mindenképp lehet adni egy második vagy harmadik esélyt neki, nem kell attól félni hogy majd' egy órát elpocsékolunk rá. Valójában, nem is lehet elpocsékolni ezt a fél órát, mert hamar elrepül a hallgatás során, és még ha nem is jönne be egy dal: az album leghosszabb nótája 3:01 hosszal bír, így azt a kevéske időt bőven ki lehet bírni. Mindezek ellenére, elég hamar meg lehet unni a művet és annyira nem is fülbemászóak ezek a dallamok, hogy egész nap ez menjen újra és újra. Ajánlott dalok: Media Skeptic, Upside Down Church, Wolves of Chernobyl. 6/10

Sacrifice - The Ones I Condemn
Furcsa. Elvileg igencsak minőségi thrash (egyébként újabb visszatérőlemez, ha már itt tartunk), de nagyon nem tetszik. Jön a kérdés, hogy mitől, de nem kapok rá választ. Talán kicsit lassú... nem, egyáltalán nem az, legtöbb helyen pusztító tempójú zúzás. Az ének idegesítő vagy unalmas? Nem, az Exodus-féle Bonded by Bloodra emlékeztet, nagyon jó a vokál. Valahogy azonban nekem nem áll össze az album, és egyáltalán nem jön be összességében. Ajánlott dal: Hiroshima. 6/10

Sepultura - A-Lex
Az emberi ízlés sokat változik. Jó példa erre ez a lemez, amit, mikor kijött, tökéletesre, ötösre értékeltem, újra meghallgatva azonban nagyon unalmas, tipikus, mai nu/groove metal keverékkel van dolgom. Elnézve mások értékeléseit az albumról, inkább ez áll közelebb a valósághoz, mintsem az "év lemeze" jelző. Miért mondtam ekkora nagy durranásnak a lemezt amikor kijött? Mert még így is jobb mint minden, amit bő tíz év óta hallhattunk a Sepulturától. Olykor tényleg van benne egy-egy thrash-es momentum, de az összes többi az említett groove/nu vonalon mozog. Az énekest pedig véleményem szerint már akkor ki kellett volna rúgni az együttesből, amikor még bent sem volt. Igen szerény kis album, egyetlen jó dallal, ami mégmellé instrumentális. Ajánlott dal: Ludwig van. 3/10

Seventh Angel - The Dust of Year
Őszinte leszek: a death/doom kategóriába eső nótacsomag nem hagyott bennem túl sok emléket. A stílustól várhatóan hosszú, lassú dalok nem nekem valóak, és ez az értékelésemből is látszik. 1.5/10

Slayer - World Painted Blood
A Nagy Négyes második tagja is idén húzott elő a tarsolyából egy nagylemezt, melyet kétkedve fogadtam. A több mint tíz éve hullámvölgyben lévő banda ugyanis egy jó ideje semmi igazán említésre méltót nem tudott felmutatni, ezt bárki megvallhatja, még a legnagyobb rajongók is. Az új lemez első két dalát hallgatván felötlött bennem a kérdés: vajon ez továbbra is marad ilyen jó, vagy a megszokott, groove-ba átmenő műthrash lesz a végére az eleinte agresszív, hardcore-os beütésű zenéből? Végre egy nagyszerű Slayer album oly sok év után? És hamarosan meg is kaptam a választ: pontosan, pár gyengébb opusz kivételével egy teljesen élvezhető albumot sikerült összedobniuk a 666-os nagyöregeknek. Ellenben egy idegesítő, visszatérő motívum volt a breakdownok megléte, és ami a legrosszabb, az alattuk szóló beszédes részek. Csak megszakítják a zene folyását és elrontják a dalok végét. Ajánlott dal: Human Strain. 7.5/10

Sonata Arctica - The Days of Grays
A híres finn mainstream power metal banda, a Sonata Arctica is idén dobott piacra egy új albumot. Az Unia vonásait lekövető mű a progresszív- és a szimfonikus power metal keveréke, hosszú, technikás, sok tempóváltozást felhasználó dalokkal felfegyverkezve. Az első dal nagyon túl lett bonyolítva véleményem szerint, és nem feltétlen az élvezetet növelték vele, inkább az unalom-faktort, de a második, egészen kellemes nóta kárpótol érte. Sajnos azonban ezen, az ezt követő dalon és a No Dream Can Heal A Broken Hearton kívül nincsen igazán jó dal a lemezen, ezért nem tudom feljebb vinni az adott pontszámomat. Ajánlott dalok: Flag In The Ground, The Last Amazing Grays. 5.5/10

Thy Catafalque - Róka Hasa Rádió
Érdekes kis hazai termék, szinte minden műfajból kölcsönöz egy keveset a zenekar, majd ezt összegyúrva egy egyedi metálzenét alkot a lemezen. Több nemzetközi díjat kapott, különböző oldalakon az év legjobbjai közt tartják számon, és nem is hiába. A főként az avant-garde- és progresszív metál irányát megcélzó alkotás sok hallgatás után is izgalmas marad, a szövegek pedig igen érdekesek, kellemes végre egy olyan lemezt találni, amely nem az erőszakhoz, sorozatgyilkosokhoz, szétlövöm-a-fejedet-és-rápisálok témákhoz vagy a sátánizmushoz nyúl szövegekért, hanem inkább tudományosan közelíti meg azokat! Mindezek ellenére (talán én olyan lehetek botfülő, hogy) nem tudom olyan imádattal hallgatni ezt az albumot, mint a legtöbb ember, bár rossznak sem mondanám én sem, aki inkább a lényegretörő, rövid és kemény dalok híve. Ajánlott dal: Köd utánam. 7/10
Megjegyzés: a "Molekuláris gépezetek" is nagyszerű dal volna, de a maga majd' 20 percéből szerintem durván 11 perc felesleges.

