xeLaR blogja

David Gaider - Dragon Age: A Hívás

xeLaR | 2011.04.23. 15:56 | kategória: könyv

„Elvileg áprilisban kellett volna kijönnie, vagy legalábbis az volt megadva várható megjelenésnek. Sztem egy július-augusztusra biztos kint lesz...”

Ezt a kommentet még múlt év júniusában írtam a Dragon Age második regényéről. Csak egy „picit” tévedtem. Nem mintha annyira vártam volna a megjelenést. Az elorzott trón című regény egy átlagos olvasmány volt, amiben viszonylag kevés érdekesség volt. Egyedül a főbb szereplők jellemfejlődését találtam jónak, ahogy a naiv hősök szép lassan komorabbá váltak. Emellett persze volt rengeteg leírás a Dragon Age világáról, aminek elvileg segítenie kellett volna a beleélést, csak a játék ismerete ezeket a részeket feleslegessé tette. Összességben egy tűrhető könyvnek ítéltem meg, és reménykedtem, hogy a második regény sokkal jobb lesz. És végre aztán idén márciusban meg is jelent A Hívás a Tuan Kiadó jóvoltából.

Ha ránézünk a könyv borítójára, akkor sejthetjük, hogy miféle izgalmakban lesz részünk. Egy Grey Warden (vagy Szürke Kamarás, kinek mi tetszik) kaszabolja a darkspawn-okat (vagy éjfattyakat). Szerintem egész jól sikerült a kép, bár a Kamarás arckifejezése picit komikusra sikerült. Közben ott van csupa nagybetűvel a cím is, illetve David Gaider neve és foglalkozása is, mint a játékok vezetőírója. Azonban ahelyett, hogy csak a borítót kritizálnám, át is térek gyorsan a történetre. Ferelden már jó pár éve szabad, és az újjáépítés már javában tart, hogy a királyság újra felvirágozzon. Csak pont a király, Maric hangulata borús. Bár elvileg túltette magát az előző regényben történt megpróbáltatásokon, de valami mégis nyomja a lelkét. Így épp a legjobbkor jönnek a Szürke Vándorok, akik egy veszedelmes küldetés végrehajtásához kérnek engedélyt. Az egykori parancsnokuk elindult a Hívására, ami egy Szürke Őrzőnek a halált jelenti, ám valami ok folytán ők úgy érzik, hogy még életben van, és meg kell menteni. Azért jöttek a király elébe, hogy vagy ő, vagy pedig Loghain vezesse el őket ahhoz a mélyszörnyekkel teli alagúthoz, ahol még az előző könyvben volt egy kalandjuk. Maric kapva kap az alkalmon, és eldönti, hogy velük tart erre az öngyilkos küldetésre. Eközben a fogságba esett Szürke Őrző pedig egy olyan lehetőséget kap egy olyan lehetetlen teremtménytől, amit egyszerűen nem hagyhat figyelmem kívül.

Akik játszottak a játékkal, azoknak valószínűleg feltűnik, hogy először a hivatalos fordításban lévő kifejezéseket használtam, majd utána átváltottam a könyvben lévőekre. Lehet velem van a baj, de ha már a játék megjelent, és van egy „rendes” fordítás is hozzá, akkor minek kell szórakozni ilyen újrafordításokkal. Vagy lehet az előző regényből vették át a kifejezéseket. Mondjuk ezzel nem is lenne gondom, de ebben is vannak olyan hibák, mint amilyenek az előző könyvben is voltak. Például a „Szürke Vándorok” kifejezés csak egyszer fordul elő a könyvben, és az eredeti szöveg ismerete nélkül csak arra tudok gondolni, hogy ez a Grey Warden fordítása lenne, de aztán utána a Szürke Őrzőkre vált át. Bár lehet úgy tűnik most, hogy nagyon szapulom a fordítás minőségét, pedig elér egy tűrhető szintet. Volt egy-két olyan leírás a mélyszörnyek / éjfattyak élőhelyéről, ahol kicsit felfordult a gyomrom, de ezeken kívül igazán semmilyen kiemelkedő szófordulatot vagy kifejezést sem találtam benne (pl. ebben egyszer sem szerepel a „szortyintott” szó).

