Balsors
Steveyboy | 2009.11.13. 20:35 | kategória: Verseim
Újabb vers, miután újra megszállt az ihlet :)
Szerkesztve: 2010. április 4.
Balsors
Vége az öldöklő csatának, harcnak,
Vége van minden búnak, bajnak,
Vége a sok egyezménynek, alkunak,
Vége van végre a nagy háborúnak.
Gaia földanya szomorúan nézte,
Hogy irtotta egymást az ő összes népe,
Hádész hasznot húzott a nagy vérengzésből,
Soha nem válogatott ilyen nagy termésből.
Összecsapott egymással sok nemzet gyermeke
Nem törődve mikor van napnyugta, napkelte.
Népirtó náci és honvédő proletár,
Sok közülük a sírban van már.
Sokan állnak most a holttestek fölött,
Katonákat siratnak a templom mögött.
Egy fiatal lány még reménykedve vár,
A felcser odabent látja el barátját.
Újabb holttestet visznek el előtte,
A lány szíve elszorul, kicsordul a könnye.
Felsikolt fájdalmában, leborul a földre,
Istenhez kiált, csodát kérve tőle.
A leány megtörli nedves szemét,
Újra végigtekint szerelme testén,
Annak kezét lassan hasára teszi,
Egy fiú belül rugdal, észreveszi.
Hádész újabb áldozatot szedett Gaia rovására,
Pontot tett egy leány szerelmes álmára,
Teste elporlad, de emlékét sokáig őrzik még,
Tettét nem feledi fia, s az emberiség.
És milyen jövő vár ránk, túlélőkre?
E háború emléke fennmarad örökre.
Pusztító fegyverek jöttek a világra,
Családfák váltak szét rügyekre, ágra.
Nagy tanulság volt ez minden nemzetnek,
Az emberi gonoszság mindenre kiterjed.
Ó, nagy földanya, ne engedd meg nékünk,
Hogy szülessen még egy harcpárti vezérünk.
Utolsó módosítás: 2010.04.07. 06:23
DVSC, avagy jó vagy rossz az E-csoport?
Steveyboy | 2009.09.11. 21:04 | kategória: Sport
Megtörtént, sikerült. 14 év után újra van magyar csapat a BL-ben. Az eddigi szerencse elpártolt a DVSC-től, hiszen az E-csoportban az ellenfelei a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina lesznek. Kérdés, jó-e vagy rossz?
Első ránézésre talán mindenki azt mondaná, hogy itt nem fog a Debrecen egy pontot sem szerezni. Az angol bajnokság 2., a francia 3. és az olasz 4. helyezettje ellen semmi esélyünk sincs - mondja a laikus. De ha jobban megnézzük, koránt sem ilyen borzasztó a helyzet.
Liverpool. Nagycsapat, óriási múlttal a háta mögött. Ki merem jelenteni, Liverpoolban pontot nem fogunk szerezni, de lesz egy November 24-e, amikor a Puskás stadionban 40 ezer ember buzdítása belehajszolhatja a csapatot egy X-be.
Lyon. Szintén nagycsapat, az elit tagja. De ha megnézzük, koránt sincs jó formában. Tavaly 7 év után először nem lett bajnok az Orange Ligue-ben, sőt csak harmadik lett. Nyolcaddöntőnél, negyeddöntőnél sosem jutottak még tovább, így ellenük maximum négy pont szerezhető. Egy idegenben, három pedig megint csak az óriási buzdítás közepette Budapesten.
Fiorentina. Talán a leggyengébb a három ellenfél közül. Toni távoztával nem bírtak maradandót alkotni még az olasz bajnokságban sem, nemhogy a BL-ben. Ellenük van a legnagyobb esélyünk, talán még hat pont is lehet, de a reális maximum a négy.
Ez így maximum kilenc vagy tizenegy pont, ami korántsem rossz, sőt biztosan minimum 3. helyet ér. Ebből a szemszögből nézve tehát mégsem olyan rossz ez a csoport. Sőt, a jegyek háromnegyede már elkelt az első két hazai meccsre, ami óriási anyagi bevétel. Ne feledjük el a két milliárd forintot amit a DVSC a BL-csoportkörért kapott, és az esetleges pluszpénzeket a döntetlenekért és vereségekért.
Bárhogy is válaszolunk a kérdésre, az biztos, hogy a Debrecennek a BL-ben minden ajándék, a cél a bejutás volt. Ami sikerült, 14 évvel a Fradi bejutása után. A hazai meccseken pedig minden magyar buzdítani fogja a csapatot, hogy minél több pontot szerezzen. Szép volt Debrecen, csak így tovább!