Turbo - Strażnik Œwiatła
Valószínűleg nem mindenki ismeri itt ezt a(z egykor) nagyszerű lengyel bandát, hozzájuk szólván említeném meg, hogy nagyjából olyan státuszt értek el Lengyelországban, mint nálunk az Ossian, a Moby Dick vagy a Pokolgép: az egyik legelső metálbanda volt a polákoknál, emiatt nagy sikert arattak hazájukban. Egészen különleges evolúción ment át a zenéjük: több, mint 10 stúdiólemez kiadása során a hard rockból heavy metalba, brutális thrashbe, sőt, egészen death metalba mentek át, mígnem feloszlottak. Újraegyesülésüket követően sajnos áttértek a mai, divatos groove/thrash-re, idei anyaguk viszont kicsit már a gyökerek felé húz. Azonban meg kell mondjam, az első hallgatásom utáni örömömet, miszerint visszatért a banda az alapokhoz, hamar felváltotta a csalódás: érzésem szerint a dalok túl hosszúak, néhol már majdnem hallgathatatlanok. Az énekes hangja viszont megérdemel egy bónuszpontot. Ajánlott dal: Strażnik œwiatła. 6/10

Týr - By the Light of the Northern Star
A másik lemez amiről már leközöltem egy hosszabb írást, a Feröer-szigeteki progresszív viking metált játszó Týr nevű banda legújabb stúdiófelvétele. Igazából már mindent leírtam vele kapcsolatosan mindent, aki annál többre kíváncsi, hogy az évi top 5-ben benne van, olvassa el az írásom. Ajánlott dalok: Hold the Heathen Hammer High, By the Light of the Northern Star, Turið Torkilsdóttir, Tróndur í Gøtu. 8/10

Ultimatum - Lex Metalis
Az ausztrál keresztény thrash banda idén egy felemásra sikerült feldolgozáslemezzel jelentkezett. A dalok zeneileg nem lettek rosszak, de az énekes egyedi, rekedtes-de-mégis-sikoltozós hangja sajnos nagyon nem illik ezen számokhoz, hiába hangzik jól a banda saját zenéiben. Személyes kedvencem a lemezről az a Wrathchild (ami már megjelent egy stúdiólemezen), lehet azért, mert egyik kedvenc bandámtól van a dal eredetije. Összességében azonban eléggé felejthető műről van szó; az eredeti minden esetben jobb, de az ötlet, a klasszikus heavy metal dalok "megthrashesítése" tetszett. Kár, hogy a végeredmény nem lett ilyen jó. Ajánlott dal: Wrathchild. 5/10

Warbringer - Waking Into Nightmares
A retro-thrash talán legnevezetesesbb alakjai, az amerikai Warbringer idén készült el második albumával, mely a "Waking Into Nightmares" címet kapta. Rögtön a lényegre térve: a gitárok és a dobok jók, az ének is illik a zenéhez, minden megvan, mi ronthat a minőségen? Nos, az első hallgatás során, a legelső dalnál egy dolog jutott eszembe: ha az intró ilyen borzalmas, mi várhat még rám? Véleményem szerint, nagyon sok számnál ugyanilyen rossz a pár bevezető másodperc, de a nóták többi része már élvezetes thrash-muzsika. Összességében tehát, pár kisebb hibától, tökéletlenségtől eltekintve, legalább egyszeri hallgatást megérdemel a nagyérdeműtől, mégha nagy favorit nem is lesz. Ajánlott dal: Prey for Death. 7/10
Megjegyzés: a Senseless Life című dalban, 2:10-től az a riff egyenesen a Kreator - Terrible Certainty-ből lett átültetve, lassabb formában (az eredeti nótában a refrén alatt hallani).

[i]ÉV ALBUMA:
Аркона - Гой, Роде, Гой!!! (Arkona - Goy, Rode, Goy!!!)
És most pár szó az albumról. Zseniális, fantasztikus, egyedi, utolérhetetlen, lélegzetelállító, magával ragadó, csodálatos, elképesztő, tökéletes. És tényleg, ez az album egyszerűen kimondhatatlanul ott van! Az egész lemezen, ami több mint 1 óra 10 perces, nagyjából 4 percnyi olyan pillanat van, amikor a hallgató nincs a zenei orgazmus közelében. A dalok egytől-egyig, kivétel nélkül kimagaslóan csodálatosak, talán az első két dal ami picit gyengébb, de még azok is élvezhetőek. Ha mindez nem volna elég, a gyönyörű orosz nyelven szólnak a nóták, hogy az élvezeteket tovább fokozza a lemez. Igazából, egyenként nem lehet minden dalt elemezni, mert mindegyikről ugyanazt mondhatnám el, azonban van itt egy olyan alkotás, ami számomra az évtized dala, és egy lehengerlő, felejthetetlen nóta. A 15 perces На Моей Земле (Na Moey Zemle) című mesterremekről beszélek, melyben 6 nyelven, 6 együttes tagjai zenélnek; a svéd Månegarm, a litván Obtest, a lett Skyforger, a német Menhir és a holland Heidevolk kaptak énekes szerepet. A műalkotásban keverednek a népi hangszerek és az elején a komolyzenei elemek is a kemény zenével, illetve vokál terén is igen széles a skála: a csodálatos női énekektől kezdve a hörgéseken át (a férfiénekeseken kívül Masha sem kíméli a hangszalagjait) a mély, fantasztikus baritonig minden megtalálható benne, ami csak a metálban elképzelhető. Számomra mindenképpen az idei év győztese, olyan hallgatnivaló, amit senki sem fog elfeledni, aki egyszer hallotta! Ajánlott dalok: MIND, legfőképp a На Моей Земле/Na Moey Zemle, a Ярило/Yarilo és a Невидаль/Nevidal'. 10/10

Nos hát, ennyi lett volna az összegzésem. Voltak nagyon jó kiadványok az idén, ugyanúgy, ahogy rosszak is. Jövőre is várhatunk megannyi meglepetést (vagy éppen csalódást?), hiszen többek közt a Heathen visszatér, az Orphaned Landen, Blaze Bayley-n és a Heidevolkon kívül az Overkill is előáll egy koronggal, és elviekben az Iron Maiden, illetve a Deep Purple is egy friss lemezzel fog megörvendeztetni minket. Nem maradt más, mint hogy megköszönjem hogy végigolvastad a bejegyzésem, és hogy metálban gazdag, Boldog Új Évet Kívánjak! :-)