A történetben nagyot csalódtam. A Hívásnak köszönhetően kicsit jobban értékelem most már Az elorzott trónban történteket. A könyv borítója alapján egy akciódús mélyszörny-mészárlásra számítottam, de a hősies csapatunk kb. csak kétszer küzd meg ellenük, és összesen pedig nagyjából ötször harcoltak. Egy több mint 400 oldalas könyvben szerintem ez kevés. Persze érthető, hogy miért csak ennyi van, hisz ők is félig-meddig emberek, és a mélyszörnyek is hatalmas túlerőben vannak, de én többet vártam volna. Mellesleg még volt benne egy olyan rész is, ami sokaknak ismerős lehet a Dragon Age: Vérvonalakból. Engem viszont ez a kis részlet inkább idegesített, annak ellenére, hogy ennek köszönhetően részletesebben kifejtették a karakterek vágyait és motivációit. Viszont általában véve úgy érzem, hogy több idő lett fordítva a különböző unalmas leírásokba, amik többször is megjelentek oldalakkal később. Az lehet, hogy rettentően undorító a mélyszörnyek mocska, de ha a tizenötödik alakalommal olvasod, hogy a „lucskos, bűzös, fojtogató feketeségben meneteltek”, akkor azt kívánod, hogy bárcsak történne már valami. Aztán ott van még a történet vége, ami meglepően rosszra sikerült. Egyszerűen siralmas, hogy egy ilyen nagyszabású kalandot ilyen rosszul kell befejezni. Meg kell még jegyeznem, hogy bár a borítón a Vérvonalak van, és elvileg még a játék előtt jelent meg ez a könyv, mégis több köze van a Dragon Age: Eszméléshez. Ez inkább a regény előnyére válik, mert, bár szégyellem nagyon, még nem játszottam ki a kiegészítőt.

A karakterek jellemzése is sokat vesz el a harcoktól, ami Az elorzott trónban tudott javítani a regény színvonalán, ebben már kevésbé. Maricnak mellé sajnos nem jutott egy Loghain szintű szereplő, akivel olthatják egymást. Az új karakterek nincsenek kidolgozva rendesen, így nem is várhatunk tőlük semmilyen maradandó szöveget. Még a fiatal Duncan sem túl érdekes. Egyszerűen nem eléggé szimpatikusak ahhoz, hogy az eljövendő halálukkor megsajnáljuk őket. Mert tudod már az elején, hogy páran közülük biztosan el fognak hullani. Valószínűleg még azt is, hogy milyen sorrendben esnek majd el. És nekik köszönhetően Maric is visszasüllyed egy átlagos sablonkarakter szintjére. A gonosz szereplők sem túl emlékezetesek, kivéve talán a „főgonoszt”, aki még az előző regény kompániáján is túltesz gonoszság terén. Csak az a baj, hogy semmi sem utalt arra, hogy az a karakter bármi egyéb is lenne, mint egy egyszerű mellékszereplő. Tulajdonképpen miatta olyan rossz a könyv vége. Rajta kívül persze ott van az Eszmélésben is fellelhető szereplő, aki még érdekes is valamilyen szempontból, de nem találkozunk vele eleget a könyvben ahhoz, hogy jobban megismerjük. Mondjuk így is többet van jelen, mint a főgonosz. Szóval a tökátlag karakterek nem igazán segítettek a regény megítélésében.

A Dragon Age: A Hívás egy átlagos kaland, ahol egy csapatnyi hősnek aláereszkedik az Alsó Utakra, ahol megküzdenek veszedelmes lények sokaságával, majd a végén pedig kimenekülnek onnan. Sajnos azonban sok helyen nem igazán sikerült a kaland grandiózus érzését beleszőni a regénybe, ahol a hősies harcok helyett inkább a sablonos karaktereken van a fókusz. És ami az előző regényt megmentette, az itt most nem tud segíteni. A karakterek nem elég szimpatikusak és összetettek ahhoz, hogy bármit is érezzünk irántuk, pedig nagyon is beleillenek a Dragon Age sötét, cinikus világába. Emellett még a leírások sem túlságosan sikerültek érdekesre, és itt is meg van az a probléma, ami Az elorzott trónban volt. Sajnálatos módon ezeknek a részleteknek köszönhetően ez a kaland nagyon felejthetőre sikerült. Kár érte.

