Aki már játszott valaha a LucasArts Monkey Island kalandjátékainak valamelyikével, annak nem kell magyarázni, mennyire magával ragadó és humoros mesét és szereplőket ismerhettünk meg az eddig megjelent 3 epizódban. Aki pedig elmulasztotta volna kipróbálni valamelyik játékot, az most a legújabb részt semmiképpen se hagyja ki.
Az előzetes információk szerint stílusát tekintve ismételten egy jól kidogozott, könnyed történetet fogunk kapni tele a szokásos jó poénokkal és fejtörőkkel. A főszereplők nem változtak, ismételten találkozhatunk majd kedvenc kalózélet után vágyakozó Guybrush Threepwood barátunkkal, akit különös szociológiai érzékkel megáldott papagájok vesznek körül, és akinek az életében minden percben meghatározó szerepet játszanak a nemkívánatos kalózok. Feltűnik továbbá egy minden hájjal megkent vérbeli gonosztevő is, akinek eltökélt szándékai vannak az ártatlan világgal.
A játék története azzal kezdődik, amint Guybrush megérkezik újdonsült menyasszonyával, Elaineval a Melee Islanden töltött mézeshetekből. Ekkor azonban drámai fordulatok sora kezdődik életükben: kiderítik, hogy Elainét halottnak nyilvánították, a családi kormányzói kastélyt lebontásra ítélték, és az eddig oly népszerű politikust, Charles L. Charlest is menesztették hivatalából. Mialatt Elaine azért küzd, hogy egy új választást írjanak ki, Guybrush egy látszólag veszélytelen és teljesen legális küldetésen vesz részt. Hamarosan azonban rá kell jönnie, hogy egy hatalmas átverés közepébe csöppent. Csupán agyafúrt szellemességére és félelmetes beszélőkéjére támaszkodva kell kiderítenie, hogy az egyre vészesebbnek tűnő összeesküvésnek mi is áll valójában a hátterében.
A tradicionálisan egyedi kivitelezésért ebben a részben a hasonló stílusú Sam and Max alkotói a felelősek. A játék grafikáját tekintve gyönyörű 3D-s lesz, amelyet színes átvezető animációk szakítanak meg, hogy tovább vigyék a fordulatokban, meglepetésekben, és humorban gazdag történetet. Emellett természetesen számos rejtvényt kell megoldanunk ésszel, vagy éppen ügyességgel. Megint csak fontos szerepet kapnak a különböző társalgások is, melyekből sok hasznos információhoz juthatunk.
Az ígéretek szerint 2000. őszén már játszhatunk vele, de elnézve a LucasArts legutóbbi két játékának megjelenési menetét, azért ezt a kijelentést ne vegyük véresen komolyan.