Utolsó módosítás: 2009.12.30. 15:03

...Az északi csillag fényében

sHarris | 2009.05.31. 13:38 | kategória: zene

A Týr nevű, Feröer-szigeteki metálbanda 1998-ban alakult, akkoriban még teljesen más felállással játszották gitárral kísért viking történeteiket. Négy lemezük jelent meg a By The Light Of The Northern Staron kívül, melyek közül minden bizonnyal az első, How Far To Asgaard (2002) című album volt a leggyengébb. Ekkor még más énekelt, név szerint Pól Arni Holm, akit később, egy kétszámos demó erejéig Allan Streymoy váltott fel, akit úgyszintén kirúgtak a bandából, mivel nem tartották megfelelőnek a poszt betöltéséhez. Utódja Heri Joensen lett, aki azóta is a frontember.

Az egy évvel később megjelent Eric The Red album, már egy sokkal szórakoztatóbb, zeneileg is fejlettebb, komplexebb dalokkal operáló mű lett, olyan számokkal, mint a feröeri népdalfeldolgozások (Regin Smiður és az Ólavur Riddararós, esetleg a szintén fantasztikus, feröeri nyelvű, de nem népdal Stýrisvølurin), vagy éppen az együttes eddigi egyetlen dán nyelvű nótája, a Ramund hin Unge (melynek egyébként alapját szintén egy népdal adta). Ezt a Ragnarok követte 2006-ban, melyen összességében kevesebb volt az emlékezetes dal, ellenben az egészét tekintve a lemez az egyik legnagyszerűbb viking metal albummá tette (személyes kedvencek innen a Wings of time és a címadó dal).

Tavaly érkezett Land című korongjuk, mely nem teljesen hozta azt a szintet, amelyet a Týrtól (bizony, nem -től, mert az a "ý" nem a magyar "í" hangot jelöli, hanem az "ui" hangkapcsolatot) elvártunk volna. Vannak rajta nagyszerű zenék (Sinklars vísa, Lokka táttur, Brennivín), nyelvek terén is változatosabbak lettek (hiszen, a feröeri és angol szövegek mellett ónorvég és izlandi nyelvekkel is előrukkoltak), összességében azonban kicsit lapos lett az anyag.

Most pedig megérkezett az aktuális viking-dózis, a By The Light Of The Northern Star, mely, így pár hallgatás után...

Olvass tovább.

Rögtön az elején kapunk egy Hold the heathen hammer high című, zseniális dalt. Nagyon bíztatóan szól a nóta, a riff emlékezetes, az egész szinte sugározza az energiát, és tényleg egy viking harc közepén érezhetjük magunkat. A szövegek nagyon sokszor ismétlődnek, de ez inkább csatadal-érzést ad a tracknek, tényleg jól eltalálták az egészet. 5/5

A következő melódia a Tróndur í Gøtu címet viseli, aki egyébként egy Feröer-szigeteki viking volt (Kr.u.) 1000. környékén. A nóta a tagok anyanyelvén, az alapját adó személyhez hűen feröeriül íródott népdalon alapul, és, habár egy picit gyengébb az előzőnél, szintén nem egy átugrandó opusz. A kezdete zenei aláfestés nélküli rövid éneklése a refrénnek, ami a legjobb pár pillanat a dalban. Összességében hallgatható, sőt, kedvenc-gyanús számmá is válhat, egy idő múlva azonban unalmassá lesz. 4.5/5

Az Into the stormnak már a kezdete sem biztató, mint ahogyan az egész dal nem az. Eléggé unalmas lesz a vége felé, és még ha a refrén kicsit javít is rajta, egészen a gitárszólóig nagy esély van arra, hogy a lemez talán leggyengébb nótájának nevezzük ki, azonban a szólózás és az utána következő pár perc megmenti. 3.5/5

Remélhetőleg a harmadik dal nem törte kedvét senkinek sem, ugyanis megéri a Northern gate-et kivárni, hisz' az egyik legjobb Týr-nóta, kétségtelenül. Az együtténeklős része csatakiáltásokra emlékeztet, az első dalhoz hasonlóan, bele tudjuk magunkat képzelni egy viking háborúba. 5/5

Folytatásként van egy Turið Torkilsdóttir című feröeri szám (kiejtése felér egy nyelvtörővel, IPA szerint [ˈtuːɹɪ ˈtɔʃtʃɪlsˌdœtːɪɹ], bármit is jelentsen ez), mely elég erősen emlékeztet a Sinklars vísa nevezetű anyagra, csak egy picit lassabb, mégdallamosabb verzióban. Aki azt szerette, az ebben a dalban sem fog csalódni, ugyanolyan emlékezetes a refrén, mint az elején található együtténeklős bevezető. Nem is kapunk mást, mint amit a Týrtól várnánk: progresszív viking metalt, fülbemászó dallamokkal, hibátlan énekkel, és nagyszerű gitárszólókkal. Újabb maximális pontot érdemlő alkotás: 5/5.

A By the sword in my hand kevésbé fog ennyire megmaradni az emlékezetben, habár a kezdete erős, a refrén engem kimondottan zavar. Nem illik igazából a zenébe, mintha egy törés volna, ahogy belassul a ritmus. Ezért csak egy 4/5-tel tudom értékelni.

A Ride egy töltelékdal: unalmas, ötlettelen, bár a riffben van némi fantázia, összességében azonban nem sokat dob a nótán. Nem hiszem, hogy ezt kell tovább ragozni, szerintem senki sem fogja agyonhallgatni ezt a számot... 2.5/5

...a Hear the heathen call-al ellentétben, mely egy újabb nagy tempójú nóta. A lassú refrén itt is megtalálható, de legalább az egész banda egyszerre történő éneklésével, ami már sokkal jobb, mint amit a By the sword in my handnél tapasztaltuk. Az első dalhoz tudnám hasonlítani a nagy részét, a refrénben pedig az előbb említett hasonlóságot lehet észrevenni, csak természetesen jobban kivitelezve. Nagyszerű, dallamos szóló egészíti ki az am úgysem rossznak mondható számot, ez is megérdemli az 5/5 pontot.

