Warcraft Adventures: Lord of the Clans, walkthrough video, final parts
szbszig | 2015.01.22. 19:13 | kategória: Warcraft
Nos, még egy bejegyzés, és ezzel most már végleg lezárhatom a témát, amiről itt és itt írtam eredetileg. Andrey Molchanov alias MAN-biker három év után nyilvánosságra hozta a végigjátszás utolsó két részét is: előbbit még karácsonykor, az utóbbi, befejező részt pedig tegnap, úgyhogy az anyag egészen friss.
A videók fényében talán némileg érthetőbb, miért várt velük ilyen sokáig. Amíg a három évvel ezelőtti részek egy szinte teljesen kész játékot tükröztek, végig összefüggő játékmenettel, melyből csak az átvezető animációk és beszélgetések hiányoztak itt-ott, addig a mostani videókban fellelhető pár jelenet már alig kapcsolódik egymáshoz, és érzékelhetően jelentős játékidő, komolyabb történeti fordulatok maradtak ki közöttük. Már a kezdőhelyzet sem világos, hiszen három éve ott szakadt meg a kaland, hogy Thrall fel-alá kolbászolt a világban egy grifftojást meg hasonló közepesen jelentéktelen kacatokat gyűjtögetve, miközben a fontosabb karakterek közül egyedül Doomhammerrel találkozott, míg az új videók első jelenete már az, hogy Doomhammer mellett Grom Hellscream és Kilrogg Deadeye, valamint a teljes horda egy emberként sorakozik fel mögötte, és warchiefnek kiáltják ki. A vége pedig még ennél is kevésbé érthető, sőt, mondhatni teljes egészében hiányzik... Bár az a pár jelenetrészlet legalább találgatási alapot jelenthet majd a rajongók körében azzal kapcsolatosan, mit szerettek volna a készítők kitalálni. :-)
Természetesen a történet továbbra sem illeszkedik a jelenleg elfogadott Warcraft-univerzumba. Deathwinggel például, aki ugyebár a World of Warcraft harmadik kiegészítőjének, a Cataclysmnek a főellensége, Thrall könnyedén végez. Nevetségesen könnyedén, és ez nagyjából illeszkedik abba a gondolatmenetbe, amit még az előző blogbejegyzésem végén fejtettem ki a játékkal kapcsolatosan, de itt most nem akarom előre ellőni az összes poént. (*) Igaz, Deathwinget már elvileg a Beyond the Dark Portal során is megöltük egyszer. Még ha a játék ott szándékosan kétértelműen is fogalmaz a pálya felvezető szövegében ("if possible"), illetve sokak szerint a human campaign záróanimációjának elején feltűnő árnyék a Khadgar által nemsokára megsemmisített portalon át az utolsó pillanatban Azeroth-ba menekülő Deathwinget mutatja.
A fent említett tartalmi és technikai hiányosságok ellenére mindenkinek, aki szereti a Warcraft világát, érdemes megnézni szerintem. Annak pedig, aki az elmúlt évek folyamán – akár az én blogom révén, akár máshonnan értesülve róla – látta a játék elejét, egyenesen kötelező! :-)
Szóval erre tessék:
Warcraft Adventures: Lord of the Clans (Longplay by MAN-biker) (part 12)
Warcraft Adventures: Lord of the Clans (Longplay by MAN-biker) (part 13) FINAL!
(*) Szerk.: Bár nagyon érdekes, én is csak most vettem észre, hogy (talán?) máshogyan játszódik ebben a "végsőnek" tekinthető változatban, mint ahogy az az egyik Blizzard által korábban nyilvánosságra hozott trailerben szerepelt!
Közben írtam a fazonnak, és nyilvánosságra hozott egy-két kimaradt jelenetet, amelyek többek között az előbb említett kérdést is megválaszolják. :-)
Warcraft Adventures: Lord of the Clans (Longplay by MAN-biker) (part 13 - missing scenes)
Utolsó módosítás: 2015.01.23. 14:42
A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
