A Hasbro e-mailen keresztül játszható játékokat tartalmazó sorozatának egyik érdekes tagja a Football. A játék nevéhez hűen nem más, mint a foci e-mail-esített verziója, azonban mivel egy olyan játékról van szó, melyet valós időben lehetne jól játszani, ez a verzió elég furcsa lehet elsőre.
A játék azzal kezdődik, hogy mindkét játékos kiválasztja csapatának mezét, valamint azt, hogy támadó vagy védekező játékot folytasson inkább a csapat (pár fokozatot lehet állítani mindkét irányban). Ezután megkezdődik a mérkőzés. Háromfajta lépés közül választhatunk: vezethetjük a labdát, passzolhatunk vagy kapura rúghatunk. Ezek mindegyikénél egy kereszt jelzi, hogy a labda a tervek szerint hol fejezi be útját, azonban nem ilyen egyszerű a dolog, mivel a gép irányítja közben az ellenfél csapatát. Addig játszhat az egyik játékos, amíg a másik csapat egyik tagja meg nem szerzi a labdát. Itt sok múlik igazából a szerencsén, illetve azon, hogy az ellenfél milyen stratégiát állított be csapatának. A félidő hosszát amúgy kétféle időtartam közül választhatjuk ki a játék kezdése előtt, a gép pedig a passzolgatások közben valahogy még az időt is figyeli, aztán néha lefújja a félidőt illetve az egész meccset.
A játék tehát nem túl bonyolult, de az igazat megvallva az Electronic Arts FIFA játékaihoz vagy bármely másik fociprogramhoz viszonyítva igencsak egyszerűsített játékot kapunk (Nem is nagyon kéne ezekhez hasonlítani...). Mondjuk az is igaz, hogy azokat meg nem lehet e-mailben játszani, de nem lehet minden tökéletes. Egy idegesítő dolgot emelnék ki: amikor két ellenséges játékos nagyon közel kerül egymástól, elég nehéz kiszabadítani a labdát, melynek eredménye az lehet, hogy egy-két másodperc játék után már küldi is el a gép az aktuális kört.
Az Em@il Games Football egyszerű, jópofa kis játék, amivel el lehet szórakozni, ha éppen nincs más dolgunk (és tudunk valakit, akinek hasonlóan van napi pár perce a játékra), egyetlen baja csupán az, ami a Hasbro összes többi e-mailes játékánál is gond: mindenképpen élő internet-kapcsolatra van szükség a kör befejezésekor. Szerencsére itt a lejátszott menet nem vész el teljesen ennek hiányában, megkapjuk a Retry lehetőséget, így ha gyorsan belépünk a netre, már küldhetjük is a fordulót.
Érdekességként végül megemlíteném még azt, hogy ez volt a legrövidebb játék CD, amivel valaha találkoztam, ugyanis mindössze 650 kB adatot tartalmaz a korong. Ezt akár egy floppyn is adhatták volna, igaz, az nem lett volna annyira korszerű, és valószínűleg ma már a sokszorosítási költség is a CD javára szól.