Végül pedig a címadó By the light of the Northern Start hallhatjuk. A riff nagyon emlékeztet az előbb hallottra, az előzőnél is jobban megvalósítva. A Týr névjegyének számító gitárszólók és az emlékezetes refrén itt sem hiányozhatnak, az egyik legjobb nóta a lemezről. 5/5.

ÖSSZEGZÉS
Az oly fontos első benyomások, melyeket az albumról szereztem, nagyon bíztatóan hatnak, hosszútávon is hasonló eredmények gyaníthatóak vele kapcsolatban. Talán azt is mondhatnám, hogy az eddigi legjobb lemeze a Týrnak, nem hazudnék vele. A dalok sorrendje, véleményem szerinti élvezhetőség szerint, legjobbtól a leggyengébbig:
Northern gate
Hold the heathen hammer high
By the light of the Northern Star
Hear the heathen call
Turið Torkilsdóttir
Tróndur í Gøtu
By the sword in my hand
Into the storm
Ride

Zenészek
Heri Joensen - ének, gitár
Terji Skibenæs - gitár
Gunnar H. Thomsen - basszusgitár
Kári Streymoy - dob

Adatok
Műfaj: progresszív/viking metal
Dalok száma: 9
Teljes hossz: 43:26
Kiadó: Napalm Records
Kiadás dátuma: 2009. május 29.
Nyelv: angol, feröeri

VÉGSŐ PONTSZÁM
39.5/45 ~ 87%

Köszönöm, hogy elolvastad! :)

Utolsó módosítás: 2009.05.31. 13:43

A törvényen kívüli brazil sír

sHarris | 2009.01.29. 19:47 | kategória: zene

A címét érti, aki érti. :-D

A Sepultura sok rajongót vesztett az 1996-os Roots albummal, majd ugyanezen esztendőben Max távozásával. Ideje ezen fanoknak elgondolkodni a visszatérésről, ugyanis a Sír egy nagyon profi hangzású albumot dobott össze a 2009-es évre.

Ugye, sok ember Derrick Greenre fogja a Sepu minőségének romlását. Sajnos lehet a megállapításnak alapja, de az ének tekintetében szerintem sok panaszra nem lehetett oka senkinek sem. Nyilván, Max hangja utánozhatatlan, de azért Derrick eddig is tette a dolgát rendesen. Szóval arra akartam ezzel kitérni, hogy ezek az emberek most jól megkapják a magukét, a Sepu egyik legütősebb anyagával.

Bizony, az A-Lex (vagyis Törvényenkívüli) az első lemez, ahol egyik Cavalerát sem találjuk az együttes tagjai közt, mivel Igor is elhagyta a bandát, cserébe Max-szel esküdött össze a Cavalera Conspiracy nevű együttes keretén belül. Nos, nem tudom ki hogy van vele, de szerintem az új dobos, Jean Dollabella legalább olyan jól adja az ütemet, mint elődje. Bár a dobokhoz abszolút nem értek, de nekem teljesen profinak tűnik amit véghez visz, gratula neki!

Basszus, basszus... Jogos a felkiáltás, mint a metálzenében oly sokszor, itt sem kap jóformán semmi szerepet sem, bár két szám bevezetőjében csak a ritmusszekció dolgozik, és ez mindenképpen jó, hisz a Sepultura hangzásvilágában igazából sosem jutott szerephez a hangszer, Paulo Jr. most kiélhette magát.

A gitáros Andreas Kisser most is fel tud mutatni pár, kifejezetten kisseres/sepulturás szólót, amelyek igen szórakoztató hangzást adnak egy-egy számhoz, néhol azonban kicsit feleslegesnek érzem őket, de ezeket majd külön kiemelem.

Kezdjük is hát az elemzést!

-=A-Lex I=-
Az első fejezet bevezetője természetesen egy instrumentális track, kemény hangzással, remekül felvezeti a soron következő számot. Cserébe sok másodpercnyi csend vagy ahhoz közeli egyszerű zaj is hallható, ami nem feltétlenül jó. 3/5.

-=Moloko mesto=-
Egy igen durva dal, Derrick igazán agresszív vokál-ügyileg, az instrumentális részek sem rosszak, a dobos átvezető a második versszakhoz szintén nagyszerű. Egyedül a refrént találom kicsit gyengének, melyben kétszer elhangzik a nóta címe, se több se kevesebb, de szerintem ez csak kis részét teszi ki a dalnak, nyugodtan eltekinthetünk tőle. 5/5.

-=Filthy rot=-
Pár másodpercnyi, a Sepultura védjegyévé vált törzsi hangzású dobolással kezdődő dal, azonban sokkal gyengébb mint az előző szám. A refrén is marad a brazil kultúra/groove metal keverék vonalon, ez nekem annyira nem tetszett eleinte, de később rájöttem hogy milyen hangulata van. Az átvezető 1:45 környékén nagyon ott van, kár hogy a dal többi része szinte ugyanabból az egyszerű riffből áll. Az opusz vége felé még több törzsi dobot kapunk, és véget is ér a lemez talán leggyengébb felvétele, és valami sokkal jobb vár ránk a következő pár percben. 2/5.

-=We've lost you=-
Ígéretesnek tűnő akusztikus bevezetéssel indít a szám, melyből két dolog sülhet ki: vagy egy, a hátralevő pár percben is teljesen- vagy javarészt akusztikus zene vár ránk (a Sepultura esetében legtöbbször tradicionális brazil elemekkel megtűzdelve), vagy valami egészen beteg, kemény cucc. Azonban, mikor meghalljuk 0:35-kör a mélyre hangolt szólógitár+basszusgitár duó agresszív közbeszólását, azonnal rájövünk, hogy ez a dal is a sokszor ellőtt akusztikusból eszméletlenül kemény zúzásba átmenő riffhalmaz egyik példája. Most viszont nem a tempón van a lényeg, kissé doom metal-hatású dalról beszélünk, nagyon súlyos énekkel, és a gitárszólóról se feledkezzünk meg 2:10 környékén. Egyetlen mélypont van benne, a harmadik perc előtt kezdődő és kicsivel utána végződő rész, szerintem fölösleges, de ennek végeztével újrakezdődik a zúzás. Kétségtelenül az egyik legfelemelőbb négy perc az albumon, természetesen 5/5.

