A Mindscape kiadta a Creatures virtuális kisállatot szimuláló programjának kisebbeknek szánt verzióját is, melyben a komolyabb szimulációt bonyolultnak találó gyerekek is nevelhetnek maguknak saját kis nornt.
A Creatures Adventuresben már a grafikán is meglátszik, hogy a gyerekeknek szánták a programot. Minden olyan, mint egy rajzfilmben, emellé pedig a zene is jól megadja a hangulatot. A játék nincs elbonyolítva, kezdetben két tojásból keltethetjük ki nornunkat, melynek a név megadása után megkezdhetjük tanítását. A norn magától is elkezd mászkálni, megkezdi ismerkedését a környezettel, de persze nem mindig a helyes úton ját, így vezethetjük jobbra-balra, vagy jutalmazhatjuk, büntethetjük. Több szoba és egy óriási kert áll rendelkezésre, ahol mászkálhatnak kis lényeink. A házban van többek között egy konyha, ahol sütit süthetünk kedvencünknek, a gyerekszobában játszhatunk vele, a ruhatárban pedig jelmezeket adogathatunk rá (a leírás szerint nagyon szeretik a nornok a különböző jelmezeket…). Ha meguntuk a házat, irány a kert, ahol további játéklehetőségek várnak ránk.
A kertben nem csak nornunk számára találhatunk játékokat, hanem olyan kisebb logikai feladatokat vagy kis játékokat is találhatunk, melyekkel mi szórakozhatunk. Ilyen például a négyzetek tologatásával egy kép összerakása, de például egy egyedi orgonán, melyen dobgép is van, zenélhetünk is (megfelelő bíztatással pedig rábírhatjuk nornunkat is eme cselekvésre). Amúgy nincs olyan helyszín, ahol unatkozna nornunk, a kertben rengeteg élőlény rohangál - madarak, kutyák, sőt, még egy sárkánnyal is találkozhatunk. A kerten túl egy középkori kastélyba is eljuthatunk, valamint fel a felhők közé, ahol egy motoros felhőt irányíthatunk, de lehetőség nyílik az időjárás módosítására is, például esőt csinálhatunk.
Egyszerre maximum négy nornunk lehet. Mint említettem, kezdetben két tojást kapunk, azonban a felnőtt nornok szaporodnak is, melynek eredménye egy-egy újabb tojás lehet. Ezeket azonban csak akkor keltethetjük ki, ha kevesebb nornunk van, mint négy, különben kénytelenek vagyunk megvárni, míg valamelyik lényünk meghal. A meghalt nornok egyébként a kert temető részébe kerülnek.
A nornok arckifejezése annak megfelelően változik a játék során, hogy milyen a kedvük. Ez azt is jelenti, hogy a kis lények egyáltalán nem beszélnek (időnként azért gügyögnek valamit). Nagyon oda kell figyelnünk mindegyikükre, mert ha valamelyikük hosszú ideig éhes, akkor hamar elromolhat a kedve. Ha pedig valamelyiknek például elzöldülne az arca, hívni kell a pelikánt, aki elviszi az orvosi állomásra a nornot, ahol megvizsgálhatjuk, többek között megmérhetjük a lázát.
Nagyjából ennyi az, amit a Creatures Adventuresről el lehet mondani. Mivel kisebbek számára készült a program, a fejlesztők nem bonyolították el túlzottan a dolgot, mindenesetre egy aranyos játék lett az eredmény, melynek irányítása is igen egyszerű. Egy tamagotchinál mindenképpen több, annak ellenére, hogy nem hordhatjuk magunkkal, viszont sokkal több lehetőség van a nornok nevelésére és a játékra.