Utolsó módosítás: 2009.09.11. 21:16
Hétfő
Steveyboy | 2009.08.04. 23:08 | kategória: Verseim
Igen, már megint vers a blogomban, de ezt szeretem csinálni :) Ez egy kicsit másabb stílusú mint az Alkonyat, de remélem tetszik :)
Hétfő
Új hét kezdődik a nagyvilágban,
Ásítva ébredsz fenyőfa ágyban,
Ébredj, ne lazsálj, itt a hét eleje!
Elérkezett újra a munka ideje.
Bágyadtan keresed kinti ruhádat,
Az ablakon nem látszik más, csak a pára,
Előveszel a frigóból egy szelet kenyeret,
Megkened vajjal, és bekebelezed.
Megmosod fogadat, hajadat megfésülöd,
Kintről hallani, hogy ciripel egy tücsök.
Kalapod felteszed, kilépsz a kertbe,
Beszállsz a drága Mercedes-edbe.
Új hét kezdődik a nagyvilágban,
Ásítva teszed lábad a pedálra,
Figyelj, ne lazsálj, itt a hét eleje!
Elérkezett újra a munka ideje.
Utolsó módosítás: 2009.11.13. 19:37
Alkonyat
Steveyboy | 2009.07.29. 12:17 | kategória: Verseim
Itt egy újabb vers, amit most hoztam össze negyed óra alatt :)
Alkonyat
Mikor véget ér a nappal, de még nincs sötétség,
Mikor az összes élőlény nyugovóra tér,
Mikor a nap eléri a látóhatár szélét,
Eljő az alkonyat, s beborul az ég.
A mókusok tágas odújukba vonulnak,
A vakondok a föld rejtekébe húzódnak,
A madarak fészkükben keresnek menedéket,
Az emberek ágyukban álomra szenderednek.
Megszakad egy kis időre az emberek öldöklése,
A háború helyét estére átveszi a béke,
Hogy aztán az emberiség másnap újra elkezdje,
És folytatódjon a világ megszokott rendje.
Mikor véget ér a nappal, de még nincs sötétség,
Mikor az összes élőlény nyugovóra tér,
Mikor a nap eléri a látóhatár szélét,
Eljő az alkonyat, s beborul az ég.
Remélem tetszett :) Jah és ne ijedjetek meg nem csak versek lesznek a blogomban :D
Utolsó módosítás: 2009.07.29. 15:59
Első bejegyzés
Steveyboy | 2009.07.28. 22:15 | kategória: Verseim
Nos, mint sok más fórumozó, én is blogkészítésre adtam a fejem. :) Első bejegyzésemben rögtön itt egy vers, ami egy "regényem" (nem tudom nevezhetem-e így :D ) előszója lenne.
Hallja mindenki egy ember történetét,
egy emberét, aki sanyarú életet élt,
de egy esemény megváltoztatta sorsát,
és Calradia felé vette útját.
Nem a pénzszerzés, kalandvágy hajtotta,
nem is a háború foglalkoztatta,
hanem az, hogy családját megölték,
hogy ki, ő sem tudta még.
Ki akarta deríteni a gyilkosok létét,
s azokon bosszút állni, akármi történjék,
csupán nyomaikat látta, melyek észak felé vezettek,
a mesés Calradiába mentek a gazemberek.
Így hát ő is útnak indult Calradiába
Sorsa először Velucába vetette, a bársony városába,
Itt kezdődött el Franck Soignet kalandozása,
Hogy megbosszulja, amit kapott a családja.
Helyszínnevek egy játékból jöttek :)
Előre is köszönök minden kommentet a fórumozóktól, és áldjon meg benneteket az Isten még sok-sok általam készített verssel :)
Steveyboy
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 2. Több mint adattároló: a QNAP TS-473A NAS
- 3. Cyberpunk diorámákat alkothatsz a Midnight Momentsben
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felújítást kap a Croc 2 is, év végére várható a Kingdom of the Gobbos
Legfrissebb fórumtémák
- 09:49
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [1]
- 09:25
- Szét*** az ideg [5537]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 21:53
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [6]
- 19:00
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [270]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
- 09:25
- Várható megjelenések – 2026. augusztus [hozzászólások] [21]
- 10:50
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1616]
- 12:44
- Hihetetlen hírek a nagyvilágból [4636]
- 09:46
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43442]
Hasznos tartalmak