-=What I do!=-
...Is listening to this track over and over again! Két perc tömör groove metal-féle zúzda, a verzék végén lévő gitárjáték pedig egészen a Sepultura thrash-gyökereiig nyúlik vissza. A gitárszóló jelen esetben nem hiszem hogy a legjobb ötlet volt, tekintve, hogy nem éppen a leghosszabb szám a lemezen, de a tempó nem csökken közben, újabb 5/5-ös nóta. Az első fejezet végéhez értünk, kis pihenő...

-=A-Lex II=-
...Egy újabb instrumentális át/bevezető formájában. Ebben igazából semmi zene nincsen, csak zajok, legalábbis 0:50-ig, ahol Dolabella újab nagyszerű munkát végez, a gitár és mélyebb hangú testvére pedig ismét szenvednek Andreas Kisser illetve Paulo Jr. keze alatt. Itt is sok a kihasználatlan idő, szintén csak 3/5.

-=The treatment=-
És igen, egy thrash metal szám az újkori Sepulturától. Na nem kell egy Inner selfre vagy Arise-ra gondolni, de azért elég kemény nótáról van szó. Kár, hogy három és fél perc sincsen, pedig itt a gitárszóló is tényleg nagyszerűen sikerült. Mivel muszáj megünnepelni a Sepultura jóformán az első thrash-muzsikáját 1993 óta, és nagyon élvezetes számról van szó, szintén 5/5.

-=Metamorphosis=-
Itt az ideje kicsit lassulni, méginkább doom-ra hajazó zúzda következik, szerintem még az előző, hasonló jellegű dalnál is jobban sikerült melódiával áll szemben a hallgató. Újabb brutálisan headbangelés-gyanús másodpercek kezdődnek főleg 1:45 környékétől kezdve, amikor a tempó még mindig nem lesz egetverően gyors, de még erősebb riffelés kezdődik. A breakdownban nem vagyok biztos, hogy kellett ide egy gitárszólóval, de ez már a dal vége, így érthető a lenyugvás. 5/5, természetesen. (És itt szerintem már minden hardcore anti-Derrick-es arc is realizálta, hogy fel lehet hagyni az utálattal, még mindig tudnak eszméletlen anyagot összehozni.)

-=Sadistic values=-
Egy egyedi dal következik, a Seputól szokatlan hét perces hosszával. Egy kevés zaj után újabb dobmunkával kezdődő dal következik, aztán Kisser egy szokatlanul dallamos melódiát alkalmaz bevezetőként, néha a basszusgitár is tudatja, hogy őt sem szabad kifelejteni. Derrick is egy, általa ritkán hallatott, "normális" hangon kezdődő éneklésbe kezd, mely progresszíven, egyre erősödik. Ez megy egészen a harmadik percig, ahol ismét egyedül marad a dob, csak zaj szól alatta, az viszont nagyon erősen. Szerencsére utóbbi elhallgat pár másodpercen belül, és igen erős riffelés kezdődik, talán a legbrutálisabb az egész lemezen (igen, mindegyiknél ezt mondom, de most tényleg :D), Derrick hangja pedig talán az eddigi legmélyebb hangokat érinti az ő történelmében. Sajnos ezt az igen erős élvezetet megszakítják, 4:40-től felgyorsul a zene, de a gitárt nem túl nagy tempóval tépi Andreas, de egy perc múlva visszatérhetünk ehhez a Nirvánához közeli érzéshez. Azonban csak pár másodpercig, utána egy, az előzőnél erősebb, de kis lassulást bemutató részhez érünk. Összességében nem rossz dal, csak kicsit sok benne a tempóváltás, ezért nálam csak 4/5-öt érdemel.

-=Forceful behavior=-
Hmm... Véletlenül a Beneath The Remainst kezdtem el hallgatni, sebaj, az úgyis az egyik legnagyobb remekmű a thrash metal történetében... MI VAN? Derrick énekel? Áhhh ilyen nincs. Valamit rosszul hallok. NEM! Ez tényleg a mai Sepultura? Wow, fuck, more, more, still want more!!! Talán a legthrashesebb nóta a lemezen, igazi "headbangelj-míg-be-nem-okádsz" zene, zseniális gitászólóval. Azért mégegyszer megnézem, hogy ez az a lemez-e, nem csak a fülem rosszalkodik... Nem, ez még mindig az A-Lex... Akkora 5/5 lenne a szám, amekkorát csak egy böngésző meg tud jeleníteni, de mivel ilyen rövid szám, érjük be akkorával, amekkorát a PC Dome motorja lehetővé tesz. :-)

-=Conform=-
Ez a dal inkább egy erősebb groove metal szám, mint thrash, de sebaj, még mindig szórakoztató. A fő riff nekem nagyon tetszik, azonban a többi része unalmas, de nem is egy hosszú nóta, nyugodtan kihagyható, kivétel, ha valakinek tényleg annyira bejön a riff, mint nekem. A vége felé a szóló a kifejezetten egyedi Andreas Kisser-féle sepulturás gitárjáték, amit például a Territory-ban vagy a Refuse/Resist-ben megszokhattunk, bár utóbbinál (sőt, lehet hogy a Territory-nél is) ha jól tudom Max játszotta a szólót. Egy szó mint száz, nem rossz dal, de azért hamar megunni, a riff viszont mindent megér, de nálam annyit mégsem, hogy 3/5-nél több pontot adjak rá.

-=A-Lex III=-
A harmadik fejezet intrója egy igazán ritmusos, sallangmentes zúzást ígérő instrumentális szám, ezt én elhallgatom normál esetben is szívesen, nem csak mint egy dal bevezetőjeként, hanem mint rendes szám, a legjobb átvezető a lemezen, 4/5.