Az első Dragon Age könyv - David Gaider: Az elorzott trón

xeLaR | 2010.06.19. 19:06 | kategória: könyv

David Gaider - Dragon Age: Az elorzott trón


El kell ismernem, hogy sajnos nagyon keveset szoktam olvasni. Amikor meg „véletlen” nekikezdek egy könyvnek, annak témája általában fantasy vagy sci-fi, tehát semmi olyan, aminek még értelme is lenne. Ezt még tetézi az is, hogy ezek a regények főleg valamilyen számítógépes játékhoz kapcsolódnak. Ugyanis régebben előszeretettel vásároltam a Blizzard-os regényeket, amelyek néha nagyon jól elszórakoztattak, és néha meg egészen elszomorítottak, hogy mennyire rosszak. Mostanság viszont az EA-s játékok is kapnak valamiféle könyves „feldolgozást”. Most egy ilyen regényről osztanám meg a véleményemet, amely a múlt év egyik – számomra viszont A – legjobb szerepjátékának, a Dragon Age-nek az előzményeit írja le.

A regényt David Gaider írta, aki a játéknak is a vezető írója volt. 2009 márciusában jelent meg Amerikában, míg itthon kb. a játékkal egy időben került a könyvesboltok polcaira. A történet 30 évvel a játék eseményei előtt játszódik, mikor még Ferelden trónja idegenek kezében van, és a Lázadó Királynő harcol ellenük. Pontosabban csak harcolt. Ugyanis éppen azzal kezdődik, hogy tőrbe csalták, és megölték. Egyedül a fiatal Maric herceg menekül meg a mészárlás elől a „nyers modorú zsivány” Loghain segítségével. Nekik ketten kell eljutniuk a lázadó sereghez, és folytatni a végeláthatatlannak tűnő harcot a gonosz orlesiai betolakodók ellen. Vajon sikerül-e nekik ez a lehetetlennek tűnő feladat, vagy örökre idegen zsarnokok fognak uralkodni Fereldenen?

Természetesen mindenki, aki játszott a Dragon Age: Origins-szel, tudja, hogy ez az egész lázadás hogyan végződik. Nem mintha kellene hozzá játék, hogy tudjuk ezt. Ugyanis a könyv sztorija az átlagos „trónbitorlós” történetek sablonjaira épül. Még ha nem is olvastál egyetlenegy ilyenfajta könyvet sem, akkor is tudod, hogy mi fog következni. Nagyon kevés olyan dolog van benne, ami meglepné az átlagos olvasót. Ugyanakkor meg jó pár dolgot elmagyaráz a világról, amit egy átlagos fantasy rajongó nem ismerhet. A könyv megismerteti az olvasót a fereldeni nemesi és földbirtokosi rendszerrel (természetesen ezt csak nagyon felszínesen), az Alsó Utak élővilágával, a vallással, stb. Ez viszont pont a visszájára üt, ha már játszottál a játékkal, mivel ezek a leírások nem igazán tartalmaznak új információt, így feleslegesnek tűnnek, és csak értékes bekezdéseket vesznek el pl. a csatajelenetektől. Azonban mindezek ellenére ez még így is egy elég jól összerakott történet, ami csak néha fullad unalomba. Mondhatni ez egy tökéletesen átlagos sztori.

