25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Legends of Might and Magic

A 3DO fantasy környezetbe helyezte a Counter Strike-ot, alapvetően így készült online multiplayer csapatjátékuk.

Írta: Madrac 1 hozzászólás

A fantasy Counter-Strike. Ezt lehetett olvasni róla reklámként több helyen is, és valóban egy korábbi Counter-Strike jellemzőit mutatja a játék. Azonban hiába vannak jó ötletek egy játékban, ha a kivitelezése nem tökéletes (bár a kijövő patch-ek biztos sokat javítanak majd rajta. Már az első is sokat javított.) No de ne vágjunk a közepébe, nézzük a játékot.

Tipikus netes csapatjáték lett a Legends of Might and Magic. A jó és a rossz örök küzdelme a témája, de itt feldobták azért azzal, hogy a pályákon vannak szörnyek is, melyek mindenkit támadnak. A játékmódok sok hasonlóságot mutatnak a többi hasonló játékkal, túsz kiszabadítás, az ellenséges csapat semlegesítése, tárgy megszerzése, mely itt egy kard lett és a menekülő ellenfél levadászása.

Mindkét félnél háromféle egység áll rendelkezésünkre, ezek a jó oldalon a lovag, a druida és a varázslónő, míg a rossz csapatban a harcosnő, az íjász és a nekromanta. A harcosok az erőt képviselik, van közelharci és lő-, illetve dobófegyverük is, míg a többiek inkább az ellenfelek messzebbről való likvidálásában jeleskednek.

A fegyverek és a páncélok itt is a kapott pénzből vásárolhatóak meg, sikeres küldetésért 1500 arany jár, a kudarcért csak 1000, de kaphatunk extra pénzeket az ellenfelek megöléséért és a feladatok teljesítéséért is. A vásárolható vértek függnek a választott kaszttól is, mivel lemezvértet csak a harcosok vehetnek (a lovag is), de a fegyvereknél nem vettem észre hasonló korlátozást a varázslókon kívül, akik értelemszerűen a nehéz fegyvereket már nem kapják meg. A található és vásárolható tárgyak között vannak tekercsek is, melyek csak egyszer használatosak. Nagyon hasznos néha a Pehelyesés, az Ugrás, a Láva végelem, a Teleport és a Varázs szem tekercs is. Csak található tárgyként van jelen a Láthatatlanság és a Gyorsítás tekercs, melyeknek előnyeiről, azt hiszem, nem kell sokat mesélni.

A játékmódok a következők: a hercegnő megmentése, a kard megszerzése, a menekülő varázsló megölése és a sárkány legyőzése. A hercegnő megmentése egyértelmű, a jó csapatnak meg kell menteni a lányt, míg a rosszak próbálják ezt megakadályozni. Akkor nyernek a felek, ha vagy elfogytak a megmentők vagy kijutottak a hercegnővel. A kard megszerzése már koránt sem ennyire egyszerű mivel mindkét csapatnak ugyanaz a célja benne, a fegyver megszerzése. Aki előbb eljuttatja a célba, az nyer. A varázsló leölése úgy zajlik, hogy a rossz csapatban véletlenszerűen az egyik varázsló lesz a menekülő, akit a többiek védnek. El kell jutniuk a célba, míg a másik csapat ezt próbálja megakadályozni. A győzelmet a varázsló megölése vagy célba jutása jelenti. A sárkány legyőzése talán az egyik legötletesebb verzió, mivel elég aktívan részt vesz a sárkány is a dologban. Az nyer, aki az utolsó csapást méri a dögre.

A térképekből húsz darab van, és ezek elég jól megalkotottak. Nagyjából egyenletesen oszlik el a négyféle játékmód köztük, ezzel kellő egyensúlyt teremt, nem járhat úgy az ember, hogy egész nap csak hercegnőket menteget mondjuk. A szörnyek a pályákon kis csapatlétszámoknál és összmunka nélkül elég komoly gondot okozhatnak, de általánosságban nagyon feldobják a dolgot. Míg a csapat egyik fele a legyőzi a szörnyeket a másik beljebb nyomul az erődbe, és hasonló helyzetek előfordulhatnak, az már más kérdés, hogy lehet, megölik a védők az előbbre lévő részét a csapatnak, mire a többiek beérik őket.

Lehetőség van offline gyakorlásra is a játékban, de mivel nincsenek botok, elég egyhangú lesz a dolog. Ezt tartom a játék egyik legfőbb hiányosságának. A pályákat így is végig lehet nézni ugyan, de ha a szörnyek is engedélyezve vannak, a sok lúd disznót győz elven, hamar lenyomják az embert.

Grafikailag a LithTech 1-es engine-nel megvalósított játék azt hiszem, már nem felel meg maradéktalanul a kor követelményeinek, de élvezhető még így is. A videokártyák támogatása megfelelő, és épp az elavul 3D-s motor miatt valószínűleg kisebb gépeken is jól fut. A hangokkal semmi gond nem volt, sőt, határozottan jónak mondhatóak. Bár nálam nem volt hangja a játéknak, ha a 3D-s hangot átállítottam a Miles Fast 2D-re. Lehet, hogy ez egyedi hiba, mert a nemrég kijött javítás sem orvosolta a hibát. Mivel Windows 2000 alatt teszteltem egy MX300-as hangkártyával lehet, hogy nem a játék hibája volt a dolog.

Interneten játszva először borzalmas élményben volt részem, annyira szaggatott az egész, 300-350 alá nem esett a ping-em, de a patch kijövetele óta inkább az a ritka, ha e fölé megy. A grafika hiányosságait itt tapasztaltam meg először negatívan, mivel elég nehéz különbséget tenni a két csapat tagjai között. Sokszor haltam meg amiatt, hogy azt hittem, barát jön, de ellenfél volt.

Jó és rossz érzésekkel vegyesen értem a teszt végére, mivel magában a játékban rejlő lehetőségek nagyok, de a készítők nem aknázták ki teljesen, de annyira már igen, hogy ne mondja azt rá az ember, hogy rossz lett a játék. Remélhetőleg a sorban megjelenő javítások orvosolják a hiányosságokat és az őt megillető helyre emelik a játékot. A forráskód kiadása is sokat lendíthetne a helyzeten, mivel kiegészítők garmadája jelenhetne meg hozzá, új játékmódok, kasztok és még sok más. Az ára miatt inkább csak a fanatikusoknak ajánlom egyelőre a játékot, de ez még változhat az idővel. Én is játszom még kicsit, hátha még jobban ráhangolódok. Vesszen az ellen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

70%
grafika
6
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
7
Pozitívumok
  • Netes csapatjáték
  • Szörnyek
Negatívumok
  • Elavult grafika

További képek

  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic
  • Legends of Might and Magic

Legends of Might and Magic

Platform:

Megjelenés: 2001. június 22.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Brocy
Brocy [12]
Ha már választanom kéne, akkor inkább maradnék a CS-nél, mert valahogy szerintem nem illik a Fantasy a FPS-ekhez!!
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)