-=The experiment=-
Basszusgitár vezeti fel a The expermiment című dalt, mely szerintem kifejezetten unalmas a 0:50 előtti részben, az utána következő half-thrash viszont örömteli két és fél percet biztosít. Összességében nem mondanám, hogy egy igazi gyöngyszem, de azért inkább ez, mint a Nation album, 4/5. Jah, és külön kiemelném Derrick néha előkerülő, egészen death metalosra sikerült hörgéseit, amik sokat nyomnak a latban.

-=Strike=-
Szintén Paulo Jr. indítja a dalt Dollabella aláfestésére, melybe aztán csatlakozik Kisser is, és egy szokatlan, kissé Rage Against The Machine-es, Tom Morello-féle riffel örvendezteti meg a hallgatót, mely igazán jól el lett találva, azonban a refrén ennek a dalnak is gyenge pontja. Ezt leszámítva tényleg szórakoztató alkotás, de valami nálam hiányzik belőle, nem nyújt olyan érzést, mint mondjuk a Forceful behavior, szóval újabb 4/5 pontos alkotás.

-=Enough said=-
Egy kissé hardcore-ba átmenő groove metal szám, nagy része instrumentális, viszont elég zúzós, a riff nagyjából egy dupla sebességű Pantera-riffhez hasonlítható, jól eltalált melódia. Őszintén megmondva, én ebbe a dalba nem raktam volna azt a két sornyi éneket a végére, de ettől függetlenül nagyon jól szól a dal, 5/5, valahogy benne van az a feeling, ami az előzőből kimaradt.

-=Ludwig van=-
Zseniális. Zseniális. ZSENÁLIS!!! Jó, lehet hogy elfogult vagyok, de én személy szerint nagyon szeretem a komolyzenék metál-feldolgozásait, vagy ha a metálzenébe visznek komolyzenei elemeket. Nos, ez az előbbi kategória, Ludwig van Beethoven Örömódáját rockosították meg a fiúk, egyfajta "best of Ode to joy" átiratként részleteket hallhatunk belőle, tényleg nagyszerűen megkomponálva. Természetesen instrumentális track, és javarészt a klasszikus hangszerekre fektettek nagy hangsúlyt. Haaaatalmas 5/5!!! Mielőtt elfelejtem: 2:35-től a gitárjáték... Töööööbbbettttt!!! Gyönyörű!

-=A-Lex IV=-
Újabb instrumentális pihenő, egy lassú átvezető, ezúttal elgondolkodtató, nyugtató hatású zene, erre a célra jó, átvezetőként nem rossz, de összességében talán a leggyengébb intro/interlude a lemezen. 2/5.

-=Paradox=-
Elérkeztünk az utolsó dalhoz, mely lehet hogy ezért, de majdnem egyszintű a Filthy rottal. Szerintem szimplán csak unalmas, hangulat nélküli track, azt tudom elképzelni, hogy csak azért került fel a korongra, hogy tele legyen a CD... Nem írok róla többet: inkább összegzésként egy pontszám: 3/5...

Szóval, mit is kaptunk a pénzünkért? Azt nem mondanám már előre, hogy az év albumát, de nagyon hangulatos lemez így összességében. Bizony, a fiúk tudnak Max nélkül is thrashelni, a doomosabb számaik pedig eszméletlenek. A Ludwig vant már meg sem említem, az annyira, de annyira brutálisan eltalált opusz lett!!! És még hogyha sok három- illetve még kétcsillagos értékelést is osztottam, összességében inkább az ötösalá-négyötödös osztályzatot adnám neki, a pár töltelékszám az egész albumot hallgatva nem tűnik fel, egységesen meg van alkotva a lemez az utolsó másodpercekig, és ami a lényeg: Derrick Green tényleg bebizonyította, hogy nem miatta romlott meg a zene még anno Max kiválásakor, de Jean Dollabella fergeteges beilleszkedéséről se feledkezzünk meg, az általam sokat hangoztatott zseniális jelző illik erre az albumra leginkább. Tehát összességében, mi mást is adhatnék rá, mint: 5/5!!!

Köszönöm, hogy végigolvastátok, ha a hülyén kinéző -==- motívumok a számcímeknél tényleg nagyon idiótára sikeredtek, kommentben írjátok meg! :-)

Jah és utólag is bocs a retard címért! :-D

Utolsó módosítás: 2009.01.30. 13:55

2008: metálzenei visszatekintés

sHarris | 2008.12.31. 13:18 | kategória: zene

(Megjegyzés, már így az elején: sosem csináltam ilyet, úgyhogy ha valami orbitálisan nagy baromságot találtok, azt lehetőleg nagy flémelés nélkül tudassátok velem. Ugyanígy, az egész lista szubjektív, az általam legjobbnak tartott lemezeket szeretném felsorolni, ezért sem kérek lehurrogást. Köszönöm! :-D)

Nos, eltelt ez az év is, melynek során jónéhány minőségi lemezzel találkozhattunk keményzene terén. Nem kisebb dologra vállalkoztam, minthogy megpróbáljam a tíz, általam legjobban kedvelt lemezt felsorolni a metál bármely fajtáját figyelembe véve, így hát kezdjük is el!

A 10. helyen nálam egy innovatív, ötletes banda található, melynek a neve Bassinvaders. A névből talán sejteni lehet, hogy mi okozza az újítást a hangzásban, mégmellé a szólógitár komplett hiánya. A Hellbassbeaters című korong megalkotása a Helloween basszusgitárosa, Markus Grosskopf ötlete volt, rengeteg vendégzenész közreműködésével rögzített anyag fél perc híján egy órás tömör szórakozás. Szeretem a basszusgitár hangját, de valami hiányzik a projekt zenéjéből (és nem a szólógitárra gondolok). Valahogy nem adja meg azt az érzést, amit várnánk tőle. Ettől függetlenül a basszusgitár és a power metal kedvelőinek nagyszerű szórakozást nyújthat, aki pedig nem ismerné a bandát, az hallgassa meg tőlük a Dead from the eyes down vagy a Helloween-feldolgozás Eagle fly free című eposzokat, nem fog bennük csalódni.