A regény jó néhányszor az epikus harcok helyett inkább a főbb karakterekre fókuszál, ami ez esetben jócskán javít a könyv élvezhetőségében. A főbb karakterek (Maric, Loghain és Rowan, aki Maric leendő felesége) viccesek, dialógusaik nem egyszer a játékban is előforduló szellemes csipkelődésekre emlékeztettek. Emellett mindhárman egy érezhető jellemfejlődésen mennek keresztül, ami szerintem a könyv legjobb része. A végére nagyon sajnáltam a főszereplőket, mivel nem hiszem, hogy jó döntést hoztak, és az egyiküket még jobban megutáltam (majd a játékban visszakapja). Viszont a többi karakter már nincs annyira kidolgozva, mint ők. A legnagyobb probléma e téren szerintem Katriel (egy elf lázadó/kém) és a trónbitorló a tanácsosaival együtt. Katriellel csak annyi bajom van, hogy nincs igazi személyisége. Nem tudom elhinni róla, hogy egy teljesen profi bárd, annak ellenére, hogy voltak olyan jelenetei, ahol tudományát be is tudta mutatni. Úgy érzem, jobb lett volna, ha máshogy írta volna meg Gaider, mert így csak „keveri a szart” a főhősöknek. Viszont fontos karakter, mivel ő az, aki a legkritikusabb jellemfejlődést előidézi. Viszont a trónbitorló és kompániájára nincs mentség. Meghren tipikus dekadens és kegyetlen uralkodó, aki csak a trónon terpeszkedik, és grandiózus bálokat, rendezvényeket akar tartani, természetesen saját maga tiszteletére, de teljesen inkompetens Ferelden vezetésére. Severan, a hataloméhes főtanácsadó, aki mellesleg egy mágus, pedig mindent tud az ország dolgairól, és titkon a trónra pályázik. Természetesen Ő a regény főgonosza, de nagyon kevés jelenete van, és a jelleme sincs igazán kidolgozva. Bronach Anya meg egy gyáva, arrogáns vallási vezető, aki minden alkalommal kritizálja a mágust, és mindenféle idióta szövegekkel próbálja Meghren kegyeit keresni és irányítani őt, ami általában nem sikerül. Elég keveset szerepelnek a könyvben, de mindig vártam a feltűnésüket, mivel annyira tipikusak, sablonosak egy ilyen történetnél, hogy már-már zseniálisak. Még úgy is, hogy teljesen alkalmatlanok a szerepükre. Az említetteken kívül nincs igazán emlékezetes karakter, pedig titkon azt hittem, hogy Wilhelm és gólemje több szerepet és dialógust kap. Mindegy, lényeg az, hogy van három nagyszerűen megírt karakter, míg a többiek meg kétdimenziós sztereotípiák.

A fordítás szerintem egész jó lett, mind a leírások, mind a szellemes beszólások terén. Bár vannak benne érdekes megfogalmazások (pl. Maric nekirepül egy fának egy elég gyorsan haladó lóról, majd fejjel lefele lecsúszik róla – nem tudom, hogy ez mennyire valóságos, de ilyet én még csak rajzfilmekben láttam) és szavak, sokuk többször is megjelenik egy fejezetben (pl. szortyintott), de valószínűleg azért van ez, mert az író is előszeretettel használta azokat a kifejezéseket. Persze azért vannak vicces elgépelések is (pl. A kuporgó elf íjászok ideges sem várták az ellenség felbukkanását), de ez kb. minden fordításnál előfordul. Viszont, ami már biztos feltűnt nektek, hogy nem a „helyes”, játékbeli fordítást használtam néhány helyen a cikkben. Ugyanis a könyv nem aszerint íródott, és teljesen más szavakat használ a különböző helyszínek és lényekhez. Ez valószínűleg sokakat zavarhat, bár szerintem elég egyértelműek ezek a szavak (mondjuk én pont nem a magyar fordítással játszottam végig a játékot). Szerintem, aki játszott a játékkal az valószínűleg tudni fogja, hogy a könyvben lévő mélyszörnyek az éjfattyak, és a többi „szakszót” se fogja félreérteni.

Nem igazán bántam meg, hogy elolvastam. Ez lehetett volna sokkal rosszabb is. Egy másik EA-s játéknak, a C&C: Tiberium Wars-nak a könyvadaptációja elvileg annyira rossz lett, hogy a játék egyik rajongója elkezdte újraírni az egészet (bár mondjuk azt a regényt Keith R. A. DeCandido írta, szóval annyira nem lep meg a dolog). Az elorzott trónon viszont látszik, hogy sok energiát fektettek bele, és egy egész jó ismerkedés a Dragon Age világával. A legnagyobb gond az, hogy sajnos akkor jelent meg, amikor a játék, így picit elvész benne a világ megismerésének az élménye. A történet átlagos, de hozza az elvárt minőséget és még szórakoztató is. A főszereplők kidolgozottak, viccesek, viszont ugyanez nem mondható el a többi karakterről. A fordítás is tűrhető lett, bár valószínűleg picit majd szokni kell azoknak, akik a játék fordításához szoktak. Szóval összességében szerintem ez egy egész tűrhető könyv lett. Nem fogja megváltani a világot, és egy átlagos fantasy rajongónak se ajánlanám jó szívvel. Viszont a játék rajongói szerintem jól fognak szórakozni rajta.

A blogokban szereplő bejegyzések és hozzászólások a felhasználók saját véleményét tükrözik.
Fenntartjuk a jogot, hogy az illegális tevékenységgel kapcsolatos vagy offenzív jellegű, valamint nem blogba való bejegyzéseket, hozzászólásokat előzetes figyelmeztetés nélkül töröljük.