Listám 9. helyén az Exodus Let There Be Blood című thrash-bombája szerepel. A lemez nem más, mint az 1985-ös Bonded By Blood című korong újrafelvett változata, a thrashereknek kötelező darab. Már az első track, a Bonded by blood közben is érezhetjük, hogy ez bizony nem éppen egy tucatáru, igényes, gyors, gyilkos hangzásvilágú zene. Igazából nem tudom, miért tettem kilencedik helyre, de sokáig gondolkodtam a listán, mire így döntöttem. Egy hallgatást megér a lemez, de ha egy dalt kellene kiemelnem, az Exodus című nótát mondanám.

Nyolcadik helyre a brit "extrém power metal" bandát, a DragonForce-t és Ultra Beatdown nevű anyagukat sorolnám. Aki már hallott a bandától egy lemezt is, az tkp. ugyanazt a dalt hallgatta újra és újra, mivel a számaik roppant hosszúak és félelmetesen gyorsak, aminek köszönhetően semmire nem emlékszünk az előbb elhangzott muzsikából. Herman Li gitáros ismét kitett magáért, a szólók eszméletlenül sikerültek, azonban ez az album is ugyanúgy szenved a "dregönforszizmus" nevű kórtól, mint az eddigi összes anyaguk. Szerencsére, egy kis lassulás figyelhető meg a zenéjükben, ami az olyan "speedfan"-oknak is örömöt jelent, mint nekem, bár még mindig hihetetlenül ismétlődő a muzsikájuk. Egyébként a hangulata rendben van, egy rossz nap után tényleg fel tud dobni, de két számnál többet nem érdemes egyszerre lepörgetni a lejátszóban. Kedvenc trackem a felvételről a Reasons to live. (Újabb megjegyzés: a basszusgitárosnak nem adtak fizetést, ennek köszönhetően kilépett a csapatból, vagy mi történt?)

Ezt a gyorsaságot kicsit visszafogva a hetedik pozíciót a kanadai Kataklysm Prevail című korongja őrzi. Igazából, ez volt az első album a death metal témakörből, amit hallottam, mindezt a véletlen folytán, amikor is a Youtube-on megkaptam a "Recommended for you" részlegben. Erről is a Taking the world by storm című dalról van szó, ami egy igazán gyilkos riffel indít, és a refrén sem egy gyenge darab. Sajnos a basszusgitáros munkájának itt sem egy meghatározó szerep, de összességben kellemes kis muzsikát dobtak össze. Azonban, amiért igazából nem léphetett előrébb a listámon az az, hogy bizony hamar rá lehet unni, mivel kicsit egyhangúra sikeredtek a számok. Legjobban nekem a Throne of sorrow és az instrumentális The last effort (Renaissance II) jöttek be, egy hallgatást viszont az egész felvétel megér.

Hatodik helyen a Heavy Metal Perse nevű finn zenekar bemutatkozó lemeze található, mely az Eripura címet viseli. Ők tulajdonképpen csak azt csinálták, amihez a finnek nagyon értenek, nevezetesen nagyszerű, abszolút nem ismétlődő hangzású power metalt. A nagyszerű bevezetőt külön kiemelném, ez a kis instrumentális intro szerintem tényleg zseniális lett, nem csak a következő számba vezet be, önmagában is megállja a helyét. Nem egész háromnegyed órás anyag, de a felhőtlen szórakozás garantált. Szerintem az egyik legfelemelőbb érzés a Kauan eläköön kuningas! című művet legalább egyszer-kétszer ledarálni a gépen (sajnos nem valószínű ugyanis, hogy eredetiben megszerezzük valahol is ezt a gyöngyszemet), a nótához bevezető Intro című fantasztikus zenéléssel együtt.

A top 5 utolsó helyén a Cavalera Conspiracy Inflikted című alkotása áll. A Sepultura két ex-tagjának, a testvér Max és Igor zenekara, előbbi a gitárt és a fülünket tépi, utóbbi a dobokat erőszakolja, egy tipikus "headbangelj-míg-be-nem-okádsz" lemez, bár elég sok töltelék található rajta. Mégis, miért tettem akkor ilyen jó helyre a kiadványt? Nem tagadom, Max Cavalera hangja sokat adott hozzá, de a legjobban az fogott meg, hogy bizony itt már több thrashelés is megfigyelhető, aminek minden Sepultura- és/vagy Max Cavalera-rajongó örül (bár az új Sepu sem rossz, meg úgy a groove metal összességében). Ami zavarhat, hogy bizony a legtöbb számnak nagyon erőltetett, de főleg ismétlődő szövege van. Na most, engem a szöveg őszintén megmondva nem szokott izgatni, de wow... Ez már nekem is feltűnt. Aki nem ért egyet, az hallgassa meg a Must kill vagy Nevertrust című nótákat, a zenék nagyszerűek, de minden sor úgy indul, ahogy a nóta címe szól, szerintem ez már egy sokszor ellőtt ötlet, és személy szerint engem irritál. Ettől függetlenül nekem a legjobban mégis az említett Must kill, valamint a Terrorize jöttek be.

Negyedik helyre ismét egy finn power metal bandát, a Teräsbetonit soroltam, a Myrskyntuoja című albummal. Akinek ismerős lehet a zenekar, az minden bizonnyal látta az Eurovíziós Dalfesztivált, sajnos alaposan lebőgtek, de valószínűleg ez annak köszönhető, hogy nem sok metalhead kísérte figyelemmel a döntőt, és nyilván nem tudott rájuk szavazni. Ettől függetlenül kishazájukban hatalmas szeretetnek örülhetnek, nem véletlenül. Szövegeik a harcokról, hősökről és a többi szokásos power metal-összetevőről szólnak, nem csoda, hogy rengeteg számukban együtt énekel az egész csapat egy-egy szó vagy refrén erejéig. Személy szerint nem tartom olyan jónak, mint az első, Metallitotuus, vagy az azt követő Vaadimme Metallia lemezeiket, de az sem egy sokadrendű felvétel. Kifejezetten tudnám ajánlani a Missä miehet ratsataa illetve Paha sanoo című mesterműveiket (előbbi volt az a dal, amivel felléptek az EVDF2008-on).

A dobogó legalsó fokán a nagy visszatérő Metallica feszít, a Death Magnetic igazán ütős kis lemez lett. Nem vagyok az új Metallica nagy híve, de a lemez nem kicsit döbbentett le. Modern thrash metal. Van ilyen? Hát, a legtöbb túlmodernizált thrash-muzsika valami egész másként sikerül, mint aminek indult, legtöbbször metalcore-környéki hangzással "büszkélkedhet". Hát a srácok valamit nagyon eltaláltak, ugyanis tényleg szórakoztató kis album lett a kiadvány. Véleményem szerint a számok hosszát bizony nem mindig mérték be jól, az egy és egynegyed óra hosszás lemez szerintem kicsit sok, rengeteget lehetett volna faragni belőle például az intrók rövidítésével, vagy éppen az instrumentális Suicide and redemption átszerkesztésével. Utóbbi szerintem nagyszerű, de sosem szerettem az ilyen hosszú dolgokat... Aki pedig tényleg rövidíteni szeretne az albumon, az úgy ahogy van, hagyja ki a The unforgiven III című dalt. Lassú, szinte semmi keménység nincs benne az Unforgiven II-höz képest, ami a Load album talán egyetlen igazán jó dala volt. Összegzésként azt tudom mondani, sikerült nem egy Re-Angert összedobniuk, Lars Ulrich dobolása is gyilkos, főleg a That was just your life vége felé kezd hatalmas zúzdává válni, Robert Trujillo és a basszusgitár bizony ezen a korongon sem kap meghatározó szerepet, bár azért vannak olyan pillanatok, amikor csak ő játszik max egy dob alapon (lásd: Cyanide), James Hethfield hangja jó, Kirk Hammett pedig tényleg érdekes riffeket dolgozott össze. Egy szó, mint száz, akit csak egy dal érdekel a lemezről, annak a That was just your life-ot, vagy méginkább a Cyanide-ot tudnám javasolni.

Mivel nagy Iron Maiden-rajongó vagyok, kötelességemnek éreztem meghallgatni a korábbi énekesükről elnevezett bandának, a Blaze Bayley-nek (korábban Blaze) az új albumát, mely a The Man Who Would Not Die nevet viseli. (Mégegy megjegyzés: a kedvenc Maiden-énekesem Blaze volt, bár csak ének terén, ugyanis talán a legrosszabb albumaikat hozták össze vele. Jó-jó, nem voltak olyan rosszak, mint a Dance Of Death vagy a No Prayer For The Dying, de zseniálisnak se mondhatóak.) Az első dal, amit hallottam tőlük, az a Samurai volt. Legtöbbször a basszusgitáron lejátszott bevezetők nem nyújtanak túl sok élményt, de ez tényleg egy zseniálisan megkomponált opusz, és bizony már az intrója is élvezetes, a többi részéről nem is beszélve. (Itt jegyezném meg, hogy a lista talán legbasszus-hangsúlyosabb lemeze a Hellbasbeaters után.) Az ezt követő Blackmailer egy egyszavas, de szerintem az is zseniálisan sikerült refrénjével és zúzós hangzásával szintén emlékezetes marad. Nem fogom az összes dalt kielemezni, jóformán mindenütt ugyanazt írnám le mindegyik nagyszerű heavy/thrash/power metal egyvelegre, de ha egy igazán megfogós dalt kellene mondanom, akkor... Hmm, nem mondanék semmit, legalább három "must-hear-before-you-die" szám van rajta, ezek pedig a The man who would not die, a Waiting for my life to begin, és az abszolút, a Samurai. Sokáig úgy tűnt, nálam már meg is kapta az év lemeze díjat, amikor...

...Jött Morello egy szép hosszú thrash-listával, és eljutottam egy holland csapathoz. Nos, először nekem már a név sem tetszett, gondoltam, leszedem egy albumukat, aztán törlöm is a fenébe, úgysem fog tetszeni... Nah ekkor még én sem fogtam fel mekkora hülyeséget is sikerült megfogalmaznom magamban. Igen, a Legion Of The Damnedről van szó. A név és a szövegek bár most sem jönnek be, de nálam nem is ezek az elsőrendű szempontok. Nos, mit is kell elképzelni a banda nevének hallatán? Egy majdnem DragonForce-gyorsaságú thrash bandát, melynek az énekese kicsit blackesen, kicsit death-esen "énekel" (én erre azért nem mondanám azt, hogy énekel, még ha szeretem, akkor se :-D), a gitárosok magabiztosan aprítják a hangszert, a dobos pedig kegyelmet nem ismerve erőszakolja meg a felszerelést. Nos, aki szereti az ehhez hasonló thrash-bombákat (bár ez elég gyenge kifejezés egy ilyen mesterműre), az örömét lelheti Feel The Blade című albumukban, mely az előbb sorolt minden jelleget magán viseli. Tulajdonképpen nem tudok semmi egyebet sem elmondani róla, inkább hallgatom tovább! :-D Amúgy a lemez fénypontjaként a Disturbing the dead-et említeném meg, az egyik legerősebb dal a korongon, legjobb része pedig talán a refrén, amikor egy-egy szónyi "közös éneklésre" adja a fejét a csapat... Wow, that's fuckin' amazing...
Egyébként, mint fel lettem világosítva, az említett album egy korábban, még Occult néven kiadott lemez, melynek csak a címe más. De végülis, idén adták ki, tehát szerintem illik ide.

Nos, ennyi lett volna az összefoglalóm, remélem élveztétek, mint én a tesztalanyokat, headbangelésben gazdag esztendőt kívánok 2009-re is, remélem, sok hasonló művet hoz a jövő esztendő is!

Utolsó módosítás: 2009.01.01. 01:03

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.